Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Szádeczky-Kardoss Irma: A Báthory Erzsébet elleni koncepciós eljárás egyes történeti forrásainak értelmezése / 65–87. o.

86 Szádeczky-Kardoss Irma szült is szabályszerűen 24 békát, melyek közül csak négy jött holtan a világra. (Egyiküket a tudós doktor fel is boncolta.) Bizonyára az alkoholista békák permanens szomjúságával magyarázta a saját italozó kedvét, amikor erkölcstelen életmódjáért a hatóság eljárt vele szemben. De lehet-e kizárni ebből az ötletből — és a magyarázat elhívőinek lelkéből — a már említett kígyószülő látomási információk termékenyítő hatását? Még ennél is későbbi eset egy váci leány megbetegedése és csodás gyógyulása, és annak orvosi elemzése 1854-ben. A leány egy ideig ismeretlen kórban szenvedett — mutogatták is vele sokfelé —, mely azzal járt, hogy a legkülönbözőbb testrészeken nyershússzerű kinövések torzították el a testét. Ujjai hegyén, arcán, de még a füléből is hegyes húsdarabok ütköztek ki. Az orvosok — akiknek nem is nagyon hagyta magát megvizsgálni — természetesen nem találtak rá magyarázatot. Nem is ők gyógyították meg a leányt, hanem magától jött rendbe, amikor eladó sorba került (s talán már a hozománya is megfelelő volt). Nem ártott volna megintcsak Krizsafán fia György vitéz látomásait tanulmányozniuk, mert ott van szinte pontosan ugyanígy leírva egy bűnhödési jelenet. Ám az is lehet, hogy az irracionális dolgok iránti gyanútlan hiszékenységük ebben sem a szemfényvesztés alapötletét, hanem a csodás betegség lehetőségét látta volna vagy talán látta is, ezért fogadták el realitásnak. A teljesség kedvéért kell e témakörben szólnom azokról a folklorisztikus hatásokról is, melyek a tanúvallomások „adatait" más egyéb torzítások mellett, ugyancsak jellemzik. Hangsúlyozom, hogy ehhez a tőlem távolálló szakkérdéshez is csupán a tényfeltárásban minden ténynek (a súlya szerinti) jelentőséget tulajdonító jogász szemléletével és teljességigényével közelítek. Igyekszem elkerülni a beavatatlan szakmai illetéktelenség útvesztőit, mikor a koncepció célzatos vádkonstruáló eszközei mellett a közfelfogásnak a hírverést önkéntelenül is támogató folklorisztikus elemeiről is szólok. Itt is azzal a céllal, hogy az illetékes néprajzi szaktudomány figyelmébe ajánljam a feltevéseimet. Kutatás közben, a tanúvallomások mérlegelésekor szinte akaratlanul — ösztönösen! — hibáztam rá a folklór egy-egy elemének jelenlétére. Például ott, ahol egy durván szájaló csizmadialány „mesébe illő bátorságáról" vall egy tanú. (Ezt másutt „heroikus pimaszság" elbeszéléseként említem.) A vallomásban felidézett történet valóban meseszerűen irreális. Azt állítja, hogy az egyik kínzott leány szitkozódva azt kiabálta, hogy „bestye híres kurva, Te Báthory Erzsébet, Te pokolba mégy, de én tudom hová megyek. Mert én az Isten országába megyek". S az elbeszélés szerint — a kegyetlen! — Báthory Erzsébet erre csak azzal a kérdéssel reagál, hogy „mért szidogatsz, kurva?\ ... Az ember szinte utána hallja a lány szájából a fenyegetést is: „Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza"\ Mindenesetre fontos, hogy csak egy tanú vall így, az is a tortúra árnyékában. Szájon formált történet az is, amelyik egy kislány „török módra" való megölését beszéli el. Nádasdyné — állítólag — a ,,torkán állott", úgy fojtotta meg. Ám ez az adat is olyan embertől származik, akit a tortúra veszélye fenyegetett.

24 Talán abban a tanúvallomásban is a folklór nyomait kell látnunk, amelyik arról számol be, hogy az elfogáskor találtak Báthory Erzsébet ládájában egy listát 650 áldozatról. A könyvben részletesen írok egy korabeli kassai perről, amelyben valakit rágalmazásért vontak felelősségre, mert — bizonyítottan hamis vádaskodással — azt állította egy Dóczy nevű főúrról, hogy az Habsburg megbízásból sorra mérgezi a magyar főurakat. A per szerint annak az ,4ldozati catalogusát" is a „levelesládájában" gyanították, éppúgy, mint Báthory Erzsébet áldozati listáját. Csakhogy ezt is a tortúra árnyékában tett egyetlen tanúvallomás állítja, mégpedig úgy, hogy akire a tanú forrásul hivatkozott, később, maga is tanúként, egy szót se szól ilyesmiről. Az viszont lehetséges, hogy a kassai per híre közszájon CsejLiszthy Anna Rozináról is ezekkel a szavakkal mondtak el a tanúk egy gyilkosságot.