Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - H. Németh István: Kassai polgárok és katonák a 16. században : a hadsereg beköltözésével járó társadalmi és közigazgatási jelenségek a felsőmagyarországi városok életében a Mohácsot követő évtizedek során / 143–197. o.

H. Németh István: Kassai polgárok és katonák a 16. században 171 feltett kérdésekre adott válaszokból egyben az is kitűnik, hogy a falvakra rázúduló könynyűlovas alakulatok nem csak a parasztok élelmiszerkészleteit dézsmálták meg, hanem a rablásba belemelegedett huszárok a házakban talált mezőgazdasági szerszámokat és ruházati cikkeket is ellopták, így az általuk okozott kár a több ezer forintot is elérte.

197 A várostól már messzebb eső Garadna és Forró lakosait Rueber katonái szipolyozták ki teljesen, annyira, hogy a Forrónál jóval kisebb Garadnán az 1590-9l-es mezőgazdasági évben a katonák által okozott kár a 200 forintot is meghaladta.

198 A katona-polgár viszonyt vizsgálva ezeknél jóval fontosabb a városi helyőrség és a polgárság szintén nem túl felhőtlen viszonyának a feltérképezése. A krónikák és felterjesztések néha túlzó adatai arra mutatnak, hogy a szűk városi térben ez a kényszerű együttélés már a kezdetekben sem volt összetűzésektől mentes. A 16. század eleji várostörténet egyik legszínesebb forrása, a Sperfogel-krónika bejegyzéseit felhasználó lőcsei krónikából kitűnik, hogy a szepességi város szenátusa egyrészt az ide rendelt kapitányok szinte nyomasztó hatalmától tartott,

199 másrészt az állandó katonatartás a város kasszáját a megszokottnál jobban ürítette ki.

200 Hain Gáspár írásából szinte pontosan kitapogatható a takarékos, dolgos és életvitelében szerény, protestáns polgár (ahogy az „ideális polgár", a „polgárideál" legfontosabb jellemzői a városok statútumaiban minduntalan felbukkannak) és a „henye", inkább rablónak tartott katona közötti ellentét, a polgárság tartózkodása a katonaság életmódjával szemben. Sperfogel ugyanis leginkább azt vetette Katzianer katonáinak szemére, hogy a János-pártiakkal folytatott egyezkedések idején „pompás lakomákat, összejöveteleket és tárgyalásokat rendeztek a lőcseiek csúfságára és kárára. "

201 A polgároknak a katonaságról alkotott képe egységesnek látszik. Heltai Gáspár kolozsvári lelkész a 16. század közepén a részegségről írt művében saját értékrendjén belül (amit egyenértékűnek tekinthetünk a városiak által ideális jónak tartottal) a katonáskodást közvetlenül a tolvajok bűne után helyezte, és a lőcsei krónikás sem a legnagyobb megbecsülés hangján szólt a városba bevonuló német katonaságról.

202 Ahogy arra már a városépítészet kapcsán kitértünk, a beszállásolás kérdése volt a legtöbb gondot okozó probléma, amely leginkább az egyes polgárok és a katonák közötti 197 HHStA UA AA Fasz. 78. 1557. fol. 60-73., AMK Schw. No. 1846.. 2139. Vö. a Krusith János csábrági kapitány elleni vizsgálatot: MOL E 210 (Mise.) Militaria 123. t. 10. sz. AMK H I. 3219/70., 4331/15. Hasonló adósságokról értesülünk Hans Knabe „Gelbröckler Leutnandt" leveléből Forró esetében is a „hosszú háború" első éveiben. Uo. 4636/29., 58. 199 Sebastian Krupeck lőcsei harmincados például Katzianer hatalmát maga mögött tudva vette el jogtalanul egy besztercebányai polgár áruját, amit belföldön kívánt értékesíteni. Amikor ezért a lőcsei tanács maga elé rendelte, a főkapitány támogatásának ismeretében „semmibe véve a városi hatóság tekintélyét vonakodott színe előtt megjelenni, a tanács mégsem merészkedett ellene szigorúbban eljárni, mivel ekkoron Katzianer uram nála vala szállva. " HAIN G.: Szepességi avagy lőcsei krónika, 68. Az esetből kitűnik, hogy a lőcsei harmincad, hasonlóan a kassaihoz, elsősorban Katzianer és nem a város ellenőrzése alatt állt. Uo. 67-68. ., [a lőcseiek] tönkre jutottak és a gyalogos és lovas őrség ellátása, élelmezése által a nyomorúságnak úgyszólván végső fokára hajtatván, állhatatos hűségükért a legkisebb ellenszolgáltatásban sem vala részük", mondja Sperfogelre hivatkozva (kissé talán túlozva) Hain. 201 I! HA Uo. 74. 202 HELTAI G.: A részegségnek és tobzódásnak, 58. A polgárságnak a katonákról alkotott véleményét jól illusztrálja az 1556-ban Lőcsére vonuló Dietrich Marzel (később a kassai német Landsknechtek kapitányaként teljesített szolgálatot), ill. katonáinak jellemzése: „...Dietrich Marcel...hadi dolgokban szerfelett jártas, de hitetlen és dölyfös ember. Továbbá 600 nehéz fegyverzetű lovas [vonult be Lőcsére], kiknek kapitánya Buchem [Pucheim, a Szepességbe vezényelt német haderő parancsnoka], aki erkölcsre és életmódra nézve semmiben sem különbözött az előbbitől " HAIN G.: Szepességi avagy lőcsei krónika, 102-103.