Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár és a Zsigmondkori oklevéltár / 9–20. o.

16 Borsa Iván A 80-as évek első felében az Országos Levéltár a rendelkezésre álló anyagiaktól függő részletekben megvásárolta a regesztakat és a kivonatokat, amelyeket három példányban le is gépeltetett és össze is olvastatott. Az első példány időrendben, a második DL-, illetve DF-számok rendjében lett rendezve, míg a harmadik ugyancsak időrendben a biztonsági tartalék szerepét tölti be. A jelen sorok írója, aki részt vett az 1978 szeptemberi megbeszélésen, s akkor mint új nyugdíjas főleg a Diplomatikai Fényképgyűjtemény munkálataival foglalatoskodott, intézte az előző bekezdésben említettek szervezését, majd a leírtakat bonyolította munkatársaival, a szintén új nyugdíjas Szent Györgyi Máriával, aki az egyre növekvő kézirattömeget azóta is folyamatosan gondozza. Mályusz Elemér sikeres szemműtétje után, amikor visszanyerte látását, szinte minden idejét és energiáját az 1437—1457 közti korszak történetének a tízkötetes Magyarország története részére való megírása kötötte le. Ekkor az ügy érdekében indíttatva éreztem magamat, hogy tevőlegesen bekapcsolódjam a Zsigmondkori oklevéltár munkálataiba. Mályusz Elemér az említett 1978 szeptemberi megbeszélésen felhívta figyelmünket arra, hogy az anyaggyűjtést nem tekinti befejezettnek, különösen nem az Országos Levéltáron kívül őrzött iratanyag tekintetében, s hogy az 1411—1420. évek anyagát három kötetben képzeli el oly módon, hogy a név- és tárgymutató a III/3. kötet végén legyen. Látván tehát az átvett és már időrendezett kézirat terjedelmét, a kézirat úgy látszott arányosan három részre oszthatónak, hogy a III/l. kötetbe kerüljön az 1411—1414, a III/2-be az 1415—1418, majd a III/3-ba az 1419—1420 és a III. kötet mutatója. Elsődleges feladatnak azt tekintettük, hogy az első négy év (1411—1414) anyagát vegyük munkába, hogy egy kötet mielőbb elkészüljön. Ennek érdekében egy alkalmi segédmunkaerő a Diplomatikai Levéltár számítógéppel készült időrendi listáján, illetve a Diplomatikai Fényképgyűjtemény időrendi mutatólapjai segítségével megjelölte azokat a sorokat, illetve lapokat, amelyekről Mályusz Elemér gyűjtése alapján már volt regeszta vagy kivonat a kéziratban. A megjelöletlenül maradtak mutatták, hogy az anyaggyűjtés kiegészítéseképpen mely oklevélszövegek jöhetnek számításba. Másképp fogalmazva, melyek azok az oklevelek, amelyeket Mályusz Elemér nem látott, vagy amelyeket nem tartott közlésre érdemesnek. Ezeket az egységeket elsősorban keltezésük alapján összevetettem a kézirattal. Ha kiderült, hogy a kikeresett szám egy, az eredeti alapján készült kivonat vagy regeszta eredetijének másolata, ezt figyelmen kívül hagytam; ha egykorú másodpéldány (par) vagy későbbi, de 1526. augusztus 29. előtti átírás került a kezembe, ennek adatait a regeszta, illetve a kivonat végén lévő leírásba illesztettem. Ha az oklevél semmiféle módon nem szerepelt a kéziratban — vagy azért, mert Mályusz Elemér azt bármi oknál fogva nem látta, vagy mert mint közlésre érdemtelent kihagyta —, el kellett döntenem, készüljön-e abból kivonat vagy sem. E munka során kivonat készült a leány negyed, a hitbér és jegyajándék kiadásáról szóló, de összegszerűséget nem tartalmazó oklevelekről, továbbá néhány jellegzetes bírságolásról, amelyben részletesen megadták a kirótt bírságnak a bíró és a perbeli ellenfél közötti, többszöri kettőzés után történt megosztását, valamint néhány olyan átírásról, amelyben az egyszerű átírást vagy megerősítést kérelmező személy végzettsége vagy rangja, esetleg más különös szempont ezt indokolta. Az oklevél-szelektálás tekintetében tehát viszonylag kevéssé tértem el a Mályusz Elemér által kialakított módszertói és gyakorlattól, de minden esetben enyhítve az ő szigorúságát. Az oklevélkivonatok elkészítése során Mályusz Elemér — mint már volt szó róla — erősen szelektálta az adatokat is. így nem közölte a királyi privilégiumok méltóságsorát, a királyi (nádori, vajdai, báni) emberek nevét, kivéve a királyi kúriából kiküldöttekét, az ügyvédekét pedig csak akkor, ha jobbágyok vagy polgárok voltak. — Az első két kötetben ezek a szempontok következetesen érvényesültek. Engel Pál azonban a ül. kötet részére készített kivonataiban újításokat vezetett be. A királyi privilégiumok kivonatának végére,