Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - Jászay Magda: Egy humanista szemben Mátyás királlyal : Callimachus Experiens / 23–41. o.

26 Jászay Magda gyei királyné pedig még évekkel Mátyás halála után, 1502—5 között fiához, Ulászlóhoz intézett „Intelmei"ben sem mulasztja el, hogy célzatos tűszúrásokkal ne kisebbítse emlékét: megjegyzi, mennyit ártott a harcedzett király saját hírének túlzott italozásával, mennyire lerontotta bőkezűségét nehéz természete és milyen hátrányára volt dölyfössége.

K) Mindezekből következik, hogy Callimachus bekapcsolódása a lengyel politika szolgálatába — éppen a két Jagelló és Mátyás háborúskodása időszakában — a körülményekből adódóan a magyar király törekvéseinek ellensúlyozására irányuló akciókat is feltételezte. Az olasz humanista maga számol be diplomáciai tevékenységéről abban az 1487—1492 között írt rövid munkájában, amely a velencei köztársaság abbeli terveit tárgyalja, hogy a perzsákat és a tatárokat belevonja a török birodalom ellen folytatott háborújába.

11 Velence 1463 óta állt háborúban a moreai és dalmáciai hadszíntéren és a görög tengeren a török birodalommal; ugyanez év szeptember 12-e óta katonai szövetségi szerződésben a magyar királysággal. Az oszmán haderő megosztására emellett már 1461 óta kapcsolatba lépett a török hatalom keleti vetélytársával, Uzun Hasan perzsa fejedelemmel is. A tárgyalások kölcsönös követváltások révén évekig elhúzódtak, míg végül kulcsfontosságú támaszpontjának, Negroponte (Euboia) szigetének elvesztése 1471-ben sürgetővé tette a velencei kormány számára, hogy a háború súlypontját a keleti frontra terelje, katonai együttműködést létesítve a Karamániában harcoló Uzun Hasannal, egyszersmind rábírva a tatárokat is, hogy egyidejűleg támadást intézzenek a török területek ellen. A tervhez azonban Kázmér király előzetes jóváhagyását akarta kieszközölni, akinek birtokai a tatárok szomszédságában a megfelelő átvonulást biztosíthatták a balkáni török részek felé az előnyomuló tatár erőknek. A küldetéssel megbízott velencei követ, Ambrogio Contarini 1474-ben Lengyelországba érkezve Callimachus közbenjárását kérte, majd továbbutazott Uzun Hasanhoz. Ahogy Callimachus maga írja, a lengyel vezető körök ellenkezéssel fogadták a tatárokkal kötendő szövetség tervét, félve a vad nép rablásaitól és pusztításaitól országuk területén. A király megbízásából ezért olasz tanácsosa a javaslat ellen írt Velencébe, a bizonytalan tatár szövetség helyett azt ajánlva, hogy a köztársaság eszközölje ki a békét a magyarok és németek között, akik régóta harcban állnak egymással főleg azért, mert egyikük sem akarja az első békülékeny lépést megtenni; de „bizonyára megragadják az alkalmat, hogy úgy tegyenek, mintha kicsavarták volna kezükből a fegyvert, nem akarván, hogy úgy tűnjék, mintha önként tették volna le".

I2 Ha sikerül e két nép erejét inkább a török ellen fordítani, a lengyelek kétségkívül csatlakoznának, és ez felmérhetetlenül értékes segítséget jelentene a keresztény ügy számára. Az olasz humanista itt elgondolása alátámasztására a kereszténység közös érdekének hangoztatását használta fegyverül: azt a már közhellyé vált, unos-untalan szereplő érvet, amely a korabeli nemzetközi politikában gyakran egészen eltérő célok elkendőzésére szolgált, de megfellebbezhetetlenségével hatásosnak bizonyult. Ugyanezzel az érvvel élt számtalanszor Mátyás király is, mikor a pápák közbelépését kérte ellenségeivel: Frigyes császárral és a két Jagellóval szemben, akik elvonják erejét a törökellenes harctól. És ehhez folyamodott Callimachus akkor is, amikor 1476-ban

13 királya követségbe küldte IV. Sixtus pápához és a velencei köztársasághoz. Ez év januárjában Corvin Mátyás török elleni hadjárata során a Száva-menti Szabács 10 Zeissberg H.: Kleinere Geschichtsquellen Polens im Mittelalter. Wen, 1877. 115, 129. 11 Callimachi Philippi De his quae a Venetis tentata sunt Persis ac Tartaris contra Turcos movendis. Varsovia, 1952. (ed. A. Kempfi). 12 Uo. 56. 13 H. Zeissberg; i.m. 361. és utána Huszti: i.m. 12. és Kardos T.: Callimachus. Tanulmány Mátyás király államrezonjáról, Budapest, 1931. 11. a követség időpontját 1478-ra teszik; az egyidejű események azonban félreérthetetlenül 1476-ra utalnak, és ez utóbbi dátumot fogadja el újabban Callimachus idézett munkájának kiadója, A. Kempfi is, 56. pag. 1. jegyzet.