Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - KRÓNIKA - Bélay Vilmos: Komjáthy Miklós (1909–1993) / 221–222. o.

Krónika 221 KOMJÁTHY MIKLÓS (1909-1993) 1993. április 6-án hosszú betegség után elhunyt Komjáthy Miklós, a történettudomány kandidátusa, a Magyar Országos Levéltár ny. osztályvezető-helyettese. A gyászjelentések szokott fordulata, hogy „halála pótolhatatlan veszteséget okoz" az ő esetében kétségtelenül nem szóvirág, hanem a legteljesebb mértékben valóság. Komjáthy Miklós 1909. május 13-án született Kaposvárott, egy köztiszteletben álló jogász, törvényszéki bíró fiaként. Középiskoláját szülővárosában végezte, majd beiratkozott a budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karára, történelem—latin szakra. Mestere az a Domanovszky Sándor volt, aki annyi nagytehetségű történészt nevelt a magyar tudomány számára, és akinek Komjáthy az egyik legtöbbet ígérő, legeredményesebben dolgozó tanítványának bizonyult. Az egyetemi tanulmányok után ő is, mint abban a korban a legtehetségesebb történészhallgatók közül sokan, ösztöndíjjal egy évet tölthetett a bécsi Magyar Történetkutató Intézetben, hogy ott megismerkedjen a magyar történelem páratlan értékű forrásanyagát őrző bécsi levéltárakkal, elsajátítsa a nyugati történettudomány eredményeit, személyes kapcsolatba kerüljön az osztrák kollégákkal. Ezután állást kapott a fővárosban; a Deák téri evangélikus leánygimnázium történelem—latin szakos tanára volt hét éven keresztül (1935—1942). Életének erre a korszakára mindig szívesen emlékezett vissza. Hogy tanítványai mennyire becsülték és szerették, annak bizonyítéka az is, hogy több, mint ötven évvel az érettségi vizsgájuk után jó néhányan — immár hetvenéves matrónaként — részt vettek a temetésén. Amikor 1942-ben kizárólag a történeti kutatás szolgálatára megszervezte a kormányzat a Történettudományi Intézetet (akkor Teleki Pál nevét viselte az Intézet), az eredményesen kutató és publikáló Komjáthy is helyet kapott benne (akkor még Kring néven jelentek meg közleményei). Ebbe az intézetbe gyűjtötték össze az ország legeredményesebben dolgozó fiatal történészeit (most nem beszélve az egyetemeken oktatókról). Komjáthy még ugyanezen évben magántanári habilitációt szerzett Domanovszky professzor tanszékén, s így az egyetemen is oktatott. A Történettudományi Intézetben dolgozott hét évig. Ekkor elérkezett az az időszak, amikor a politika egyre jobban beavatkozott az élet minden ágazatába, s amikor a „politikai megbízhatóság" — már amint ezt a vezetők értelmezték — fontosabb lett a valóságos érdemeknél. 1949-ben meg kellett válnia az Intézettől. Két évig az Országos Könyvtári Központ, majd másfél évig (1951—1952) a Levéltárak Országos Központjának dolgozójaként kereste kenyerét. Végre 1952-ben elérkezett az a fordulat, amire vágyott, s az Országos Levéltárba került a középkori oklevelek referenseként. A gyűjteményeket és családi levéltárakat őrző HJ. osztálynak 1970-ig volt helyettes vezetője. Szolgálata utolsó hat évében a Forrástudományi Kabinetet vezette, innen került 1976-ban nyugállományba. Kerek 25 évet töltött a Levéltár falai közt mint aktív dolgozó. Nyugdíjazása után se szakadt meg kapcsolata a Levéltárral: még mintegy 15 évig az ún. , ,kiskutatóban" íróasztala mellett dolgozott. Bár ekkor már nem volt referens, a hozzá tanácsért forduló kutatóknak rendkívül értékes felvilágosítást tudott nyújtani, hiszen a történelem minden korszakára nézve páratlanul gazdag ismeretanyaggal rendelkezett, s ezt szívesen megosztotta másokkal is. Levéltárosi referensi munkája ellátása mellett elkészítette a középkori oklevelek regesztázásának szabályzatát, ami ma is zsinórmértékül szolgál. O maga ki tudja, hány ezer oklevél mintaszerű regesztáját készítette el a 25 év alatt. Igen jelentős történetíró volt. Még életének húszas éveiben írt három tanulmányát Hóman Bálint felhasználta a Magyar Történet megfelelő fejezeteihez. Ezek a tanulmányok: ,,A kun és jász társadalom elemek a középkorban" (Századok, 1932), ,,A magyar állam-