Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Szűcs László: Kormányzói audencia az első zsidótörvény előtt, 1937. november 11. / 143–164. o.

Kormányzati audiencia az első zsidótörvény előtt 151 ,,— Szabadjon végre nekünk is polgároknak a haza hasznos polgárainak lenni. Nincs a földkerekségén Magyarországon kívül más hazánk, nincsenek más pártfogóink, mint a közhatóságok, nincsenek más testvéreink, mint akikkel egy társadalomban élünk és halunk, nincs más oltalmunk, mint a haza törvényei, nincs más menedékünk, mint az emberség ama kötelességei, melyekkel ember ember iránt kivétel nélkül tartozik. Honnan várjunk békét, nyugalmat, bátorságot, ha nem az államtól, mely bennünket már régóta anyaként fogadott be? Hol találjunk támaszt, ha nem bennetek, kiknek a törvényhozás és a népek boldogításának hatalmát megadta az uralkodó akarata és őseitek gondos intézkedése." Ma, amikor egy a törvénytől és az igazságtól vissza nem rettenő izgatás könnyű szívvel ragadná el tőlünk, amit a magyarság szine-javának emberiessége és igazságszeretete számunkra, de legjobb meggyőződésünk szerint az egész magyarság számára biztosított, érthető, hogy a polgári méltóságért és egyenjogúságért folytatott küzdelemnek emlékei feltámadnak bennünk és igazunkat az elé a férfiú elé visszük, akinek immár több, mint másfélévtizedes uralma éppen a jogrendnek, a törvénytiszteletnek kemény helyreállításával kezdődött és a komoly építőmunka jegyében folytatódott odáig, míg Magyarország ma különb tekintéllyel foglal helyet a népek gyülekezetében, mint bármikor valaha. A magyar zsidóságban minden agitatív előkészítés nélkül, valósággal egy hittétel erejével alakult ki a meggyőződés, hogy az a bölcsesség, lelki emelkedettség és energia, mellyel a gondviselés Főméltóságod személyén keresztül az újraépítésnek ezt a nagyszerű csodáját megművelte, a mi panaszló felterjesztésünket is azzal a bölcsen mérlegelő megértéssel fogadja, mellyel ennek az országnak minden ügyét problémákon és válságokon keresztül jóra vezérelte. Főméltóságú Kormányzó Ur, amikor százötven esztendő előtt az akkori magyar zsidóság elnyomatásának mélységéből szállott az 1790.-iki országgyűléshez a jajszó, az nem maradt pusztába kiáltott szózat, mert a felvilágosodás korszaka fokozatosan jogokat és végül, hetven év érdemes munkálkodása után teljes egyenjogúsághoz juttatta a hazai zsidóságot. És ma, hetven esztendővel az egyenjogúság törvénybeiktatása után, a jogoknak teljességéből kell feltörnie újból a hazai zsidóság panaszának, még pedig az elmúlt idők sötétjébe visszahanyatló oly korszellemmel szemben, amely veszendőségre akarná kárhoztatni mindazt, amit megszolgált érdemei alapján ez a zsidóság, kivívott magának, amit törvény és alkotmány biztosított a számára, s amihez ez a zsidóság — jogának és igazságának tudatában — törhetetlen hittel ragaszkodik tovább. Ebben az ostromolt helyzetben a magyar zsidóság csak a tények és adatok tanúságát szólaltathatja meg maga mellett, az elfogultság szellemének eloszlatására csak az igazság napfényét hívhatja segítségül és újból csak a magyarsághoz való törhetetlen ragaszkodásáról tehet hitet, melyet benne semmiféle gyűlölködő agitáció meg nem rendíthet. Főméltóságod engedélyét kérjük, hogy amit erről tudunk, ami bizonyságot tehetünk, azt rövid összefoglalásban Főméltóságod szine elé terjeszthessük. II. Mert letűnt idők felújuló elfogultsága nem fojthatja ködébe azokat a tényeket és adatokat, amelyek igazolják, hogy a zsidóság Magyarországon sok évszázados munkával, a magyarság törekvéseibe való teljes beleolvadással szerezte meg polgárjogát e hazában. A történelem adatai szerint már a honfoglalás előtt éltek Magyarország földjén zsidók, de a honfoglaló Árpáddal is jöttek zsidók az országba és az árpádházi királyok alatt oly értékes tevékenységet fejtettek ki, hogy volt közöttük olyan is, aki érdemei elismeréséül grófi rangra emelkedhetett. Az ország vezetői maguk is úgy érezték, hogy az országnak szüksége van rájuk, aminek bizonyságául IV. Béla a tatárjárás után külön szabadalomlevéllel hívta a