Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Kiss András: Jakó Zsigmond és a levéltárak / 39–49. o.

Jakó Zsigmond és a levéltárak 45 marosvásárhelyi könyvtáros közreműködésével, Marosvásárhelyen és Segesváron helyezték biztonságba a megmentett anyagot, majd Kolozsvárra szállíttatták. Jakó Zsigmond útja 1945 őszén Sárközújlakra vitt, ahol dermesztő hidegben gyűjtötte össze és csomagolta be a szétdúlt nagy forrásértékű báró Vécsey család levéltárát (többek között közel 300 középkori oklevél menekült így meg a megsemmisüléstől), amit végül is szintén sikerült beszállítania a Levéltárba. Kovách Géza Hadadról hozta be a Wesselényi levéltár egy részét. A helyszínen dolgozó kiküldötteknek azonban nem csak a levéltári iratokra terjedt ki figyelme, hanem minden művelődési vonatkozású anyagra: könyvekre, műtárgyakra, festményekre, amint az Bonyhán történt, ahol Darkó László művészettörténész mentett meg értékes festményeket. A mentési munka az egyetemi hallgatók bevonásával a következő években is folytatódott: Nagyváradon a szétdúlt püspöki uradalmi levéltár, valamint a püspöki könyvtár anyagát gyűjtötték egybe. És jóllehet az Erdélyi Nemzeti Múzem Levéltárának jól körülhatárolt gyűjtőköre volt, a feldúlt anyag mentésénél, biztonságba helyezésénél nem ez számított, hanem az volt a cél, hogy minden történeti forrás meneküljön meg a további pusztulástól. Jakó Zsigmond kezdeményezésére, aki akkor a kolozsvári Történeti Intézet levéltári bizottságának helyettes vezetője volt, így került Zilahról Kolozsvárra a Szilágy vármegyei székház nedves pincéjéből Kraszna és Belső Szolnok levéltárának régebbi része, és a Levéltárban történt ideiglenes elhelyezése után az Állami Levéltárba jutott. Hasonlóképpen került Jakó Zsigmond gondossága eredményeként Torockó és Szék levéltára is az Állami Levéltárba.

26 Jakó Zsigmond és az Állami Levéltár megbízottjainak figyelmét nem kerülte el Dés, Szamosújvár levéltára és a bányabírósági levéltár sem. Az erdélyi levéltárpusztításoknak — de az ezek megmentésére tett erőfeszítéseknek is — ez a jelenkori Siralmas krónikába illő része megérdemelné, hogy a megjelent tudósítások kiegészítéseként egységes munkában lásson napvilágot. A levéltári szemléletnek, szakismeretnek és kötelességtudásnak ez a megnyilvánulása, amely nem a levéltárképző nemzetiségi hovatartozása alapján ítéli meg az anyag forrásértékét, meggyőzhette volna az említett állambiztonsági faggatókat a levéltári mentésekkel kapcsolatos vádjaikat illetően. Ehhez azonban néhány, egyesek számára megerőltető lépést kellett volna tenni a műveltség lépcsőfokain. Még jóformán alig kerültek hallótávolságon túl az ágyúdörgések és fegy verropogások, amikor 1944. november 16—december 3-iki keltezéssel Jakó Zsigmond előterjeszti tervét a levéltári anyag szükséges átrendezéséről,

27 amit az is időszerűvé tett, hogy küszöbön állott a háború idején a Piarista templom kriptájában kialakított légvédelmi óvóhelyen biztonságba helyezett levéltári anyagnak új raktári elhelyezése. Ugyanis ez idő tájt az 1943 óta a könyvtárigazgatástól függetlenített Levéltár végül is saját helyiségébe költözik az akkori Farkas utca 8. szám alatti gróf Nemes házba. Mindez új feladatokat rótt a Levéltárra, annak munkaközösségére. Nagy lendülettel nekifogtak az új állványozásnak, kicsomagolásnak, a rendszeresítési és rendezési tervek valóra váltásának. Látszólag a Levéltár új fejlődési szakasza köszöntött be. Pedig akkor már megindult az a folyamat, amely végül is véget vetett ennek a munkának, bár közvetlenül a Levéltár eleinte ezt kevésbé érezhette. A folyamat, amelynek forrása messze a határon túl eredt, és a szovjet megszállás alá került országokban több hasonló áramlatot táplált, azonos eredményeket szült mindenütt: a szabad társadalmi és közösségi életet az etatizmussal — esetünkben a vörös etatizmussal — váltotta fel. Ezen a téren — itt is azonos séma szerint — a bértollnokok az első támadásokat, koholt vádakkal, az Erdélyi Múzeum Egyesület ellen irányozták, de végül 1949-ben központi intézkedéssel megszüntették valamennyi 26 Kovách Géza: Kultúrtörténet. = A Hét, XIII/1982. 21-23. sz. 27 Jakó Zsigmond: Pro Memória az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában szükséges átrendezésekről. = Erdélyi Múzeum, LVI. (1994.) 1—2. sz. 105—114.