Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Borsa Iván: Ember Győző, a levéltáros / 5–15. o.

12 Borsa Iván alapszámok) vannak, még ha azok nincsenek is darabszinten (alapszámok rendjében és alapszámonként iratonként) rendezve. Amellett, hogy a teljes iratanyag középszintű rendezése és arról áttekintő jegyzék készítése lett a levéltári munka gerince, egyes feudalizmuskori szekciók esetében az ismertető leltározás sem állt meg, legfeljebb lelassult. Az elkészült áttekintő raktári jegyzékek (repertóriumok) a már említett Levéltári leltárak sorozat tagjaiként jelentek meg, s így váltak a levéltárosok és az érdeklődő kutatók hasznos kézikönyveivé. A Levéltárak Országos Központja ennek sokszorosított kiadásával 1955-ben új sorozatot indított Levéltári leltárak címmel. A sorozatban eddig 89 leltár jelent meg, melyek közül 85 az Országos Levéltár állományába tartozó iratanyag leírását tartalmazza. Sajnálattal lehetett már menetközben megállapítani, hogy ez a sorozat kellő szerkesztői érzékkel és jó levéltárosi felkészültséggel rendelkező sorozatszerkesztőt érdemelne, de az erre vonatkozó javaslat nem talált meghallgatásra, így a megjelent kötetek továbbra is az egyes osztályok, gyakran a kötetet készítő levéltáros(ok) nem mindig következetes elgondolásait tükrözik. Mindez különösen az egyes kötetek bevezetésének összeállításában és indokolatlanul eltérő részletességében, a mutatók eltérő felfogásában, sőt több esetben teljes hiányában, s nem utolsó sorban az alaki megoldások következetlenségében mutatkozik meg. — Ezek az áttekintő raktári jegyzékek egyes esetekben ugyan elérték a rokon, de igényesebb repertórium színvonalát („ha a legkisebb raktári egységen belül azoknál kisebb terjedelmű tárgyi egységek is vannak az anyagban, akkor ezek a legkisebb segédletbeli egységek"), de hamarosan minden ilyen közzétett segédlet elnyerte a repertórium elnevezést még olyan esetekben is, amikor a levéltári anyag sajátos felépítése nem engedte meg szokványos áttekintő raktári jegyzék készítését. Külön kiemelendő, hogy az Ember Győző által vezetett Országos Levéltár teljes anyagának 90 százaléknál nagyobb részéről jelent meg áttekintő raktári jegyzék/repertórium. Ez európai mércével mérve is kiemelkedő arány. A középszintű rendezés és az áttekintő raktári jegyzékek elkészítése több szekció, illetve szekciórész esetében a 60-as évek végére befejeződött. Ezeknél a részlegeknél a középszinten nem megfelelően rendezett állagok rendezése és egyes állagokhoz mutatók készítése lett a kitűzött cél. A fent leírtak összefoglalóan azt jelentik, hogy Ember Győző arra a színvonalra emelte rendezettség és segédlettel való ellátottság tekintetében a Magyar Országos Levéltárat, amelyen a világ élenjáró levéltárai állandó megőrzést érdemlő iratanyagukat őrzik. Ezzel a teljesítménnyel egyszersmind irányt és példát mutatott a területi közlevéltáraknak és a szaklevéltáraknak is. Ilyen jelentőségű és ilyen színvonal-emelkedést egyetlen elődje sem tudott felmutatni. Ma divatos kifejezéssel élve: Ember Győző e tekintetben felzárkóztatta a Magyar Országos Levéltárat az európai élvonalba. Elkerülhetetlen annak a kérdésnek a felvetése, hogy ez a felzárkózás a világ élvonalához miért nem volt teljes. A kérdésre a választ a közép-európai levéltárakban elterjedt történész és/vagy levéltáros kettősség okozta identitászavarban kell keresni. Ember Győző 1934-ben került az Országos Levéltárba, amikor — mint erről a fentiekben már szó volt — elvárták a levéltárostól, hogy a történettudomány legfontosabb magyarországi kutatóhelyén művelje a történettudományt. Ő oly mértékig felelt meg ennek az elvárásnak, hogy mint történész 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, aki ezt kormányzattörténeti műveivel és tanulmányaival — más szavakkal levéltári fondképzők működésének, ügyintézés-történetének művelésével — érdemelte ki. A Teleki Pál Tudományos Intézet megalakulásával az Országos Levéltár „monopóliuma" a történettudomány művelésében megszűnt, s a vezető szerepet az új intézet vette át, sőt mire Ember Győző főigazgató lett, az MTA Történettudományi Intézet lett a Történelmi Társulat központja is. Ugyanakkor megalakult a Magyar Munkásmozgalmi Intézet,