Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - IRODALOM - Horváth Emőke: L. Nagy Zsuzsa: Szabadkőművesek. Bp., 1988 / 329–331. o.

329 cia szerint két részből állnak: az egyházkerületi anyagból és a kerületek székhelyén működött kollégiumok könyv- és irategyütteseiből, illetve múzeumi relikviáiból. Jelen kötet a pápai gyűjtemény első önálló kiadványa. A könyvtár keletkezéséről, fejlődéséről, a levéltár iratairól, a múzeum kiállításairól ugyan már megjelentek tanulmányok és katalógusok, ebből az összefoglalóból viszont az egész együttest ismerhetjük meg. A gyűjteménynek otthont adó Pápa városa — olvashatjuk Kövy Zsolt igazgató bevezetőjében — a XVI. század közepe óta a reformáció dunántúli központja volt. 1531-től már folyt protestáns oktatás a korábbi plébánia-iskolában, mely 1585-tői felsőfokú intézmény lett. A XVII. század elejétől folyamatosan szerveződő könyvtárát a kötetben Szabó György ismerteti. A kezdetben ajándékokból gyarapodó gyűjtemény beszerzés útján történő fejlesztésére 1787-től kerülhetett sor, de a különféle hazai és külföldi adományok az állomány további növelésében ezentúl is szerepet kaptak. A XVIII. század elejétől alkalmaztak külön könyvtárost (Director Bibliothecae), aki megkezdte az anyag lajstromozását, majd kiépítették a katalógusokat is. 1864-ben 9360, 1911-ben 37 403, 1931-ben 61 568, 1944-ben 92 000 művet tartottak nyilván. Őriznek nyolc ősnyomtatványt, jelentős mennyiségű kéziratot, és gazdag a folyóirattár is, ahol 1685-ből származik a legrégebbi egység. A könyvtár fontos részei a különgyűjtemények, ahová az éremtár (1814-től), a metszetgyűjtemény (1537-től), a Pápa városra vonatkozó együttes (Papensia), valamint a háborús és tanácsköztársasági gyűjtemény tartozik. A kötetben a levéltár történetéről és iratairól Kövy Zsolt közöl összefoglalót. Bár az egyház történetére vonatkozó iratok összegyűjtésére és feltárására a kollégium egyik professzora, Kocsi Csergő Bálint már a XVII. század végén felhívta a figyelmet, a levéltárat csak 1764-ben hozták létre. Hosszú ideig problémát jelentett, hogy az egyházkerület iratait magába foglaló gyűjteményt a püspöki székhelyeknek megfelelően költöztették (pl. Adászteveire, Losoncra, Kocsra, Dadra), ami a levéltári fondok károsodásához és keveredéséhez vezetett. Jelenleg a 188 iratfolyómétert kitevő levéltárat egyházkerületi, egyházmegyei iratanyag, valamint oktatási intézmények ós személyek fondjai alkotják. Itt őrzik — többek között — a pápai kollégium, a losonci főiskola, a komáromi gimnázium iratanyagát, a személyi hagyatékokban pedig püspökök, tanárok, (főgondnokok iratai, főként levelei találhatók. A kötetben a múzeumot szintén Kövy Zsolt, valamint S. Laczkovieh Emőke ismerteti. A múzeum, a könyvtárhoz hasonlóan eredetileg szintén a kollégiumhoz tartozott, a hagyományok szerint a pápai oktatók és diákok már a XVII. század derekán gyűjtötték a különféle tárgyi emlékeket. 1824-ben újra működött a múzeum „Physicum Museum" néven, ami különösen a természettudományos oktatás céljait szolgálta. 1863-ban Sárközy József főgondnok 418 régiségből álló együttest adott át, amit újabb ajándékozások követtek. 1898-ban kiadták az első katalógust, amely már 959 ókori, középkori és újkori tárgy leírását adta. Gyarapodott a múzeum különféle kegytárgyakkal, templomokban használt textíliákkal, irodalmi jellegű (pl. Petőfire, Jókaira vonatkozó) emlékekkel is. Legérdekesebb darabja kétségtelenül az 1885-ben megszerzett egyiptomi múmia ós fakoporsó, amit Markstein Károly kereskedő, egykori pápai diák vásárolt a kairói múzeumtól. A pápai múzeum több állandó és időszaki kiállítást tart fenn a református egyház és Pápa történetéről, a gyűjteményben dolgozó kiváló tudósok életútjáról. Leglátványosabb bemutatója a református ótemplomban van, ahol szép szakrális tárgyakat, egyházművészeti dokumentumokat (textíliákat, edényeket) tekinthetnek meg a látogatók. Utóbbiakat írja le részletesen jelen kötetben S. Laczkovieh Emőke művészettörténész. A kiadványban a külföldiek tájékoztatása érdekében idegen nyelvű összefoglalókat, valamint rendkívül gazdag képanyagot is találunk. Dóka Klára L. NAGY ZSUZSA: SZABADKŐMŰVESEK Budapest, Akadémiai K, 1988. 129 p. A sematikus történeti gondolkodás időszakában a magyar történettudomány tabu témái közé tartozott a szabadkőműves mozgalom tudományos elemzése. Ennek az agyonhallgatásnak köszönhetően tudatunkban sok sallang, rejtély, misztikum rakódott a szabadkőműves szervezetek köré. A második világháború óta hazánkban nem jelent meg újabb, átfogó monográfia ezen tárgykörben. L. Nagy Zsuzsa nem állt könnyű feladat előtt, hiszen felfokozott érdeklődésre számot tartó téma került tollhegyére. Kár, hogy Irodalom