Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Körmendy Lajos: Nemzetközi levéltári kapcsolatok Európában, 1981–1991 / 97–109. o.

Nemzetközi levéltári kapcsolatok Európában, 1981—1991 103 megkezdődött az UNESCO/CIA közös szervezésében a fejlődő országok történelmére vonatkozó iratok filmezése az európai levéltárakban. 4.2 Szakmai tapasztalatcsere Egyszerűsítve a dolgokat azt mondhatjuk, hogy míg a feltárás-másolatkészítés a nemzetközi levéltári munka gyakorlati része, addig a tapasztalatcsere (tanulmányutak, látogatások, konferenciák) az elméleti részt jelenti. A feltárások és iratmásolások eredményei — már ha elvégzik — gyorsan realizálhatók kézzelfogható produktumokban, míg a tapasztalatcserék inkább olyan humán beruházásnak tekinthetők, melyek megtérülése csak hosszú távon remélhető, és akkor sem konkrétan. Az ilyen beruházások rentabilitása főleg a 2.2.1. és 2.2.2. fejezetben részletezett emberi tényezőtói és szakmai feltételektől függ. Általánosságban elmondható, hogy a látogatások és tanulmányutak bilaterális kapcsolatok révén valósulnak meg, míg a konferenciák és szakmai találkozók többsége nemzetközi szervezetek révén, közülük is kiemelendő a CIA. Az ok elsősorban az, hogy ők tudják rábírni a szervező országokat a költségek viselésére, illetve ők tudják mozgósítani azt az intellektuális erőt, ami biztosítja a fórumok megfelelő színvonalát. Néha előfordul, hogy nagy nemzetközi találkozót nemzeti intézmény rendez. Ilyen volt például a francia levéltárak XXXI. kongresszusa (Lyon, 1990), ahova hivatalosak voltak a Közös Piac és Kelet-Európa vezető levéltárai, lévén, hogy a téma az európai integráció volt. Hasonló témával rendezett nemzetközi kollokviumot 1991-ben Maastrichtban a Holland Levéltárosok Egyesülete. A forráskiegészítéssel kapcsolatban említettem bizonyos földrajzi megosztottságot (a délkelet-európai régió forráshiányban szenved, míg Nyugat-Európára a forrásbőség a jellemző). Ez a földrajzi egyenlőtlenség még szembetűnőbb a szakmai tapasztalatcseréknél. Fölösleges tagadni, hogy az archivisztikában is vannak élenjáró és elmaradott országok. Jóllehet elméletileg bármelyik levéltári intézményben lehet tanulni valamit (akár negatív módon), a gyakorlat természetesen azt mutatja, hogy a fejlettek tapasztalataira kíváncsiak inkább a fejletlenek. A kérdőív tanúsága szerint a leginkább látogatott országok a következők: Spanyolország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok. 4.3 Képzés A nemzetközi képzés posztgraduális formája, amit a jelen tanulmányban vizsgálunk, nem különböztethető meg mindig a tapasztalatcserétől, hiszen például konferenciákhoz kapcsolódóan gyakran rendeznek szemináriumokat. A nyolcvanas évek Európájában csak néhány olyan iskola volt, amely általános levéltárosi képzést nyújtott, és rendszeresen fogadott külföldieket. Az ilyen stúdium sokba kerül és nagyon nehéz biztosítani a megfelelő színvonalat. Fel lehet kérni néhány nagy tekintélyű professzort arra, hogy pár héten vagy hónapon keresztül tartson előadásokat, de ez kevés, mert a nemzetközi társaság kíváncsi a gyakorlatra vagy még inkább a gyakorlatokra is. Ez azt jelenti, hogy az iskolának nagyon fejlett iskolai és levéltári infrastruktúrára (elérhető közelségben lévő több élenjáró levéltári intézményre) kell támaszkodnia. Nem lehet megfeledkezni a nyelvről sem: az előadásokat olyan nyelven kell tartani, amit a nemzetközi szakma elfogad. Ezek utániiem lehet azon csodálkozni, hogy csak néhány iskola játszik jelentős szerepet a nemzetközi képzésben. Közülük talán a legjelentősebb a Francia Levéltári Igazgatóság által szervezett Stage. Minden évben 20-25 külföldi levéltáros vesz részt ezen a háromhónapos tanfolyamon, amely az általunk vizsgált időszakban kb. 300 külföldi hallgatót fogadott. Egyébként a kérdőívre adott válaszokban a Stage volt az egyetlen konkrétan megjelölt iskola. Hat ország jelezte, hogy küldött levéltárosokat a Stage-ra, de gyaníthatóan az a további kilenc ország is jelen volt, amely Franciaországot „célországként" tüntette fel.