Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - R. Várkonyi Ágnes: A cenzúra metamorfózisai / 85–91. o.

A cenzúra metamorfózisai 87 rök háborúhoz fűződő kiadványokhoz 7 és a Zrínyivel foglalkozó feltűnően sok angol mun­kához. 8 Mivel a „Próféciák" címéből és a bevezetés utalásából félreérthetetlen, hogy az 1664. évi török háborúra utalva adták ki angolul, s kétségtelen, hogy az angol életrajz ki­adása 1664 kora tavaszára tehető, 9 az időpont jelentősége vitathatatlan. 1664 télutolján Regensburg a török ellen készülődő kereszténység központja. Fontos döntések színhelye. A Rajnai Liga, a német fejedelemségek az ott tartózkodó Lipót csá­szárral együtt a nemzetközi szövetségben megindítandó török háború jellegéről s a hadve­zér személyéről vitáztak. Tudósítók, diplomaták írásai, újságok és a jövő-menő futárok tu­dósítanak róla, hogy Regensburg a nemzetközi érdeklődés gyújtópontjába került. 10 Újabban az is kiderült, hogy az eszéki híd felégetésének hírét a téli hadjárat más sikereivel együtt Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc vitte meg Regensburgba jó néhány propaganda­anyaggal együtt. 11 Comenius teljesen tisztában volt a pillanat jelentőségével: „Meditatiuncula ductu Re­velationis 146" című 1664-ben Amszterdamban kelt írásában nem csak Zrínyi 1664. évi téli hadjáratát ismerteti. Elmondja, hogy Zrínyi horvát, magyar és német csapatokkal be­tört a török területre és felégette a két mérföld hosszú hidat, emberemlékezet óta senki így meg nem sebezte az oszmánok erejét. Comenius Drabik egy korábbi próféciáját egészítette ki úgy, hogy az Zrínyire érvényes. 12 Comenius írásának összefüggését a regensburgi gyűléssel közvetett módon egy tud­tommal eddig ismeretlen kéziratos kötet is megerősíti. A „The herauld of Regensburg. Proclaiming to the gathered members of the Empire by their upper—head" 135 lapnyi imát, elemzést, jóslatot és jelenést tartalmaz a török háborúval összefüggésben. A „Re­gensburgi hírnök" kéziratos kötet másolat, kivonatokban közli a három látnók jóslatait és II. Rákóczi Györggyel foglalkozik. Többek között leszögezi, hogy ez a török háború Rá­kóczi György támadásával kezdődött: „This Turkish warr [!] originally is caused by Prince Rákóczi." 13 A C.H.L.P.I.G. kezdőbetűt az 1664-re keltezett (In the yeere of our Lord 1664) kötet címlapján, Németh S. Katalin az általa feltárt nyomtatásban megjelent Regens­purgischer Heerholdt alapján azonosította. A kötet nagy teret szentel Drabik revelációinak. Újra át kellett tehát néznem a Drabik-irodalmat, s így vettem elő ismét Sashegyi Oszkár cenzúratanulmányát. „Az állami könyvcenzúra kezdetei Magyarországon (1673—1705)" című tanulmányá­ban közölte ugyanis Lipót császárnak azt az 1672. július 24-én kiadott rendeletét Szelep­csényi György esztergomi érsek számára az Országos Levéltár Magyar Kancelláriai Levél­tárából, amelyben a császár megparancsolta egy új judicium delegatum felállítása mellett azt is, hogy Kalinkius Joachim illavai evangélikus szuperintendenst szigorúan büntesse meg. Mivel „a Drabik-féle mocskos könyvet bírta, olvasta, megjegyzéseket fűzött hozzá, 7 Péter Katalin a Zrínyivel foglalkozó angol irodalom terméséhez kapcsolja: Zrínyi Miklós angol rajongói. In: Angol életrajz Zrínyi Miklósról. London, 1664. Zrínyi Könyvtár. 1987 n. Szerk.: Kovács S.I. 32., 38., 41., 43. — Gömöri György, aki több, addig számba nem vett, Zrínyivel foglalkozó egykorú angol művet helyezett a kutatás asztalára, viszont úgy véli „Drabikék jóslatainak édeskevés köze volt ehhez a török háborúhoz". Adalékok az 1663—64. évi angliai Zrínyi-kultusz történetéhez. In: Zrínyi Dolgozatok, V. 1988. 91./9. jegyzet. 8 Gömöri György: Zrínyi Miklós híre a korabeli Angliában. Magyar Nemzet 1985. március 2. és Kovács Sándor Iván reflexiói: In: Zrínyi Könyvtár II. köt. 19—21. és Gömöri György: Adalékok az 1663—1664. évi ang­liai Zrínyi-kultusz történetéhez. Zrínyi Dolgozatok. V. 1988.. 65—105. 9 „Kiadásának az időpontját tehát 1664 márciusának első hetére lehet tenni". Gömöri, 1988. 69. 10 R. Várkonyi Ágnes: Török világ és magyar politika. Bp., 1975. 11 Bene Sándor: Zrínyi levelek 1664-ből. Irodalomtörténeti Közlemények, 1992. 225—242. 12 De progressibus Zerinianis adversus Turcas in Hungária inferiori...Anno 1664, in Januario et Február. Meditatiuncula ductu Revelationis 146. 1664 Amsterdam. Oxford Bodleian Library Rawlinson D 399. 13 British Library, Sloane Ms 2541 fol 1-135.

Next

/
Thumbnails
Contents