Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Szádeczky-Kardoss Irma: A Báthory Erzsébet elleni koncepciós eljárás egyes történeti forrásainak értelmezése / 65–87. o.

78 Szádeczky-Kardoss Irma tói, noha ő is országbíró volt, távol tartotta magát, a jogsértő ítélet után pedig bécsi házában adott szállást és talán oltalmat is Illésházynak, aki a letartóztatás elől innen szökött (menekült) Lengyelországba. Az éppen ezidőben gerjesztett diffamáló szóbeszéd, amelynek hatása Magyari prédikátori fellépésének tekintélyével meghatványozódott, immár félhivatalos hivatkozási alappá, szükség esetén pedig egyenesen jogalappá is válhatott Nádasdy országbírói véleményének hatástalanításához, és az ítélkezésben való részvételének megakadályozásában. Sőt! Egy 1610-es tanúvallomás azt is feltehetővé teszi, hogy a hírverés már ekkor is és Nádasdyval szemben is a nemesi jog megsértését pedzegette. A fondorlatos pletykálkodás ugyanis azt is híresztelte, hogy Nádasdy a saját húgát is kínozza (kínoztatja vagy engedi, hogy kínozzák), ami pedig igen súlyos állítás volt, mert az ilyen cselekmény „nagyobb hatalmaskodásnak" minősült, fővesztéssel és vagyonvesztéssel járt. így ez a rágalom ennek révén is jó ürügyül szolgálhatott volna, hogy szükség esetén egy jól időzített nyomozás elrendelésével épp az Illésházy elleni per tartamára akadályozza meg Nádasdyt országbírói jogai gyakorlásában. Tény, s ezt Katona Imre is jól veszi észre, hogy a Magyarít inspiráló udvari tisztek ugyanazzal az okfejtéssel és szinte ugyanazokkal a szavakkal bírták rá a prédikátort az istentiszteleti akcióra, amelyeket Magyari könyvében, „Az országokban való sok romlásoknak okairól" írt műben is olvashatunk. A töröktől való fenyegetettség a bűnös élet isteni büntetése, nem pedig — mint a katolikusok állítják — a lutheri eltévelyedés következményei. Az érvek párhuzamából Katona Imre feltehetően azért von le téves következtetést, mert nem tulajdonít jelentőséget a már többször hangsúlyozott felelősségi differenciálás mellett annak sem, hogy már 1602-ben is a szóbeszéd késztette Magyarít a hírlelt kegyetlenség és eltűrésének számonkérésére.

14 Emellett Katona ténybeli tévedésben is van akkor, amikor még az 1610-es letartóztatás előkészítésében is cselekvő szerepet tulajdonít Magyarinak, hiszen az akkor már rég nem élt. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kihallgatásakor már szintén sárvári prédikátor Zvornarich Mihály a tanúvallomásában szót sem ejt az 1602-es feddésről. Mégfontosabb körülmény az, hogy a kihallgatok se kérdik felőle. Ebből nagy valószínűséggel lehet arra következtetni, hogy az 1602-es hírverés, és maga a prédikációs fellépés is megalapozatlan volt, és időközben úgy tisztázódott, hogy az akkori „kegyetlenséget" már se Zvonarich, se a vallatás nem hozta összefüggésbe az 1610-es eljárásban firtatott „kegyetlenséggel". Még a nyomozás koncepciós irányítói is jobbnak látták, ha azt ekkor már nem erőltetik, s nem kérdik róla a lehető legilletékesebb, mert a valamikori körülményeket a beavatottsága folytán lehető legjobban ismerő Zvornarichot. De egyébként is, ha a kegyetlenség 1602-ben valóban megtörtént volna a Nádasdy udvarban, akkor egy olyan prédikátor esetében, akinek az egyházi és társadalmi tekintélye pozicionálisan is oly nagy, hogy megengedhet magának Nádasdyval szemben ilyen fellépést, a „megengesztelés" aligha jelenthet valamiféle bocsánatkörő törleszkedést. Legfeljebb a félreértés tényeknek megfelelő tisztázását és az ennek megfelelő kölcsönös gesztust. Erre utal az is, hogy Zvornarich 1610-ben hallgat az esetről, és nem hozza azt semmiféle összefüggésbe Nádasdynéval és az ő ekkor hírlelt és nyomozott állítólagos kegyetlenségével. A ,jeddés" értékelésénél — melyből eddig következetesen a kegyetlenkedés megtörténtére és Báthory Erzsébet bűnösségére volt szokás következtetni — nem hagyhatók figyelmen kívül Magyari azon szavai sem, melyeket a Nádasdy Ferenc „szárnya alatt" szü14 Valószínű, hogy nemcsak a tanúvallomásokat, de Magyari írását is téves hangsúllyal idézi és szigorúbban értékeli, mint maga a szerző, aki a pápa és a klérus ,,bűneire", a Krisztusi tanoktól való eltévelyedésükre helyezi a hangsúlyt s főleg evvel hozza összefüggésbe az „országokban valc • ' "omlásokat".