Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 1. - Jakó Zsigmond: Az erdélyi papírmalmok feudalizmus kori történetének vázlata, XVI–XIX. század / 3–55. o.

36 Jahó Zsigmond barátságban levő 194 Teleki László (1710—1778) guberniumi tanácsos és felesége Ráday Eszter ugyanis hamarosan újabb malmot épített a birtokukba került Kercsesorán. Bár a falu új gazdái szintén tudománypártoló, irodalmi érdek­lődésű és könyvbarát emberek voltak, ők már eleve üzleti vállalkozásnak szánták papírmalmukat. 195 1760 júliusában a Telekiek felosztották egymás között a még mindig közös malomhelyet, s ezzel Teleki László szabad kezet nyert tervei megvalósításához. 196 Teljesen korszerű üzemet kívánt létesíteni, s ezért a termelés irányítására a papírgyártás legfejlettebb területéről, Hollan­diából szándékozott szakembert szerződtetni, Leidenben tanuló fia útján. Ettől a tervétől azonban kénytelen volt elállani, miután fia véleménye szerint Erdélyben „nints mit tsinálni az itt való emberekkel, mert ezek drágán fizet­tetik magokat. . . s mégis akitor hagynák ott az embert, amikor akarnák." 197 Teleki gazdasági elképzeléseire jellemző, hogy egyidejűleg üvegcsűrt is létesített Kercsesorán. A papírmalom, a réginél alkalmasabb helyen, 1762/63-ban épült fel. A termelés 1763 őszén kezdődött el, saját kezelésében, a korábban Szeben­ben dolgozó Johannes Michael Liebert papiroscsináló mester vezetésével. 198 A papírkészítés azonban ekkor nem bizonyult kifizetődő vállalkozásnak. Ezért a malmot már 1768-ban bérbeadták évi 350, majd 400 Rft-ért Dima Ienache nevű fogarasi kereskedőnek, illetve ennek halála után 1775-ben Felméri György fogarasi polgárnak. 199 1779 — 1782 között az uradalom ismét saját kezelésében kísérletezett a papírgyártással. Ezekben az esztendőkben évi 170—267 q rongyból kb. évi 400 kötés papirost készített az ötfőnyi személyzet, összesen 4004 Ft értékben. 200 Az eladott 1648 kötés papirosból fogarasi, szebeni és bras­sói kereskedők 626 kötést, az enyedi és marosváráshelyi kollégium 310 kötést vásárolt meg; a többi egészen apró tételekben kelt el. Mindez jól mutatja, hogy a kercsesorai papírnak is egyik fő fogyasztója a havasalföldi és a moldvai piac volt. A II. József alatti kedvező konjunktúra bátorította fel Teleki Józsefet (1738 — 1796), hogy 1791-ben egy csehországi mesterrel nagy költséggel teljesen újjáépíttesse téglából és kőből a kercsesorai papírmalmot. Ekkor szerelték fel az üzemet holland érrel. 201 Alig készült azonban el az új malom, ismét pangás jelentkezett a papírpiacon. A kercsesorai tiszttartó már 1793 tavaszán javasolta az üzem bérbeadását. 202 Erre azonban csak 1802-ben került sor, amikor Martin Hochmeister szebeni nyomdász — aki már 1786-ban is foglalkozott ezzel a gondolattal — évi 450 Rft-ért három esztendőre árendába vette. 203 őt követte 1805-ben Andreas Kleinkauff szebeni kereskedő, aki legalábbis 1831-ig bérelte a malmot, előbb évi 100 majd 120 aranyért, azaz 5—600 Ft-tal egyenlő össze­gért. 1834-ben Stumfol Jánost említik bérlőkónt. 1843-ban már az Erdélyi 194 Terjedelmes levelezésük kiadva: Szádeczky Kardoss: i. m. 195 PL Ráday Eszter 1760-ban így sürgeti férjét papírmalom létesítésére: ,,. . . én azt gondolom, hogy ha két malmonk volna is, nem vallanánk kárt..." Teleki es. kendiló­nai lvt. Missiles. 196 Uo. Arca BB. Fasc. IX. Nr. 22. 197 Uo. Missües: Teleki József - T. Lászlóhoz. 1760. IX. 23. 198 Uo. Arca BB. Fasc. XI. Nr. 37. 199 Uo. Arca BB. Fasc. III. Nr. 61, 64-66., 71. 200 Uo. Jelzetlen iratok (A kercsesorai papírmalom 1779 — 1782. évi számadásai). 201 Uo., Arca BB. Fasc. X. Nr. 43, 47—49; Missiles: Wessenyei Dániel — Teleki Józsefhez. 1789. XII. 4. 802 Uo., Missiles: Málnási László — Teleki Józsefhez. 1793. IV. 3. 203 Uo. Missiles: Wessenyei Dániel — Teleki Józsefhez. 1786. IV. 6; Jelzetlen ira­tok. 1802. VIII. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents