Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Lakos János: A 240 éves Magyar Országos Levéltár / 5–8. o.

6 Lakos János jellegéből adódóan csak igen ritkán fogadott külső kutatókat. Igaz, az akkori viszonyok között erre nem is volt túl nagy igény. Az 1848-as forradalommal megkezdődő polgári átalakulás időszakában az Archívum Regni egyre anakronisztikusabb intézménnyé vált. A kor parancsa egy olyan tudományos feladatokra hivatott levéltár létrehozását követelte meg, amely egyrészt nemcsak az országgyűlés és a fő méltóságok, hanem pl. a kormányhatóságok és a főbíróságok iratait is magában foglalja (ezek a szervek ugyanis saját maguk gondoskodtak irataik megőrzéséről), másrészt biztosítani képes az általa őrzött és kezelt levéltári anyag kutatását a tudomány képviselői és más érdeklődők számára. Elsősorban a Magyar Tudományos Akadémia kebelében születtek tervek egy ilyen új központi állami levéltár alapítására. Végül azonban 1874-ben az Archivum Regni feladatkörének kibővítésével, a korábbi kormányszékek levéltárainak oda csatolásával teremtették meg a funkciójában és feladatkörében új levéltárat Magyar Országos Levéltár néven. Az újjászervezett Országos Levéltár első vezetője Pauler Gyula történetíró lett országos levéltárnoki, majd később főlevéltárnoki rangban. Pauler 1903-ban bekövetkezett haláláig állt az intézmény élén. Elsősorban a személyi fejlesztések révén érte el a levéltár tudományos jellegének erősítését. Halála idején mintegy 15 000 fm iratanyag gyűlt össze az intézmény zsúfolásig megtelt, több épületben levő raktáraiban. Ebben az időszakban a krónikus férőhely-hiány és a széttagolt elhelyezés volt az intézmény fő problémája, amelyet új épület emelésével kívántak megoldani. Bár már Pauler idején elkészült az új épület programterve, a Bécsi kapu téri palota felépítésére mégis csak a XX. század második évtizedében került sor. Az akkor igen korszerűnek számító épületbe 1923-ban, Csánki Dezső főigazgatósága idején költözött be az intézmény. Csánki is hosszú ideig, 1912-től 1932-ig állt a levéltár élén. Az új épület lehetővé tette az 1867 utáni minisztériumok levéltárérett iratai átvételének megkezdését. Fontos esemény volt 1923-ban az intézmény ma is létező folyóiratának, a Levéltári Közleményeknek a megalapítása. A két világháború közötti időszakban a magyar történettudomány egyik fontos bázisa, kiváló tudósok munkahelye volt az intézmény. Ugyanakkor nagymennyiségű igazgatási teendő, főleg a nemességigazolási ügyek intézése hárult a munkatársakra, és jelentős volt a kutatóforgalom is. Az Országos Levéltár a második világháború végén, Budapest ostromakor súlyos károkat szenvedett. Közel 22 000 fm-es iratállományának 16%-a, több mint 3000 fm értékes dokumentum pusztult el. Alig egy évtizeddel később, amikor még nem is sikerült teljesen felszámolni a háborús károkat, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésekor ennél is több, közel 9000 fm irat lett a belövések okozta tűz martaléka. Az 1940-es, 50-es évek fordulójától kezdve, az ún. szocialista rendszer kiépülésével gyökeresen megváltozott a magyar levéltárak helyzete. Kialakult az állami levéltárak hálózata, a szakmai részletkérdésekben is a központi levéltárirányító szerv, a Levéltárak Országos Központjának akarata érvényesült. Az Országos Levéltár munkájában is súlyponteltolódásra került sor: nagy energiákat kellett fordítani az iratképző szervek iratselejtezésének ellenőrzésére és az alig néhány éve keletkezett dokumentumok átvételére. (Korábban 32 év irattári őrzés után kellett levéltárba adni az iratokat!) 1954-ben már 31 000 fm-t tett ki a levéltár iratállománya. Ugyancsak lényegesen gyarapodott a személyi létszám: míg 1950-ben 50, addig 1969-ben 129 fő dolgozott az intézményben. Fokozatosan javult a technikai ellátottság. Az 1960-as években már korszerű mikrofilmező és restaurátor műhely állt rendelkezésre. 1949-től közel 30 éven át Ember Győző főigazgató vezette az Országos Levéltárat. Irányításával nagyarányú rendszerezési, rendezési és segédletkészítési munkák folytak, amelyek eredményeként az 1970-es évekre rendezetté, jól kutathatóvá vált az iratanyag. Rendszeressé vált a segédletek és más tudományos kiadványok (forrásközlések, hivataltörténeti feldolgozások stb.) megjelentetése.