Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - Buzási János: A Levéltári Közlemények hetven éve / 11–26. o.

A Levéltári Közlemények 70 éve 13 ségvetési támogatás összegének becslésében nem is tévedett olyan nagyot. A másik, hogy erre az időre esett az Országos Levéltárnak a régiből az új épületbe való teljes átköltöztetése. Aki ilyen méretű költöztetést már látott vagy éppen végigszenvedett, tudhatja, menynyire igénybe veszi ez egy levéltár energiáit. Elismerésre méltó, hogy az adott körülmények közt az Országos Levéltár energiáiból lapalapításra is futotta. A levéltártudomány s vele együtt a nagyjából mai értelemben vett levéltári irodalom csírái Magyarországon — sok más európai országhoz hasonlóan — a múlt század utolsó negyedében már kialakultak, de még évtizedekig nem volt valódi igény a levéltártudománynak fórumot biztosító szakfolyóirat iránt. Szabó István erről a következőket írja: , ,Levéltárnokaink irodalmi munkásságából is csekély hányad esett a tulajdonképpeni levéltári irodalomra, melynek számára a történettudomány vonzó körében s a szerényebb irodalmi ösztönöknek is szinte korlátlan lehetőségeket kínáló forrásközlések korában nem jutott elég figyelem és éltető levegő. Fordulópontot e tekintetben nem idézett elő az első magyar levéltári folyóirat, az 1913-ban megindított Levéltárosok Lapja sem, mely a törvényhatósági levéltárnokok egyesületi szervezkedésének eredményeként született meg s a világháborús években egyre apadó négy évfolyamot ért meg. A bátor, de szerény kezdemény ugyanis elsősorban testületi közlöny volt, mely a tagok testületi érdekeit szolgáló közleményeken túl főként a családtörténetnekjuttatott teret hasábjain.' '

4 A levéltártudomány rendszeres művelését — s idő haladtával az e kutatások eredményeinek fórumot adó levéltári folyóirat megszületését is — végső soron a körülmények kényszerítették ki. Ezek közül itt hármat említek mint a levéltár és tudomány, illetőleg levéltár és igazgatás kapcsolatára legjellemzőbbeket. A történeti tudományok fellendülése a múlt század utolsó harmadában nemcsak azzal járt, hogy a levéltárosok maguk is szívesen kalandoztak a történetírás mezején, hanem azzal is, hogy a levéltárak szolgáltatásai iránti igény óriási mértékben megnövekedett, amit az úgyszintén egyre növekvő mennyiségű levéltári anyag rendszerezése, nyilvántartása, megfelelő segédletekkel való ellátása nélkül, továbbá az ezekkel kapcsolatos elvi-módszertani kérdések tisztázása nélkül mind nehezebb volt kielégíteni. Ugyanebben az irányban hatottak az illetékességből történő iratátvételek következtében megszaporodott tárolási, megóvási és nyilvántartási problémák, de az a körülmény is, hogy a levéltár és az irattár szétválásával a levéltárak igazgatási funkciója (adatszolgáltatás, másolatkiadás, igazolás stb.) nem szűnt meg, de látszólagos többletteherként bizonyos jogi és módszertani kérdésekete hozott a felszínre. Az előbbivel lényegében azonos kategóriába tartoznak azok a feladatok, amelyeket az első világháborút lezáró békeszerződések levéltári rendelkezéseinek végrehajtása jelentett, de ez a különleges helyzet mégis külön említendő, mert a technikai kérdéseken kívül egyszerre temérdek elméleti, köztük számos nemzetközi levéltárjogi problémát zúdított a levéltárakra. Ennek a helyzetnek nyilvánvalóan nagy szerepe volt abban, hogy a legtöbb középeurópai levéltári szakfolyóirat a húszas években indult.

5 Mindez talán együttvéve sem lett volna elegendő egy levéltári folyóirat létrehozásához, hiszen tudjuk, hogy a levéltárak a „realitások" árnyékában szoktak működni. Régen sem volt ez másként. A Levéltári Közlemények indításához néhány kedvező körülménynek együtt kellett lennie. Az egyik, amiről fentebb már szó esett, hogy , ,az Országos Levéltár beköltözött új palotájába", ami a kormányzat és a szélesebb közvélemény figyelmét egy múló pillanatra az Országos Levéltár felé irányította. Jó alkalom lehetett ez egy kérés előterjesztésére. 4 Szabó István: A magyar levéltári irodalom feladatai. (Levéltári Közlemények 14. /1936/. 9.) 5 Uo.