Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Csetri Elek: Iratok Franciaország délkelet-európai diverziós terveihez, 1793–1796 / 221–234. o.

222 Csetri Elek sok képezték azonban a legjobb propagandát s mindez nagy vonzó- és mozgósító erőt jelentett a kontinens, sőt a világ népei számára: a forradalom híre és népszerűsége hihetetlen gyorsasággal terjedt.

5 A hírközlő eszközök (újságok, röplapok, felhívások, könyvek értesülései, utazók, kereskedők és hadifoglyok elbeszélései és megannyi más) minden kontinensre eljuttatták a forradalom krónikájának mozzanatait. Ezekkel voltak tele az újságok, ezeket vitatták az utcákon, egyetemeken, előadótermekben, színházakban és szabadkőműves páholyokban. Nemcsak a forradalmi kormányzat külképviseletei, a követségek és konzulátusok tisztviselői, hanem a külországokba egyre nagyobb számmal küldött ágensek, ügynökök, megbízottak a kémkedés mellett, már a szervezett propagandagépezet részeiként tevékenykedtek a forradalom népszerűsítésében. Valóban az játszódott le, amit E. Tarle mond: ,,A forradalom Franciaországban véget ért és megtámadta Európát"; az, hogy: ,,A forradalom kilépett partjai közül."

6 Az alább közölt forrásanyag is erre vonatkozik. A francia diverzió célpontja Ausztria volt ugyan, de az út a balkáni országokon (pontosabban dalmát, albán, bosnyák, horvát, szlavón és szlovén területeken) és Magyarországon keresztül vezetett. Azért a továbbiakban ezekre az országokra kell kiterjesztenünk figyelmünket. Mindezek a részek távol estek Franciaországtól, azonban szomszédosak voltak a Habsburg Birodalommal vagy egyenesen annak keretébe tartoztak. Márpedig Anglia mellett Ausztria volt az új Franciaország leghatalmasabb és legádázabb ellensége, hátbatámadása igen fontos tényezőként jött számításba. A kérdés most már az, hogy a francia diverziós tervekben átvonulási területnek szánt országok népessége miként viszonyulhatott egy ilyen katonai akció iránt? Kétségtelen, hogy az említett területek népei sem vonhatták ki magukat a francia forradalom hullámköréből. Közöttük az albánok a Török Birodalom keretébe tartoztak, többségükben a mohamedán vallást követték, míg északon a katolikus, délen pedig ortodox kisebbség lakott. Noha a felvilágosodás és a forradalmi eszmék ide is elhatottak, a többség vallási hovatartozása, az albánok sokban kiváltságos helyzete a Török Birodalomban (több nagyvezér került ki soraikból és ők alkották a Porta hadseregének elit alakulatait) erősen rányomta bélyegét magatartásukra, politikai állásfoglalásukra.

7 A dalmát tengerpart lakói többségükben horvátok, vallásilag pedig katolikusok voltak, de kisebb olasz és szerb csoportok is éltek itt (az utóbbiak nagyrészt ortodoxok, kisebb részben pedig mohamedánok voltak). Dalmácia nagyobbrészt Velencéhez, kisebbrészt a Habsburg Birodalomhoz tartozott. Történeti tradícióik, az oszmánok elleni harcok évszázadai is ezekhez a hatalmakhoz fűzték őket. Kétségtelen viszont, hogy a szabadságeszmék, a polgárság diadala és intézményei vonzóvá tették számukra a francia példát. (Később 1809-ben, Dalmácia, Isztria és Szlovénia egy része Illír Tartományok néven Napóleon fennhatósága alá tartozott, jelentős politikai fejlődésen ment keresztül és erős francia szimpátia j ellemezte).

8 Az említett balkáni népek közül, a szerbeken kívül a horvátok képviselték a legnagyobb népcsoportot. Az 1760-as évektől, az osztrák központosító törekvések erősödése idején a horvát nemesség a magyar uralkodó osztállyal szövetkezett, de ezt a szövetséget a magyar nyelv hivatalossá tétele erősen megrendítette. A nyelvi törekvések mellett a nemzeti gondolatot ekkoriban a horvát autonómia képviselte, sőt a horvát területek (Horvátország, Dalmácia, határőrvidék) egyesítése is felmerült. 1809—1813 között Zágráb vármegye nyugati fele az Illír Tartományok részévé vált és hangsúlyozott polgári fejlődésen ment át; 5 Soboul: i. m. 205—207. 6 E. Tarle: Talleyrand. Ford.: Szőllősi Klára. Bp., 1959. 16. 7 Niederhauser Emil: A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában. Bp., 1977. 127. 8 Niederhauser: i. m. 84—85.