Levéltári Közlemények, 63. (1992)
Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Körmendy Lajos: Nemzetközi levéltári kapcsolatok Európában, 1981–1991 / 97–109. o.
Nemzetközi levéltári kapcsolatok Európában, 1981—1991 105 sük meg a legutóbbit, az AFNOR (a francia szabványügyi hivatal) gondozásában kiadott levéltári szótárat 10 . Gyakran előfordul, hogy a levéltárak külföldi szakmai folyóiratokban publikálnak, és ez nagy jelentőségű a nemzetközi kapcsolatok szempontjából. A terjedelmes közös kötetek csak kevés szakemberhez jutnak el, de a nemzetközi folyóiratok jól ismertek a szakmai publikum körében. Az ilyen cikkek, tanulmányok amellett, hogy informálnak, fejlesztik is a fentebb említett fogékonyságot, ami — mint láttuk — nélkülözhetetlen a nemzetközi kapcsolatokban. 5. IRÁNYZATOK ÉS TÖREKVÉSEK A hiányos adatokból csak nagyon óvatos következtetéseket vonhatunk le. Mégis, vannak olyan nyilvánvaló tények, melyek bizonyos irányzatokról tanúskodnak. Az egyik ilyen magának az európai konferenciának a létrehozása 1983—1985-ben. Előzőleg számos európai levéltáros érezte úgy, hogy kontinensünk szakmai gondjai háttérbe szorultak a nemzetközi szervezetekben. Ezt orvoslandó hozták létre az európai levéltárak eme fórumát. Az első két konferencia szakmai eredményei világosan bizonyítják, hogy életképes szervezetről van szó. Az európai integráció fejlődése intézményi változásokban és nemzetközi kapcsolatokban egyaránt manifesztálódott. Európa Levéltárának létrehozása Firenzében, a fentebb említett lyoni és maastrichti kongresszusok, az európai közösségek nemzeti levéltárainak, pontosabban vezetőiknek mind gyakoribb találkozói (pl. Lyon 1990, Luxemburg 1991), mind olyan lépések, melyekkel kontinensünk levéltárosai próbálnak válaszolni az új kihívásra. Minthogy az integráció tovább halad, nem nehéz megjósolni, hogy a tendencia folytatódni fog. A leglátványosabb változások a nyolcvanas években kétségkívül Kelet-Európában következtek be. A régió levéltárai, miután megszabadultak a politikai gyámkodástól, feladták elkülönülésüket és a nyugati országokhoz fordultak. Mind az 1990-es lyoni, mind az ezt követő 1991-es prágai találkozó a közép-európai levéltárak modernizálását volt hivatott szolgálni, és az ott kidolgozott programok bizonyítják, hogy a nyugati kollégák készek a segítségnyújtásra. A modernizáció ennek ellenére mégsem lesz egyszerű, mert — mint közismert — a legnehezebb a gondolkodást megváltoztatni. A politikai változások után a kelet-európai országok levéltárai közötti kapcsolatok meglazultak, sokhelyütt megszűntek, méghozzá nemcsak a „szocialista" kapcsolatok, hanem a bilaterálisok is, melyek elég jól működtek (feltárások, mikrofilmesére, tapasztalatcsere). Mivel minden félnek érdeke, hogy ezek a kapcsolatok fennmaradjanak, a helyreállításhoz szükséges első lépéseket már meg is tették. Ezekkel egy időben egy újfajta együttműködés van kibontakozóban. A gyors történeti és társadalmi változások súlyos levéltári problémákat idéztek-idéznek elő (a pártiratok, a privatizált vagy a csődbe ment vállalati iratanyag sorsa stb.), melyek nagyon hasonlóak minden érintett országban. Nyilvánvaló, hogy a tapasztalatcsere nagyon hasznos lehet, ezért a régió négy országának képviselői (Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország) 1991-ben Budapesten tartottak megbeszéléseket. Minthogy elhatározták a konzultációk folytatását, valószínűleg egy új regionális fórum születésének vagyunk a tanúi. Föltételezhető, hogy a jövőben a regionális kapcsolatok egyre fontosabbak lesznek, mivel az európai integráció következtében a határok gyakorlatilag megszűnnek — azok a határok, melyek mesterségesen szétszabdalták a történeti régiókat. Várható, hogy a már létező regionális szervezetek, mint például az Alpok-Adria, Boden-tó, északi országok, Saar10 Dictionnaire des archives. AFNOR, Paris, 1991.
