Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - KRÓNIKA - P. Szigetváry Éva–Nyulásziné Straub Éva: Békekötések és nemzetközi szerződések : a Magyar Országos Levéltár időszaki házi kiállításának katalógusa, 1989. december 20-tól / 175–197. o.

KRÓNIKA BÉKEKÖTÉSEK ÉS NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK • A Magyar Országos Levéltár időszaki házi kiállításának katalógusa (1989. december 20-tól) A középkorban az egymást sűrűn követő katonai összecsapásokat újabb és újabb békekötések követték, melyeket azonban gyakran megszegtek az érintettek, s ezzel újabb csatározások, majd béketárgyalások sorozatát indították el. A gyakori hadi események során a béketárgyalások okmányai jelentős számban elpusztultak. Sokszor csak az egyébként nagy számban kiállított követküldő levelek, mai fogalommal megbízólevelek maradtak fenn. E korszakrajellemző, hogy nemcsak kisebb súrlódások, de egy-egy hadjárat vagy hosszan elhúzódó háborúskodás nem békeszerződéssel, hanem az ellenségeskedő uralkodók között házassági vagy örökösödési szerződéssel zárult. Számos olyan oklevél maradt ránk, amely házassági ajánlat közvetítésével bíz meg egy-egy udvari embert, de ahogy a békeajánlat sem mindig talált meghallgatásra, úgy a házassági ajánlatot is sokszor utasították vissza. A kiállításra kerülő középkori oklevelek első darabja a követküldésre mutat példát, melyben az uralkodó követeket bíz meg béketárgyalás folytatására. A szerződéseket általában a követek írták alá, majd a szerződő felek saját nevükben, aláírásukkal megerősítve átírták a feltételeket tartalmazó okmányt. E dokumentumokról másolatokat is készítettek, pl. az ország vezető tisztségviselői számára. Sok esetben ezek a példányok maradtak fenn. Esetenként a békeközvetítő vagy a szerződés betartásáért garanciát vállaló fél, mint pl. a bécsújhelyi béke esetén, megerősítő átirata őrzi számunkra a szerződés szövegét. Az eredeti békeszerződések hiteles példányainak bemutatása az újkorban is csak egy-egy esetben lehetséges, mert a Habsburg uralkodók által kötött nemzetközi szerződések eredeti példányai Bécsben találhatók. Azonban számos tárgyalási előkészítő anyag és néhány szerződés hivatalos másolata, amelyet a Habsburg királyok hivatalos példányként a magyar országgyűlés rendelkezésére bocsátottak, a nádor családi levéltárában vagy a Regnicolarais levéltár anyagában kerültek elhelyezésére. Az 1867-es kiegyezés utáni időszakra vonatkozóan jelentősen megváltozik az Országos Levéltárban található forrásanyag a nemzetközi szerződések tekintetében. A korábban a békekötésekhez kapcsolódó általános kereskedelmi megállapodások a kapitalista fejlődés eredményeként önálló szerződésként jelentkeznek. Az 1867-es kiegyezés a külügyeket Ausztriával közös ügynek nyilvánította, az Osztrák—Magyar Monarchia külügyeit a Bécsben székelő közös külügyminisztérium irányításával közös külképviseletek látták el. A Monarchia külpolitikája a Habsburg-ház dinasztikus érdekeit szolgálta. A nemzetközi szerződéseket a közös uralkodó nevében kötötték, ami alkalmas volt arra, hogy a Monarchiát a nemzetközi szerződési viszonylatban egységes nemzetközi jogalanyként tüntesse fel, és ez ellen a kiegyezési törvény alapján államjogi szempontból sem merülhetett fel észrevétel. A kiegyezést követően, évtizedeken át egységes nemzetközi jogalanyként kötött politika) szerződéseket a Monarchia, és ugyancsak egységesen csatlakozott a többoldalú nemzetközi szerződésekhez is. így jött létre a Monarchia külpolitikájának ebben a korban alapját képező kettős, majd hármas szövetségi szerződés. A kiegyezési korszak végefelé néhányszor előfordult, hogy Magyarország kisebb jelentőségű, kizárólag szakterületekre vonatkozó szerződéseket saját nevében, tehát Ausztria nélkül, kötött idegen államokkal. (Pl. a szerzői jogvédelem tárgyában az Amerikai Egyesült Államokkal az 1912: LXI. tv.-be iktatott egyezményt.) Azonban még ezen szerződések kötése körül is a közös diplomácia járt el. Másfelől ki kell emelni azt, hogy az önálló magyar államiság fikciója alapján elvileg a Monarchia két állama közötti viszonyok is nemzetközi síkra tartoztak, és a magyar országgyűlés az Ausztriával kötött szerződéseket is nemzetközi szerződésekként iktatta törvénybe. (Az ún. Halastó körüli területi vitát is nemzetközi döntőbíróság intézte el Magyarország és Ausztria között, 1897: II. tv. és 1903: IX. tv.) Az Osztrák—Magyar Monarchia csatlakozott az ebben a korszakban keletkezett többoldalú nemzetközi egyezmények legtöbbjéhez, és számos állammal kötött gazdasági és jogi tárgyú kétoldalú egyezményeket. Magyarország nemzetközi cselekvőképessége 1918 előtt rendkívül korlátozott volt. Az önálló magyar külpolitika kezdetét az 1918—1919-es évek jelentették. Az első világháborút Magyarország viszonylatában a szövetséges és antant hatalmakkal 1920 júniusában kötött trianoni békeszerződés zárta le (1921: XXXIII. tv.). A trianoni békeszerződés Magyarország független államiságát elismerte, a nagyobb részben nem magyar nemzetiségű lakosságú területeket pedig elcsatolta. Magyarország szuverenitását azonban súlyosan korlátozták a szerződés katonai és gazdasági rendelkezései. A katonai rendelkezések szerint Magyarország köteles volt az általános hadkötelezettséget megszüntetni és legfeljebb 35 ezer főnyi önkéntes sereget tarthatott. Korlátozás alá esett a fegyverzet, a légierő tartását pedig megtiltották. A békeszerződés a szövetséges hatalmak képviselőiből különleges ellenőrző bizottságokat alakított. Ennek feladata volt, hogy a katonai rendelkezések betartását Magyarország területén ellenőrizze. A békeszerződés Magyarországot jóvátétel fizetésére kötelezte, ámde a jóvátétel összegét és fizetési idejét nem határozták meg, hanem a Szövetséges és Antant hatalmak képviselőiből Jóvátételi Bizottságot létesített, hogy Magyarország jövedelmi forrásainak és teljesítőképességének megvizsgálása után állapítsa meg a jóvátétel összegét és a fizetési határidőket. A szerződés szerint Magyarország gazdasági erőforrásait a jóvátétel teljesítésére közvetlenül igénybe