Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Pajkossy Gábor: A reformkori Országgyűlési Tudósítások / 121–136. o.

122 Pajkossy Gábor E tudósítások formai szempontból magánlevelek voltak. Ennyiben nem különböztek azoktól a családi levéltárakban, kézirattárakban szép számmal megtalálható tudósításoktól, amelyekben az országgyűlésen jelen lévők tájékoztatták az otthon maradottakat: távollevő főrendek követei a megbízóikat, országgyűlési ifjak, megyei,,kiskövetek" családjukat, barátaikat.

2 Forrásaink alapján nem is mindig lehetséges megállapítani, mikor mit takar a levelező, a tudósító, a tudósítás elnevezés. Azoknak az országgyűlési tudósításoknak, amelyekkel a tanulmány az alábbiakban foglalkozik, megkülönböztető jegye volt azonban az, hogy meghatározott összeg fejében bárki hozzájuk juthatott, sőt a kiadó-szerkesztők több esetben is felhívásban hívták fel a figyelmet vállalkozásukra. Kéziratos újságok voltak tehát. A kutatás során több arra utaló adat is felmerült, hogy e kritériumoknak esetleg további tudósítások is megfelelnek: túlságosan keveset tudunk azonban egyelőre róluk ahhoz, hogy az elemzés körébe belevonjuk őket.

3 E tudósításokat kézírással sokszorosították, annyi, vagy legfeljebb kevéssel több példányban, mint amennyien azokra előfizettek. Az alapszöveget a szerkesztő alakította ki, aki az üléseken általában a hagyományos módon vagy — mint Stuller Ferenc — gyorsírással jegyzetelt. A szerkesztő ugyanakkor lehetőség szerint felhasználta a szónokok saját, általuk előre vagy utólag leírt szövegét is, sőt azt sokszor teljes terjedelmében közölte. Az egyes lappéldányokat azután írnokok készítették el, ívenként 20—30 krajcáros, vagy havi 10 forintos fizetés fejében. Számuk olykor akár a negyvenet is meghaladta. A sokszorosítás — legalábbis a nagyobb, számos előfizetővel rendelkező vállalkozások esetében — abban a formában történt, ahogyan — 1847 őszéig — az országgyűlés irományainak a sokszorosítása is, az ún. dictatura formájában, amikor egy-egy vezető írnok, irodafőnök mondta tollba a szöveget az írnokoknak. A korrigálást a szerkesztő vagy az irodafőnök végezte. A terjesztés általában a posta útján történt. A kézbesítés hanyagsága, illetve az ellen, hogy — a 30-as években — a postahivatalok a kormányzat parancsára egyes lappéldányokat visszatartottak, elkoboztak — a Törvényhatósági Tudósítások továbbítását pedig egyenesen megtagadták —, a szerkesztők úgy védekeztek, hogy lehetőleg magánúton juttatták el a lappéldányokat az előfizetőkhöz. A szerkesztők mentegetőzéseiből ítélve az olvasók gyakran panaszkodtak amiatt, hogy a kézírás nehezen olvasható. Kossuth 1833 augusztusábanszeptemberében litográfia igénybevételével igyekezett javítani a lap olvashatóságát és csökkenteni az előállítási költségeket, a kormányzat azonban október elején a kősajtó átadására kényszerítette. Az őt követő szerkesztők, talán éppen e példán okulva, már nem is folyamodtak ehhez az eljáráshoz. A tudósítások jellegzetes melléktermékei voltak az 1848 előtti sajtóviszonyoknak, amelyeket a cenzúra fennállása határozott meg. A 30-as években a hírlapok csak a diéta üléseinek tárgyát, illetve az országgyűlés és az uralkodó közti, részben pedig a két tábla 2 A kormányzat egyes tagjai is tartottak magántudósítókat (s erről a kortársak is tudtak), noha számukra rendelkezésre álltak a Leopold Ferstl vezette országgyűlési titkosrendőrség, a Kancellária, illetve a Kamara elnökének megbízottjai által rendszeresen összeállított jelentések is. Metternichet pl. az 1832/36-os országgyűlésen Cseremiszky Miklós, a Staatskanzlei tisztviselője, Mailáth Antal kancellárt az 1839/40-es diétán Sárváry Ferenc ügyvéd tudósította: Cseremiszky Miklóst, Széchényi Pál és Orsich Jozefa követét Metternich tudósítójaként említi kései önéletrajzában Kacskovits Lajos (Életem leírása. /Sőj, 1887/ OSzKKt. Fol. Hung. 1329. 46.); jelentéseit (1832. december—1836. május) 1. MOL Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok. Hungarica aus der Privatbibliothek S. M. Franz I. ti 50/ 135—141. cs.; a Reviczky Ádám grófot képviselő Sárváry Ferenc jelentései az 1839. november 2. üléstől az országgyűlés végéig: MOL Kossuth-gy. OgyT. 6. t. 3 így pl. egy, az 1839/40. évi országgyűlés megnyitása előtt kelt titkos jelentés Kossuth mellett Harsányi Pált említi, mint aki az előző diétán kéziratos újságot szerkesztett. (MOL Informprot. 1839:39. 11 sköv.) Az OSzKKt. Quart. Hung. 1356. alatt egy tudósítás másolatának töredéke található: a ,,6-ik levél" az 1839. június 11-i kerületi ülésről tudósít (erről az ülésről, noha arra ígéretet tett, Stuller Ferenc nem tudott beszámolni). Az ismeretlen tudósító, úgy tűnik, Stullernál nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy az elhangzó beszédek fogadtatását is bemutassa; beszámolójából megállapítható, hogy hogy nyilvánvalóan az ellenzéki-liberális irányzattal rokonszenvezett.