Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Csukovits Enikő: A középkori írástudók „munkaideje” / 3–14. o.

A középkori írástudók ,,munkaideje" 11 A megoldás kulcsa másutt lehet: Az Oláh Miklós prímás alatt 1560-ban tartott nagyszombati zsinat határozatai között szerepel a következő kitétel: , Major et potior pars Capituli sigillationi quae Missa et Vesperis finitis semperfieri debet... "

60 A pecsételés ideje tehát mindig a mise, illetve a vecsernye után volt, mégpedig a káptalan nagyobb és jelesebb része jelenlétében. (Vagyis valóban szükség volt a testület jelenlétére.) Egyébként hasonlóképpen mise után volt az ideje a szentszéki ítélkezésnek: „Vicarius etiam noster in spiritualibus generalis, sub celebratione magnae Missae... non sedeatpro tribunali, sed

finita Missa..."® A budai káptalan esetében tudjuk, hogy a bevallásokat — amennyiben nem igényelt külön kiküldetést — a konzisztoriális helyiségben tették, amely a prépostsági templom sekrestyéjében volt.

62 A váradi statútum szerint a pecsételés mindig a sekrestyében történt.

63 Egy 1471-es közjegyzői oklevél keltezéséből pedig megtudhatjuk, hogy szentszéki perekben ítéletet — legalábbis Pécsett — a székesegyház kapujában hirdettek: , ,ante valvas ecclesie Quinqueecclesiensis, in loco videlicet consistorii vicariatus Quinqueecclesiensis, ubi jura litigantibus reddi solent.' *

4 Az ünnepi liturgiában való részvétel — vagy akár a passzív misehallgatás — és az oklevélkiadás, úgy tűnik, békében megfért egymással. A hiteleshelyi testület mise után átvonulva a közel, valószínűleg legtöbbször a sekrestyével azonos konzisztoriális helyiségbe, ünnepélyesen megpecsételte a már előkészített okleveleket, meghallgatta a bevallásokat. Az ünnepélyes körülmények csak emelték az oklevél értékét, növelték a káptalanok-konventek írásbeli tevékenységének egyébként is meglévő presztízsét. A liturgikus tevékenység, a hiteleshelyi munka, a szentszéki ítélkezés a legteljesebb természetességgel kapcsolódott össze, és kötötte a laikus társadalmat több szállal az egyházhoz. A hiteleshelyeket tehát bizonyíthatóan bármikor felkereshették az oklevelet kiállíttatni akaró ügyfelek. Ebbéli szándékukban csak az időjárás okozta utazási nehézségek, vagy a nagy mezőgazdasági munkák szabhattak határt.

65 A hiteleshelyi írástudóknak nem volt munkaszüneti napja — bár előfordult olyan nap, hogy éppen senki sem kereste fel a hiteleshelyet. A pecsételés ideje általában mise és vecsernye után volt. (Bár némi gyanú felmerülhet: ha a zsinati határozat kimondja, hogy ne pecsételjenek, csak mise után, ne ítélkezzenek, csak mise után — valószínűleg előfordult mindkét eset.) Az oklevélkibocsátással járó valamennyi munka — a bevallás felvétele, fogalmazványkészítés, tisztázás — elvégzése valószínűleg az ezzel foglalkozók egész napját igénybe vette, az oklevelek azonban erről hallgatnak. Egy biztos: különösen ünnepnapon a hiteleshelyeken senki sem pihent. A teljes testület jól megszervezett munkájára volt szükség ahhoz, hogy a többféle elvárásnak egy időben eleget tudjanak tenni. Érzésem szerint nem lenne helyes ezen a ponton abbahagyni a vizsgálódást. Más oklevélkibocsátóknál ugyanis jóval több adatot találunk a munkavégzés napi időbeosztására. Közismert a belényesi bírák esete: 1451-ben Vitéz János váradi püspök Belényes oppidumot szabad városi kiváltságokkal ruházta fel, és többek között bíráskodási jogot is adományozott. A kiváltságlevélben azonban kikötötte: ha több per tárgyalása esetén a délelőtt nem elegendő az ügyek elintézésére, az elintézetlen perek maradjanak másnap délelőttre. Ha a püspök rendelkezése ellenére a belényesi bírák és esküdtek ebéd után, miután borral megteltek, ítéletet hoztak volna, az mindenképpen érvénytelen legyen.

66 60 Péterffy: i. m. II. 121. 61 Péterffy: i. m. II. 122. 62 Kubinyi—FÜgedi: i. m. 18. 63 Bunyitay: i. m. 1886. 25. 64 DL 17159. 65 A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveinek tanúbizonysága szerint április—július között tetőzött a bevallási kedv, a téli hónapok közül csak januárban ugrott meg erőteljesen. 66 Századok 1879. 613.