Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Buzási János: A levéltári állományvédelem időszerű kérdései / 27–31. o.

28 Buzási János a magyar kulturális életben, hogy a szenzáció indukálja az intézkedést, elég rámutatni a Szépművészeti Múzeumban történt műkincslopás keltette szenzáció és a közgyűjtemények hirtelen, nagyarányú őrzésbiztonsági fejlesztései közötti összefüggésre. Nem vagyok biztos abban, hogy így a leghelyesebb. Annak érzékeltetéséhez, hogy mekkora feladatot jelentett csupán a háborús események során megsérült levéltári anyag restaurálása — ami megsemmisült, azt nem kellett restaurálni —, elég megjegyezni, hogy a részben megégett iratok restaurálása még mindig nem fejeződött be. Az 1956-os tűzvész után hozott intézkedések nem merültek ki a restaurálási kapacitás fejlesztésében. Az épület helyreállításánál például különös súlyt helyeztek a tűzbiztonsági szempontok érvényesítésére és a levéltári anyag esetleges menekítésével kapcsolatos kérdésekre. A biztonsági másolás is ezidőtájt kapott a korábbinál jóval nagyobb támogatást, következésképpen lendületet. Mégis, mivel a restaurálás ennyire előtérbe került, a szakmai közvéleményben a restaurálás szinte az állományvédelem szinonimájává vált, ami azt a majdhogynem közkeletű tévhitet szülte, hogy már minden rendben van. Ezen a tévhiten mit sem változtatott az, hogy a Magyar Országos Levéltár állományvédelmi tevékenységében a hatvanas-hetvenes évek fordulójától szerepet kapott a fertőtlenítés és a portalanítás, sőt, bizonyára sokan gondolták, hogy most aztán igazán minden meg van oldva. Tanulságos lehetne összehasonlítani a gondatlan tárolásból és kezelésből évente származó károsodás mértékét az ország teljes restaurálási kapacitásával. Megtudhatnánk, mikor érhetjük utol magunkat. De a kérdés felvetése pusztán gondolatkísérlet, és jobb is, ha megmarad annak, hiszen enélkül is sejthető, hogy a károsodás mértéke és a restaurálás lehetőségei közötti távolság sehogy sem akar csökkenni. Van erre tapasztalati adat is. Aki a pénzt adja, szereti tudni, hogy mire adja. Ez rendjén is van. Amikor a nyolcvanas években szükségessé vált a gyakorlatilag lenullázott restaurálási technológiai berendezések kicserélése, a fenntartó Művelődési Minisztérium a beruházás indoklásához egzakt felmérésen alapuló adatokat kért a fertőtlenítésére és restaurálásra szoruló levéltári anyag mennyiségéről. Mi el is kezdtük és tíz éven át nagy erővel végeztük ezt a felmérést. Az eddigi munkáról nem mondható, hogy teljesen fölösleges volt, hiszen ahol jól csinálták, ott pontos kimutatásunk van a penészes, penészgyanús vagy málladozó anyagról. Ami egyébként az ilyen vagy olyan módon károsodott, szétszakadt, elrongyolódott iratok mennyiségét illeti, e tekintetben az eredmény mázsányi jegyzék, amelyből megtudhatjuk, amit felmérés nélkül is tudtunk, hogy tudniillik rengeteg ilyen irat van. Annyi, amennyi a jelenlegi restaurálási kapacitás mellett a számítások racionális időhorizontján túl mutat. A helyzetet súlyosbítja, hogy a levéltárak már ma is nagy tömegben őriznek történeti értékkel bíró, de nem időtálló anyagból készült iratokat, amelyek minden külső hatás nélkül is, idővel maguktól tönkremennek. Ilyen iratok még jó ideig fognak beáramlani a levéltárakba, kiegészülve a rövid élettartamú modern adathordozókkal. Igaz, hogy ennek veszélyeit az illetékességi köri szervek is egyre inkább felismerik, de ma még nem sok gyakorlati eredményről lehet beszámolni. Nem nehéz belátni, hogy a levéltári állományvédelem nem kizárólag a restaurátorok, de nem is csupán a levéltárak dolga, hiszen beletartozik a keletkező dokumentum milyenségétől a levéltári anyag kezelésének és használatának módjáig minden, ami a dokumentum élettartamát befolyásolja. Meggyőződésem, hogy a levéltári állományvédelem komplex kezelése még anyagi ráfordítás szempontjából is a legracionálisabb. Itt most a komplex állományvédelem köréből csak néhány területet emelek ki, anélkül, hogy a többiek fontosságát tagadnám. Előkészületben van egyébként a Magyar Országos Levéltár megelőző állományvédelmi koncepciója, amely valamennyi kérdésre kiterjed, és egy hosszútávú állományvédelmi program alapjául szolgál majd. Mindenekelőtt szólni kell arról, hogy változatlanul sok a gond a levéltári raktárak körül . Közismertek a hagyományos levéltári anyag raktározására optimális feltételek, így az