Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - IRODALOM - Zsoldos Attila: A Szent-Ivány család levéltára 1235–1525. Mályusz Elemér kézirata alapján sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta: Borsa Iván. Budapest, 1988. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 14.) / 170–171. o.

170 Irodalom A szerző 1953-ban kapcsolódott be a pápai oklevéladás kutatásának nemzetközi összefogással végzett nagy munkájába. Először a J. F. Böhmer által elkezdett Regesta imperii sorozatban a III. Anasztáztól VIII. Benedekig, vagyis a 911 és 1024 között kiadott pápai oklevelek regesztáit készítette el, s jelentette meg 1969-ben. Már ennek az ugyancsak alapműnek a megjelenése előtt (1966) megfogalmazódott benne annak gondolata, hogy összegyűjti és megjelenteti a 896 és 1046 között, azaz a VI. István trónraléptétől VI. Gergely haláláig kiadott valamennyi ismert oklevél szövegét. Munkájának előtörténetéhez tartozik az is, hogy az 1198 előtti pápai oklevelek regesztáit Ph. Jaffé már 1851-ben kiadta (Regesta pontificum Romanorum), amely alapműnek az 1885-ben kiegészített második kiadását mind a mai napig haszonnal forgatjuk. P. Kehr 1896-ban vetette fel annak a gondolatát, hogy a Dl. Ince pápáig (1198) kiadott pápai okleveleket teljes szövegükben is publikálni kellene. XI. Pius pápa, Kehr egykori munkatársa, 1931-ben létrehozta a ,,PiusStiftung für Papsturkunden und mittelalterliche Geschichtsforschung'kit a korai pápai oklevelek kutatásának és publikálásának támogatására. Az anyag gyűjtése és kiadása országok szerinti bontásban indult meg, s jelentek is meg ennek keretében a Germania Pontificia és az Itália Pontificia kötetei, illetve tervbe vették a többi országban található pápai oklevelek kiadását, így a Hungária Pontificiat is. Ez utóbbira Mezey László vállalkozott, aki 1972-re többéves munkája eredményeként egy 160 regesztából, s mintegy 20 teljes szövegből álló — a többi országokéhoz képes — kis kötetre való kéziratot tudott felmutatni. Váratlan halála (1984) után J. R. Sweeney vállalta munkájának befejezését. Visszatérve Harald Zimmermann művére, tudnunk kell, hogy természetesen nem egyedül végezte a kötetekben testet öltött mintegy két évtizedes munkáját, hanem olyan iskolát teremtett, amelynek tagjai szép gyámmal részt vehettek a mű elkészítésében. Néhány számszerű adat a kötetekről: 8150 mikrofilm és xerox oldalt tesz ki a gyűjtött anyag, amelyek a világ legkülönbözőbb országaiban mintegy 200 helyen őrzött 850 kódexről és egyedi dokumentumról készültek, A két szövegközlő kötet 630 oklevelet tartalmaz, s az ezekben található 3000 személy- és 4700 helynév mint könnyebben megfogható adatok mutatják, milyen fontos mű született a munkájuk nyomán. Ami a kötetek magyar vonatkozásait illeti, leszámítva néhány kevésbé jelentős adatot, örömmel fedezhetjük fel a kötetben az általában Szilveszter-bullaként ismert 1000. március 27-re keltezett oklevelet. Ennek kritikai szövege utoljára száz évvel ezelőtt jelent meg Karácsonyi János gondozásában, s ahogy már ő is megállapította, kétségtelen hamisítványról van szó. A U. Szilveszter pápa nevében készített oklevélnek ugyanis nincse sem eredetije, sem kézirati hagyománya. Szövegét először 1644-ben jelentette meg M. Inhoffer nyomtatásban (Annales ecclesiastici), s felfedezőjéül Anton Vranciéot nevezte meg, aki 1550-ben Trau levéltárában bukkant erre az iratra. A kutatás kétségtelenül bebizonyította hogy a XVI. vagy XVEL században készült a bulla szövege a Hartvik püspök által írt Szent István-legenda és VII. Gergely pápának egy 1074-ben kiadott oklevele alapján. A példaadó szöveggondozás, a kritikai irodalom lelkiismeretes számbavétele véleményem szerint sokáig alapművé teszi a magyar történettudomány számára is ezt a kiadványt, amely — mint az eddigiekből is kiderült — számtalan olyan tanulságot is tartalmaz, amelyre érdemes lenne felfigyelnünk. Gondolok itt elsősorban arra, hogy csak a több évtizeden át végzett, lelkiismeretes munka hozhatja meg a tudomány számára a méltó gyümölcsét, s az elismerést, amely abban is megnyilvánult, hogy rövid időn belül már második kiadásban jelent meg Harald Zimmermann munkája, továbbá nyilvánvaló, hogy a nemzetközi tudományos életre való visszatérésünk elsősorban gondos forráskiadványok révén valósulhat meg, különösen akkor, ha ezek az eredeti, egykori európai közös nyelvünkön, tehát latinul jelenhetnek meg, s végül elképzelhetetlen alapvető tudományos teljesítmények létrejötte iskolák nélkül. Érszegi Géza A SZENT-IVÁNY CSALÁD LEVÉLTÁRA 1235-1525 MÁLYUSZ ELEMÉR kézirata alapján sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta: BORSA IVÁN Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988. 93 p. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai JJ. Forráskiadványok 14.) A magyar középkor-kutatás régi és napjainkban is csak egyre halmozódó adóssága a tudományos igényű és színvonalú forráskiadványok készítése és közzététele. Évtizedek óta megfigyelhető az a sajnálatos jelenség, hogy a már megkezdett vállalkozások munkálatai rendre elakadnak: egy részük már a tervezet-formán sem jut túl, más részük kéziratban marad, esetleg a megjelent kötete(ke)t nem követik az újabbak, vagy ha mégis, csak hosszú évek, nem ritkán évtizedek múltán. Az elakadás okai igen változatosak lehetnek. Egyes időszakokban tudománypolitikai megfontolások hatottak visszahúzó erőként. Ennél jóval általánosabban jelentkező probléma volt azonban a szükséges anyagi támogatás hiánya, a mecenatúra kérdésének megoldatlansága. A színvonalas forráskiadvány elkészítése