Levéltári Közlemények, 62. (1991)

Levéltári Közlemények, 62. (1991) 1–2. - KRÓNIKA - Fábiánné Kiss Erzsébet: Hasznos Zsigmondné Szöllős Ilona (1907–1989) / 191–192. o.

Krónika 191 gie et d'Héraldique), ahol a leköszönő elnök, Cecil R. Humphery-Smith helyébe Faustino Menéndez Pidal de Navascués-t (Madrid) választották meg. Közben október 4-én délután megtörtént a hagyományos ünnepélyes díjkiosztás, amelyet az alapítók megbízottai jelenlétében a díszelnök Vajay Szabolcs vezetett. A, ,Comnéne" díjat Dan Cernovodeanu, a ,,Brant IV de Koskull" díjat Jean-Paul Bled (Strassbourg), a ,,Duc de la Force 1990" díjat pedig Rafael Sanchez Saus (Sevilla) nyerte el. A díjkiosztást a kastély különtermében fogadás követe. Oktober 6-án este a Kongresszusok Állandó bizottsága (Bureau permanent des Congrés) a konferencia eredményeit értékelve úgy döntött, hogy tekintetbe véve az előadások, a viták és a szakmai program magas tudományos színvonalát, valamint a kifogástalan megrendezést, a keszthelyi szimpóziumot utólag a 19. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusnak nyilvánítja, amely az eredeti tervek szerint Versailles-ben került volna megrendezésre. Ezzel a kitüntető határozattal Magyarország a nemzetközi kongresszusokat megrendező országok sorába lépett. A kongresszus díszelnökévé utólag herceg Festetics Györgyöt, főtitkárává pedig Bertényi hánt választották meg. A következő, XX. nemzetközi kongresszus megrendezésére 1992 augusztusában a svédországi Uppsalában kerül sor. A nyilvános nemzetközi elismerésben részesített kongresszus a Festetics Helikon Kastélymúzeum tükörtermében megtartott bankettel zárult. Nagybákay Péter HASZNOS ZSIGMONDNÉ SZÖLLŐS ILONA (1907-1989) „Lola nénit" egyetemi hallgatóként ismertem meg 1960-ban vagy 1961-ben, amikor Koroknay Éva könyvművészeti szemináriuma keretében elhozott minket az Országos Levéltár restauráló műhelyébe. Lola néni épp levéltári pályafutása felfelé futó szakaszát élte: új eljárásokat honosított meg a legutóbb 1956-ban károsodott iratanyag tömeges restaurálására az általa betanított fiatal munkaerőkkel. Segítségére volt ebben a Jugoszláviából kapott iratlaminátor. Az ötvenes évek végén elsőként a világon polietilén-fóliát alkalmazott a restaurálás folyamán a korábbi acetátcellulóz-fólia helyett. Pecsétek másolatainak készítésénél az NSZK-ból beszerzett szilikon-kaucsukkal helyettesítette az addig szokásos gipszet, és olyan szép darabokat állítottak elő a műhelyben, hogy a másolatot alig lehetett (lehet) megkülönböztetni az eredetitől. — Később, Firenze közgyűjteményeinek árvíz okozta kárai helyrehozatalában a helyszínen nyújtott segítséget. Munkatársaival alkotó kapcsolata volt: együtt dolgozták ki az új eljárásokat. Visszatérve vele kapcsolatos személyes élményeimre, én egyetemi hallgatóként minderről nem rendelkeztem pontos ismeretekkel, de nagy hatással volt rám sziporkázó egyénisége, lendülete. Később, már az Országos Levéltár, majd a Kecskeméti Állami Levéltár munkatársaként több esetben kértem ki tanácsát a modern és a régi iratanyag védelme érdekében. Azokat az ismereteket, szempontokat, amelyek az iratanyag fizikai védelmére vonatkoznak, tőle tanultam. Ő keltette fel bennem a figyelmet az iratok olyan szempontú megbecsülésére, amelyet történeti stúdiumaim során az egyetemen nem sajátíthattam el.