Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - KRÓNIKA - P. Szigetváry Éva–Nyulásziné Straub Éva: Békekötések és nemzetközi szerződések : a Magyar Országos Levéltár időszaki házi kiállításának katalógusa, 1989. december 20-tól / 175–197. o.

Krónika 185 Lapozóállvány 1919. január 28. Egyesült Nemzetek Szövetsége Az első világháború utáni nemzetközi kapcsolatokat mindenekelőtt az 1919 elejére Párizsba összehívott békekonferencia rendezte. A versailles-i, Sant Germain-i, neuillyi, trianoni, sévres-i békeszerződések nem alakítottak ki tartós békét és biztonságot Európában, hanem számtalan új ellentét forrását teremtették meg. A békeszerződések biztosítására, voltaképpen pedig a kapitalista rendszer stabilizálása érdekében hozták létre az első általános hatáskörrel bíró, állandó jellegű nemzetközi szervezetet: a Nemzetek Szövetségét, ismertebb magyar nevén a Népszövetséget. Az antanthatalmak háborús célkitűzéseit összegző programjának 14. pontjaként Wilson megállapította, hogy „formális megállapodással meg kell szervezni a Nemzetek Általános Szövetségét, amely kollektív garanciával biztosítja a nagy és kis államok politikai és területi integritását". Ezek a törekvések teremtették meg a párizsi békekonferencián a Nemzetek Szövetségét, melynek Egyezségokmánya minden békeszerződésnek (az 1921: XXXm.. tc-be becikkelyezett trianoninak is) első címét alkotja. Az Egyezségokmány bevezetése a Nemzetek Szövetségének célját a következőképpen állapítja meg: „A Magas Szerződő Felek avégből, hogy a nemzetek együttműködését előmozdítsák és a nemzetközi békét és biztonságot megvalósítsák, mégpedig 1. azzal, hogy egyes esetekben kötelezettséget vállalnak a háború elkerülésére; 2. azzal, hogy nyílt, igazságos és becsületes nemzetközi összeköttetéseket tartanak fenn; 3. azzal, hogy a nemzetközi jog szabályait ezentúl a Kormányok kölcsönös magatartásának valóságos zsinórmértékéül határozottan elismerik és 4. azzal, hogy a szervezett népek egymásközti érintkezésében az igazság uralmát és mindennemű szerződéses kötelezettségnek lelkiismeretes tiszteletben tartását biztosítják, megállapították a Nemzetek Szövetségének Egyezségokmányát." Az Egyezségokmány tehát ideális célt tűz a Nemzetek Szövetsége elé, valójában azonban a Szövetség, mint az antant államok hatalmi törekvéseinek szolgálatában álló organizáció kezdte meg működését. A Nemzetek Szövetségének szervezeti felépítése a következő volt: Közgyűlésén minden tagállam részt vett. A szervezetnek voltak eredeti vagy alapító tagjai — a központi hatalmakkal hadban állt államok, valamint azok a semleges, illetőleg újonnan létrejött országok, amelyeket a belépésre felkértek — és felvett tagjai. A háborúban legyőzött országokat ugyanis néhány év után felvették a szervezetbe. (Magyarország 1922. szeptember 18-án lépett be a Nemzetek Szövetségébe.) Az eredeti és felvett tagok jogi helyzete között nem volt különbség, a megjelölésnek inkább politikai jelentősége volt. Minden tagállam egy szavazattal rendelkezett. A Közgyűlés évente egy ülésszakot tartott. A Nemzetek Szövetségének politikai súlypontját a szervezet Tanácsa alkotta. Ennek állandó és választott tagjai voltak. Állandó tanácstagságot élveztek a nagyhatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán és a Tanács állandó tagja lett volna az Amerikai Egyesült Államok is, amennyiben belép a Nemzetek Szövetségébe. Németország 1926-ban történt felvétele és a Szovjetunió 1934-es belépése után ugyancsak a Tanács állandó tagjává vált.) A nem állandó tagokat — eredetileg négyet — meghatározott időre a közgyűlés választotta. A választott tagok száma a Nemzetek Szövetségének fennállása során tizenegyre növekedett. A Tanács és a Közgyűlés funkcióit az Egyezségokmány nem határolta el pontosan egymástól, a legtöbb kérdésben konkuráló hatáskörük volt. Általános szabályként mind a közgyűlés, mind a Tanács egyhangúlag hozott határozatot, eljárási kérdésekben egyszerű szótöbbséggel. A Nemzetek Szövetségének adminisztrációját a Titkárság intézte, élén a főtitkárral. A Nemzetek Szövetsége Genfben működött. Az Egyezségokkmány előírta, hogy a nemzetközi szerződéseket a Szövetség Titkárságánál be kell iktatni, mely köteles volt gondoskodni azok szövegének közzétételéről. A Nemzetek Szövetségéről szervezetileg elkülönülten állították fel Hágában az Állandó Nemzetközi Bíróságot az államok közötti jogviták eldöntése céljából. Genfben hozták létre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet, amelynek alapszabályzata az Egyezségokmányhoz hasonlóan a békeszerződések szövegének egyik fejezetét alkotta. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet feladata volt a különböző nemzetközi munkaügyi egyezmények előkészítése. Mind az Állandó Nemzetközi Bíróság, mind a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet a Nemzetek Szövetségének szellemében működött és tevékenységével mintegy kiegészítette annak munkáját. Az Egyezségokmányban fellelhetjük a gyarmati rendszer válságának első jogi jeleit is. A gyarmati rendszer megrendült, de nem hullott szét, sőt a győztesek gyarmataikat még gyarapíthatták is. Ehhez azonban már nem volt elegendő a hódítás puszta jogcíme. A volt német gyarmatok és a Törökországtól elcsatolt arab területek igazgatására formailag a Nemzetek Szövetsége adott megbízást — mandátumot — a győztes hatalmaknak. A mandátumrendszer szabályait a Nemzetek Szövetsége Egyezségokmányának 22. cikke tartalmazta, mely e területet három csoportba osztva, különböző rendelkezéseket írt elő. Az A) csoportba sorolt területeket „félszuverén" államoknak nyilvánította. Ide tartoztak a Török Birodalomtól elcsatolt területek. Az Egyezségokmány előírta a B) csoportba tartozó közép-afrikai gyarmatok lakosságának védelmét a gyarmatosítás legkirívóbb visszaélésével szemben, mint például a fegyver- és szeszcsempészés, a rabszolgakereskedés. A C) csoportba tartozó teriileteket — vagyis Délnyugat-Afrikát és a Csendes-óceán térségében fekvő volt német gyarmatokat — az Egyezségokmány értelmében saját területük integráns részeként igazgathatták a megbízott hatalmak, de ugyanakkor a B) csoportra vonatkozólag a lakosság védelme érdekében megállapí-