Levéltári Közlemények, 61. (1990)
Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - Jászay Magda: Egy humanista szemben Mátyás királlyal : Callimachus Experiens / 23–41. o.
36 Jásmy Magda munkájában, amelyek párhuzamba hozhatók Corvin Mátyás személyével és uralkodása eseményeivel, így szerinte Attila balkáni hadjárata uralomra jutása után Martianus keletrómai császár ellen Mátyás török hadjárataihoz hasonlítható, fellépése a nyugatrómai birodalom irányában pedig megfelel a Corvin-király politikájának Frigyes német-római császárral szemben; Valentinianus császár VIQ. Ince pápával azonosítható — akivel Mátyás apósa miatt éles ellentétbe került —, Frigyes Theodoricus vizigót fejedelemmel, fia, Miksa pedig ennek fiával, Thurismundussal. Attila arra törekszik, hogy elválassza Valentinianust a gótoktól, szövetséget ajánlva fel mindkettőnek a másik ellen; Mátyás is igyekezett eltávolítani egymástól a pápát és Frigyest. A pápa törekvése, hogy a császár hatalmát a magyar királyéval ellensúlyozza, összhangban áll a római hadvezér, Aetius magatartásával, aki a catalaunumi ütközet után megszakítja a harcot a hunok ellen, nehogy ezek megsemmisítésével a gótok megnövekedett hatalma Rómát fenyegesse. Mátyás életére emlékeztet Callimachus elbeszélésének az a részlete, miszerint Attila és fivére, Buda kiskorúsága alatt nagybátyjaik kormányoztak, és ahol arról ír, hogy Attila hadjáratából visszatérve rendezni akarja birodalmát és összeíratja a törvényeket, ahogy a magyar király Bécs bevétele után, 1486-ban országgyűléssel szentesíttette új törvénykönyvét: mindketten azért, hogy maguk alkotta rendelkezéseikkel alattvalóikat a helyes útra tereljék. De némi hasonlóság fedezhető fel a hun és a magyar uralkodó külsejének leírásában is: Attila inkább alacsony, széles, erős mellkassal; feje kissé nagy, szeme keskeny; járása, széles taglejtései büszke lélekre vallanak. Dyen jellegzetességek Bonfini Mátyás-ábrázolásában is megtalálhatók. Még inkább képzettársításra enged következtetni, Kardos szerint, a hun fejedelem jellemrajza, aki „dicsőségre és háborúra szomjazott és ennek folytatásában éppoly meggondolt volt, mint amennyire sietett elkezdeni[...], a könyörgök iránt egészen a lágyszívűségig engedékenynek mutatkozott, és akit egyszer bizalmába fogadott, még saját veszélyére is védelmezte. Dolgai intézésében és végrehajtásában csodálatos ügyességet és gyorsaságot tanúsított, és még sokkal csodálatraméltóbb volt állhatatos sága, ha veszélyekkel kellett szembenéznie. De amilyen kegyes szívű volt a meghódoltakkal, olyan könyörtelen a legyőzöttekkel." 54 Callimachus arra is kitér, hogy Attila szerette a fényes öltözékeket, mert ezeket rangjához illőnek tartotta; élvezte a bőséges evés-ivást, de józanságát mindig megőrizte; hadjáratok idején viszont példát adott katonáinak a mértékletességben és beérte vízzel és kásával, mert úgy ítélte, hogy a finom ételek elpuhultságra vezetnek. Attila jellemzésében valóban sok minden emlékeztet Corvin Mátyásra, de ez a jellemzés lényegében már megtalálható Jordanes ravennai — vagy crotoni — püspöknek,, A gótok eredetéről és tetteiről" 551 körül írt munkájában. Jordanes Priscos Rhétor azóta elveszett jelentéseiből merítette a hunokra vonatkozó adatait, aki 448-ban egy bizánci követség tagjaként személyesen ismerte meg királyukat székvárosában. A püspök történeti munkája vált a későbbi, Attilára vonatkozó irodalom fő és alapvető forrásává: nemcsak az események előadásában támaszkodnak rá, hanem majdnem szó szerint átveszik a hun király külsejéről és jelleméről adott leírását is. Calllimachus sem kivétel: nem tér el Jordanestől még a hunok eredetéről szóló monda — miszerint a pusztába kiüldözött varázslónőknek faunoktól és szatíroktól született fiai — felevenítésében sem. Őt követi, mikor a hunok ijesztő, sebhelyes arcát említve ezt azzal magyarázza, hogy a csecsemők arcát karddal felhasogatták, hogy tűrőképességüket kifejlesszék, vagy mikor a csodaszarvas megjelenésének tulajdonítja elvándorlásukat őshazájukból. Jordanestől veszi át Attila taktikáját Valentinianus császárral és a vizigót királlyal szemben, valamint a catalaunumi csata és következményei elbeszélését. 54 „Attila", i.m. 5. „Erat enim gloriae ac bellorum praecupidus, quibus gerendis tantundem consilii adhibebat, quantum studii suscipiendis...supplicibus prope ad mollitiem facilis et qui in fidem semel receptos in pernicietn usque suam tueretur. Moliendis efficiendisque rebus mira in eo tum dexteritas, tum veiocitas et multo admirabilior subeundis periculis constantia. Sed ut clementis animi in deditos, ita inexorabilis in devictos."