Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Csukovits Enikő: A középkori írástudók „munkaideje” / 3–14. o.

csuKövrrs ENIKÓ A KÖZÉPKORI ÍRÁSTUDÓK „MUNKAIDEJE" ,,A legnagyobb — de tiszteletre méltó és gyümölcsöző — munkában vagyok, pihenés nélkül" — írta Lackfi Imre nádor speciális nótáriusa, Miklós mester ránk maradt levelében rokonának, éjszaka, amikor magánlevelezésre ideje volt.

1 Nehezen hiszünk a középkori túlfeszített munkában, hajszoltságban, pedig a bizonyítékok sok esetben igazolják Miklós mester panaszát (amibe persze jó adag kérkedés is vegyült). Végiglapozva például a kolozsmonostori konvent protocollumait, nem egy esetben találunk 4—5—6 bejegyzést egy-egy napon.

2 A leleszi konvent az 1355—56. évi pecsételési lajstrom tanúbizonysága szerint 1355. dec. 13—1356. ápr. 16. között 97 nap alatt 117 oklevelet adott ki. A XIV—XV. században a forgalom tovább nőtt, a XVI. században már naponta átlag 4—5 oklevelet állítottak ki. Az 1523-as oklevéltaxa-lajstrom nemegyszer napi 7—8—10 oklevelet jegyzett fel.

3 A leleszi konvent oklevéladó működését vizsgáló Kumorovitznak is feltűnt, hogy még ünnepen is volt oklevélkiadás.

4 Azt hiszem, nem érdektelen utánajárni kissé, mennyire voltak igénybe véve a középkor írástudói: volt-e lehetőségük pihenésre, volt-e valami megszabott rendje munkának és munkaszünetnek, vagy bármikor készen kellett állniuk a munkára? Gyakran hangoztatott tény például, hogy a középkor embere szinte állandóan ünnepelt, a munkaszüneti napok száma a vasárnapokkal együtt megközelítette, néhol meghaladta a százat.

5 Törvények tiltották a kétkezi munkát, a városokban jogkönyvek, céhszabályok írták elő az ünnep—munka viszonyát. Az azonban való igaz, hogy a középkor kutatója lépten-nyomon ünnepen datált oklevelekbe botlik, amelyek a legkülönbözőbb kibocsátóktól származnak. Akkor hogyan, mikor ünnepeltek az írástudók? Hogy valamennyire tisztán lássunk ebben a kérdésben, logikusnak tűnik, hogy elsősorban a nagy egyházi irattermelők, a hiteleshelyként működő káptalanok, konventek oklevélkibocsátását vizsgáljuk meg. Ezeknek a testületeknek ugyanis elsődleges feladata épp a meghatározott imaórák szerinti közös templomi ima és éneklés, azaz a zsolozsmázás volt. A közösen mondott kar-ima során az éjszaka második felében énekelték a matutinumot, hajnal felé a landest. Reggel 6 óra körül volt Uprima, 9 óra felé a tercia, dél táján a sexta, három óra körül a noná ideje. Alkonyatkor — még sötétedés előtt — mondták el a vesperaei, vecsernyét, este a completorium után tértek aludni.

6 A hiteleshelyi munka ellátását megkönnyítette — világi jegyzők alkalmazása mellett —, hogy az egyre gyarapodó írásbeli munkával egy időben a mindennapi zsolozsmázás kötelezettsége fokozatosan visszaszorult. A kanonokok a legtöbb káptalanban a XTV. század má1 DL 47882, idézi Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp., 1971. 89. 2 A kolozsmonostori konvent jegyzökönyvei (1289—1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta: Jakó Zsigmond. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai n/17) Bp., 1990. 3 Kumorovitz Bernát Lajos: A leleszi konvent oklevéladó működése 1569-ig. (Turul 42. 1928. 5.) 4 Kumorovitz: i. m. 12. 5 Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Bp., 1940. 139. 6 Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971. 60.