Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Molnár András: Deák Ferenc és Zala megye feliratai a szólásszabadság ügyében, 1836–1839 / 129–152. o.

136 Molnár András Ugyanis az emberi természetnek kiolthatatlan érzése, hogy a békés polgár a titkon gyakorlott hatalomtól előre gyanakodva rettegjen, s mindazoknak, kik titkos törvénykezés által levének kárhoztatva, bűnös voltáról kételkedjék, amikor a nyilván hozatott törvényes ítéletekben teljesen megnyugszik, s ha azt látja, hogy a törvény ki-ki felett áll, az ki-ki ellen a rendes úton nyilván szolgáltatik ki, s az elnyomástól, üldözéstől és önkénytől ki-ki teljesen mentes, kielégítő bizodalommal eltelve tér vissza békés lakjába. Azon belső meggyőződés, hogy a végrehajtó hatalom nyilván teljesít mindent, és csak egyedül azt, amit a törvény rendel, hogy ez maga is a törvénynek hódol, hogy a törvény még ő felette is álljon, szüli a nemzet és kormány közti közbizodalmat, azon a minden hatalomnál, minden képzelt s akármi másban álló erőnél biztosabb, az alkotmányok és királyi székek soha nem ingadozó, sem külső befolyás vagy sugarlás alá nem eshető, sem belső fondorkodás, sem ingerlés által meg nem rázkódtatható alapkövét. Mindezeknél fogva Cs [ászári] K[irályi] Felséged kegyelméhez fiúi bizodalommal és jobbágyi alázattal újonnan folyamodni bátorkodunk, hogy Felséged, kinek dicsőült nagyatyja jelszavában elismeré, hogy a Fejedelmek kincse a népeknek szíve, kinek dicsőült édesatyja, igazságszeretetéről az akkor élő világ valódi példánya volt, ki maga is semmi mást, mint az igazokat oltalmazni, s védni törekedik, hogy a szerencsétlen s a felségbántás bűnéért befogatott hazafiak felett a törvényt és igazságot a törvényes rendszernek szoros és pontos megtartásával kiszolgáltatni, nékik a szabad védelem törvényes igazát megadatni, őket a végső bírói megmarasztó ítélet előtt, minden a megelőző törvényes letartóztatás természetével meg nem férő sanyarúságoktól megmentetni, az ellenek folytatni kezdett törvénytelen lépéseket mind még annyi meg annyi törvénysértéseket megszüntetni, a jövendő kétes vésztől rettegő hív magyarjait megnyugtatni, s így a kir[ályi] szék, s nemzet közt oly múlhatatlanul szükséges bizodalmat és szeretetet tántoríthatatlan alapra helyheztetni, és mindnyájunkat a kétségbeesés örvényeiből s aggodalomból kiemelni kegyesen méltóztassék. Eredeti fogalmazvány. ZML. kgy. ir. 1836:2178/2179. 5. Zalaegerszeg, 1837. január 9. Zala megye harmadik felirata az uralkodóhoz az országgyűlési ifjak ügyében

16 Bús aggodalmunkat, s szíveink mélységes fájdalmát, melyek édes hazánk némely szerencsétlen fiainak a hazai törvények világos rendelése ellenére katonai erővel történt elfogatásokból eredtek, közelebb m[últ] e[sztendő] Kisasszony hó 8-án tartott közönséges gyű16 Zala megye 1836. október 3-án kinevezett választmánya, amelynek az volt a feladata, hogy a 4. sz. feliratot személyesen terjessze az uralkodó elé, megfogyott létszámmal ugyan, de elindult, és 1836. novembere 11-én érkezett Bécsbe, ahol kihallgatást kért a kancellárnál. Erre másnap sor is került, a kancellár azonban, ahelyett, hogy az uralkodó elé bocsátotta volna őket, a királyra hivatkozva elutasította a zalai küldöttség kérelmét. A küldöttség erre visszahozta a feliratot Zalába, ahol azt a következő közgyűlésen, 1837. január 9-én a megye levéltárában helyezték el. Időközben megérkezett Zalába a kancellária válasza az 1. és 3. sz. feliratra. A Wesselényi melletti kiállásért 1836. dec. 15-én 17038/1698 sz. alatt kelt leiratában (vö. KLÖM VI. 944.), míg az ifjak ügyében hozott határozatáért az 1836. okt. 10-én, 14007/1367. sz. alatt kiadott leiratában fejezte ki rosszallását a kancellária. A megye 1837. január 9-i közgyűlése, meghallgatva a bécsi küldöttség sikertelen útjáról készített beszámolót és a kancellária dorgálását, újabb, a 4. sz. feliratot is magában foglaló folyamodást fogadott el, amely tartalmazta a megyének a kancellária leirataira adott válaszát is. (ZML. kgy. jkv. és ir. 1837: 3/5. vö. DFL 27—29., 34. Deák Ferenc levele Kossuth Lajoshoz 1836. dec. 31-1837. jan. 27., KLÖM VI. 933-934.)