Levéltári Közlemények, 62. (1991)

Levéltári Közlemények, 62. (1991) 1–2. - Bándi Zsuzsanna: A Magyar Országos Levéltár Mátyás-kori pecsétkiállításának katalógusa : 1990. április 6.–október 6. / 57–150. o.

A Magyar Országos Levéltár Máryás-kori pecsétkiállításának katalógusa 59 okleveles anyag jelentős része az ország más levéltáraiban vagy a határokon kívül levő levéltárakban van, amelyeknél a pecsétek vizsgálatát ugyancsak nem lehetett elvégezni, a meglevő fényképek alapján pedig kevés következtetés lett volna levonható. Az egyes pecsétcsoportokhoz fűzött magyarázatok és összefoglaló szövegek ezért szükségképpen nem léphetnek fel az általánosítás és összegzés teljes igényével. Az okleveleken levő pecsétek és az oklevelek tartalma összefüggésének elemzése még a Mátyás király által kibocsátott oklevelek esetében sincs teljesen elvégezve. Nézetem szerint teljesen téves az az elképzelés, hogy a pecsétek vizsgálata pusztán másolatok alapján megoldható: a pecséthasználat vizsgálatához, mint ahogy ezt Kumorovitz L. Bernát tanulmányai is mutatják, s a jelen katalógus is, hozzátartozik a pecsételés módjának, a pecsét funkciójának vizsgálata is. Ezért írtuk le a katalógusban azt is, hogy a pecsét milyen oklevélen található. Az Országos Levéltár Pecsétgyűjteménye mint puszta másolatgyűjtemény csak segédanyag a pecsétek egy részének elsősorban heraldikai, ikonográfiái, illetve művészettörténeti szempontból történő tanulmányozásához, továbbá — mint a jelen kiállítás is mutatja — segítségével a pecsétek egy részéről, főbb típusairól és a fennmaradásuk mértékéről bizonyos képet lehet kapni. I. KIRÁLYI, KIRÁLYNÉI PECSÉTHASZNÁLAT, A KIRÁLYI PECSÉTHASZNÁLAT ELŐZMÉNYEI Mátyás király koronázási dekrétumának elvi indokolása a királynak azt a törekvését fejezi ki, hogy az országgyűlésbe gyűlt főurakkal, nemesekkel együtt az ország érdekében helyes törvényeket alkosson: ,,1.§. Minthogy dicső és boldog köztársaság, amelyben helyesen alkotott törvények uralkodnak, hát illő dolog, hogy a király és a fejedelmek, kik a népek és városok jogát tartják kezükben, a reájuk bízott népet necsak fegyverrel vitézül védjék, hanem egyszersmind jogaiban, szabadságaiban és üdvös törvényeiben megtartsák." Az ország törvényes rendjének, a jog érvényesülésének a középkor folyamán alapvető feltétele volt, hogy a király és más erre jogosult tisztségviselők, világiak és egyháziak, intézmények, hatóságok (megyék, városok, egyéb területi önkormányzatok) által kibocsátott, hitelesnek szánt oklevelek érvényessége iránt ne merülhessen fel kétely, ezek érvényessége ellenőrizhető legyen. Ezért alakult ki az a jogszokás, amelyet a törvények is sok vonatkozásban megtámogattak, részintézkedésekkel szabályoztak, hogy csak meghatározott formában lehet és szabad jogbiztosító iratokat kiállítani vagyis okleveleket kibocsátani. Az oklevelek formai hitelességének fő ismérve a középkoron át az azokra ráfüggesztett vagy rányomott pecsét volt. Az aláírás a 15. század második felétől bizonyos típusú iratokon előfordul ugyan, de a hitelesség szempontjából csak kiegészítő jellege van, az uralkodó személyes hozzájárulását hangsúlyozza az ügyhöz. A Mátyás-kori felfogást jól kifejezi az 1462. évi dekrétum 2. cikkelye, amely a hűtlenség eseteit sorolja fel: hűtlenségbe esik eszerint és birtokai eladományozhatóvá válnak a király által ,,1.§. Aki az alkotmány, a király, a korona közhatalma ellen támad (evidenter se erigens contra statum publicum regis et coronae), 2.§. Továbbá aki hamis okiratot készít és azt a bíróság előtt nyilván használja. 3.§. Továbbá aki hamis pecsétet metsz és használ (item qui sculpit falsum sigillum et eo utitur)." A királyi és más nem királyi kancelláriák, a különféle oklevéladók működésének módját többek között azért is ismernünk kell, hogy az oklevél kibocsátásával járó felelősség érvényesülése az adott korszakban tisztázható legyen. A Mátyás-kor oklevéladása tekintetében elsősorban a királyi és bizonyos fokig a nagybírói (nádori, országbírói) oklevéladás egyes részleteit világítja meg a szakirodalom.