Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - Buzási János: A Levéltári Közlemények hetven éve / 11–26. o.

14 Buzási János Az Országos Levéltár főigazgatóját 1918—19-ben meghurcolták, szabályszerűen kirúgták, majd a kommün után visszahelyezték, ami szinte automatikusan pozíciójának megerősödéséveljárt. Volt tehát egy tudományos tekintélynek örvendő, jó kapcsolatokkal rendelkező, koncepciózus és határozott Csánki Dezső, aki az esélyt szigorúan ki is használta. Egy harmadik előfeltétel, a kormányzati fogadókészség is adva volt Klebelsberg Kunó által, akinek művelődéstörténeti jelentőségét itt szükségtelen méltatni. A levéltárügy iránti rokonszenvének jelét látom abban, hogy az Országos Levéltár fölötti kompetenciát úgyszólván magával vitte a belügyitől a vallás- és közoktatásügyi tárcához. De ez nyilvánult meg a Levéltári Közlemények alapításának elősegítésében is. Klebelsberg a Levéltári Közlemények pénzügyi fedezetének dolgát — gyorsított ütemben, személyes tárgyalások útján, amelyekről írásos feljegyzés nem maradt — két hónap alatt elrendezte. Amikor 1922. március 6-án ez ügyben a pénzügyminisztert hivatalosan, írásban is megkereste, ezt már egy kész döntés birtokában tette, így a pénzügyminisztertől nem is érkezett válasz. A Minisztertanács elé terjesztés formális aktusát természetesen nem lehetett kihagyni az ügymenetből. A Belügyminisztérium apparátusa március 9-re el is készítette a vonatkozó minisztertanácsi előterjesztés szövegét, de már teljesen fölöslegesen, hiszen Klebelsberg szóbeli előterjesztése alapján a Minisztertanács a Levéltári Közlemények dotációját az előzetesen kialkudott 250 000 korona összegben két nappal előbb, március 7-én vita nélkül jóváhagyta.

6 Jóval hosszabb időbe telt a Levéltári Közlemények első számainak összeállítása és megjelentetése. Ebben bizonyára közrejátszottak a személyi feltételek megteremtésének azok a nehézségei, amelyekre Csánki fentebb idézett január 2-i előterjesztésében utalt.

7 így történt, hogy az első évfolyam csak 1923-ban jelent meg. Más jellegű problémák okozhatták azt, hogy a folyóirat mindjárt az indulásnál eltért Csánki eredeti elképzeléseitől, amennyiben nem negyedévenként egy-egy füzettel, hanem csak kétszer, két-két összevont számmal jelentkezett. A számok összevonásának gyakorlata tehát egyidős magával a Levéltári Közleményekkel. Az előfizetési felhívások ugyan később is a negyedévenkénti megjelenést ígérték, de ezt elég ritkán sikerült betartani. A Levéltári Közlemények 1923-ban mint az Országos Levéltár saját kiadású folyóirata látott napvilágot, és ez így is maradt egészen az 1946-os évfolyamig. Szerkesztőként Csánki Dezső főigazgató jegyezte 1931-ig, vagyis ténylegesen mindaddig, amig főigazgatói funkcióját ellátta. Ez idő alatt Csánki a címlapon feltüntetett ,,A vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízásából szerkeszti" formulával, amellyel egyébként őutána már nem találkozunk, nem valamiféle szervezeti kapcsolatra utalt, hanem inkább azt akarta kifejezni, hogy a folyóirat létrehozásához nyújtott támogatásért a minisztert ez megilleti. A szerkesztést 1932-től Pleidell Ambrus vette át, vagyis Csánki halála után a szerkesztő funkciója elvált a mindenkori főigazgató személyétől. A szerkesztés gyakorlati munkáját nyilván azelőtt sem maga a főigazgató végezte, hanem a másodszerkesztő, akinek neve a címlapon csak jóval később és csak elvétve tűnik fel. Pleidell a 13. (1935) évfolyam összeállítását még elkezdte, de 1935. november 7-én — viszonylag fiatalon — meghalt, és a munkát Szabó István fejezte be. Ettől kezdve Szabó István szerkesztette a folyóiratot, egyszersmind felelős szerkesztőként, egészen 1943-ig, amikor a debreceni egyetem tanára lett, és az Országos Levéltár kötelékéből kivált. Az utolsó (20—23. és 24.) szerkesztését, ugyancsak felelős szerkesztőként, Sinkovics István, a korábbi másodszerkesztő végezte, katonai szolgálata, majd hadifogsága miatt hosszú megszakításokkal. 6 MOL, K 148., 1922—14—1594. 7 Különös, hogy éppen a szerkesztés folyamatáról írásbeli dokumentáció — magán a folyóiraton kívül — egészen a legutóbbi időkig alig maradt fenn vagy nem hozzáférhető.