Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - IRODALOM - Dóka Klára: A pápai Református Gyűjtemény. Szerk.: Kövy Zsolt. Pápa, 1987 / 328–329. o.

328 Irodalom ható daraboknál ez különösen fontos, hisz így az eredeti szöveget hazai és külföldi kutató egyaránt könnyen megtalálja. Borsa Iván példamutató gondossággal járt utána annak, hogy egy-egy a szakirodalomban ismert oklevélszöveg ma hol található. Figyelmet fordított arra is, hogy az átírásokat felderítse. Van olyan oklevél, amelynek hat-hét átirata is akad. Különösen fontosak a szerzőnek az oklevelekre vonatkozó kritikai észrevételei. Ha a kiadvány kétségtelenül eredeti, akkor nincs szükség ezekre a megjegyzésekre. Az okmány kézbevétele (ahol ez lehetséges volt) után elvégzett vizsgálat eredményei a kétséges esetekben érdekesek. Van, araikor támaszkodhatott előtanulmányokra, mint például a torockóiak 1291. évi kiváltsága esetében, vagy annál az okmánynál, amely szerint a kolozsmonostori konventet 1296-ban bevezették birtokaikba. De a legtöbb esetben az ilyen részletekbe menő vizsgálatokat nélkülöznie kellett. A néhány soros kritikai megjegyzések mellett vannak részletesebbek is. Ilyen például mindaz, amit arról az 1300. május 26-án Merse comes fia Benedek részére kiadott oklevélről írt, amely átírta IV. Lászlónak Kayatha birtokra vonatkozó adományát. 1961-ben már IV. László oklevelét is gyanúsnak tartotta, de az átírás (amit az irodalom már használt) egyértelműen hamisnak bizonyult. A Liptó megyei Okoliesnóra vonatkozó 1297. évi oklevelet Karácsonyi és Szentpótery hamisnak tartotta, Huséava csak gyanúsnak. Borsa Szentpétery álláspontját újabb érvvel támasztotta meg, amikor felhívta a figyelmet a korszerűtlen fordulatokra. Okolicsnóróí 1293-ban is rendelkezett az uralkodó egy kiadvány szerint. Huáöava véleményével szemben azonban ez az okmány sem állja ki a kritikát. A példákat még sorolhatnánk, de talán ennyi is elég annak bemutatására, hogy a némelyik oklevélhez fűzött megjegyzések kisebb értekezést is megérnének. Már szóltunk arról, hogy 133 eddig nem publikált oklevelet teljes szövegében közread Borsa. Közülük néhányat az Urkundenbuch des Burgenlandes IL, illetve III. kötete közöl. Ugyanez a helyzet azzal a két oklevéllel is, amely V. Sedlák: „Regesta diplomatica nec non epistolaria Slovaciae" I. kötetében már napvilágot látott. Az újbóli közlést az eltérő olvasatok indokolhatják. A teljes szövegben publikált oklevelek között olyan is akad, amely korábbi uralkodó eddig ismert kiadványát írta át. így találjuk meg ebben a kötetben IV. Béla két, V. István szintén két és IV. László öt kiadványát. V. István egyik privilégiumának az újbóli kiadása (Szatmár kiváltságlevele) azért volt célszerű, mert Szentpétery 127l-re datálta és közlésébe hibák csúsztak. Azt a módszert, amely szerint Borsa szorosabb értelemben nem ide való szövegeket is publikált, helyeselhetjük, hisz így a kutatás számára hozzáférhetővé válnak. Ismertetésünket zárva azt mondhatjuk, hogy a Kritikai jegyzék II. kötetének 4. füzete (ami maga is önálló kötet) pótolhatatlan segédeszközzel gyarapította a magyar középkorkútatáBt, s egyben újfent bizonyította, hogy középkori szövegek közreadása milyen felkészültséget és körültekintő munkát kíván. Remélhetőleg lesz arra is lehetőség, hogy a Corpus korábbi füzeteiben még nem publikált királyi okleveleket és a királynéi kiadványokat együtt külön füzetben vagy kötetben lehessen az érdeklődők rendelkezésére bocsátani. A vállalkozás, úgy gondoljuk, nem állhat meg ezen a ponton, mert fontos lenne, hogy történelmünk eme korai korszakának nem királyi okleveleit hasonlóképpen feldolgozzák. Draskóczy István • A PÁPAI REFORMÁTUS GYŰJTEMÉNY Szerkesztette: KÖVY ZSOLT Pápa, 1987. 192 p. Az MTA-Soros Alapítvány támogatásával ízléses kivitelben jelent meg a református egyház kiadványa, mely a könyvtárból, levéltárból, múzeumból álló pápai gyűjteményről ad áttekintést. A háromféle közgyűjtemény kialakítása egy intézményen belül szerencsés megoldás a kutatás ós a szakemberekkel való ellátottság szempontjából. E szervezési formát sikerrel alkalmazták a református gyűjteményekben, amelyek szervezetileg az egyházkerületekhez tartoznak. A kerület a református egyház legnagyobb szervezeti egysége, élén a püspökkel és a világi főgondnokkal. Az utolsó, 1952. évi beosztás szerint jelenleg négy egyházkerület van: a dunamelléki Budapest, a dunántúli Pápa, a tiszáninneni Sárospatak, a tiszántúli Debrecen székhellyel. Közgyűjteményeik provenien-