Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - R. Várkonyi Ágnes: A cenzúra metamorfózisai / 85–91. o.

R. VARKONYI ÁGNES A CENZÚRA METAMORFÓZISAI METAMORPHOSES OF CENSORSHIP: This study examines Oszkár Sashegyi's essays on the changes in the superintendence of publishing books in Hungary between the XVIIth and mid-XIXth centuries, with a view to their contemporary (1958—1974) impact and durability of his idea of censorship. Giving a sketch of the results of the author's recent researches (either on Comenius's connections with Drabik and Zrínyi, or on the Habsburgs' prohibition on importing historiographical works during the reform era 1825—1848) the author suggests that reconstructing the process of controlling ideas throughout different epochs, Sashegyi's conceptions come close to the theories of Marc Bloch, Jacques Le Goff and Foucault. He found that the ruling power represented its omnipotence by spectacular and emel public punishment of writers and by destruction of books, later by putting writers and readers under control by means of subtle methods. Sashegyi Oszkár nevezetes tanulmányait az állami könyvcenzúra korszakairól a kezdetektől a felvilágosult abszolutizmus koráig már megjelenése éveiben, 1958—1974-ben, különleges érdeklődés vette körül.

1 Különleges volt ez az érdeklődés, mert az akkoriban annyira fontos szakmai beszélgetésekben nyilvánult meg. Bécsben a Staatsarchiv kutatótermének előszobájában cseréltek róla elismerő véleményeket a külföldi és hazai történészek, s egyaránt merítettek belőle fontos tájékoztatásokat irodalmárok, művészettörténészek, a nyomdászat, a könyvkiadás, a csendben folyó egyháztörténeti és eszmetörténeti stúdiumok kutatói. Mindenki kézbe vette, aki az államhatalom kérdéseivel foglalkozott, lett légyen I. Lipót, IV. Károly, Mária Terézia és II. József uralkodói idejének, vagy a Rákóczi-szabadságharc történetének vizsgálója. Előfordult, hogy baráti történész körökben úgy utaltak rá, mint valami veszélyes olvasmányra, különleges tudományos szamizdatra, az igazságot burkoltan kimondó műre. Valójában tiltás sohasem érte és a szakma legkülönbözőbb irányzatainak képviselői egyaránt szolid tudományos teljesítményként tartották számon ezeket az írásait. S bizonyos, hogy a szerzőben még a szándéka sem merült fel bármiféle politikai aktualizálásnak. Talán ő lett volna legjobban meglepve — sőt csendes, visszahúzódó, távolságtartó lényét ismerve, egyenesen megrettenve —, ha megtudja, hogy tárgyszerű, újonnan feltárt levéltári anyagra épített tájékoztatásai a XVII—XVIII. századi művek ellenőrzéséről, elkobzott irományokról, külföldi könyvek behozatalának tilalmáról, milyen asszociációkat ébresztettek az akkoriban ifjabb történésznemzedékben. Ezek a tanulmányok, egy virtuális monográfia fejezetei, megjelenésük óta további kutatásokat indítottak el, s információkkal szolgálnak ma is újabb felismerések értelmezéséhez. Tudjuk, hogy a történettudományi művek, különösen az úttörő alkotások elavulási ideje elég gyors, új források, adatok, szempontok, irányok erózióját csak a legjobbak állják ki, ha megvan bennük a maradandó történeti alkotások sajátos többlete. Mi ez a többlet? 1 Sashegyi Oszkár: II. József sajtópolitikája. Századok, 1958.; Uő: Zensur und Geistesfreiheit unter Joseph II. Beitrag zur Kulturgeschichte der Habsburgischer Lánder. Bp., 1958. Studia Historica, 16.; Uő: Az állami könyvcenzúra története Magyarországon 1673—1730. Magyar Könyvszemle, 1968/1. — 1968/1. — 1974/1—2.