Levéltári Közlemények, 60. (1989)
Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - IRODALOM - Draskóczy István: Az Árpádházi-királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta stirpis Arpadianae critico-diplomatica. II. k. 4. f. 1290–1301. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával. Sterk.: Borsa Iván. Bp., 1987 / 326–328. o.
Irodalom 327 váx-ni, amíg 1985-ben (Fejérpataky javaslata után száz évvel) az utolsó Árpád-házi uralkodónk, III. András okleveleinek a kritikai megrostálása befejeződött. Aki már használta Szentpétery kéziratát, tudja, hogy művének folytatójára nagyobb feladat hárult, mint a nagy tudású mester jegyzeteinek sajtó alá rendezése. A forrásszövegeket ismét kézbe kellett venni, a jegyzeteket ki kellett egészíteni, tekintettel kellett lenni a levéltári dokumentáció fejlődésére. Mint arra utalunk majd, a regesztázás módszere is megváltozott. A kritikai jegyzék eme utolsó kötete megjelenésének késése — ami ellen a kutatók joggal berzenkedtek — ezúttal, ha a történettudomány általános érdekeire vagyunk tekintettel, csak növelte a munka használhatóságát. Arról van szó ugyanis, hogy hasznosíthatta azoknak a munkálatoknak az eredményeit, amit épp Borsa Iván szervezett meg és irányított az Országos Levéltárban. A IV. László-kori rész még csak a Magyar Országos Levéltár középkori gyűjteményére (Diplomatikai Levéltár) ós a mikrofilmtárra támaszkodhatott. Azóta az anyag jelentősen bővült. Ugyanakkor a mikrofilmre vett okmányokról fényképnagyításokat készítettek, s ezek alapján mutatólapokon minden öklevólszöveget nyilvántartásba vettek. így a kutatás során bizonyosak lehetünk abban, h°gy, e gy e * , ^ en okmány, átírt vagy tartalmilag átírt szöveg sem kerülheti el a figyelmünket, így Borsának a III. András okleveleire vonatkozó gyűjtését teljesnek tarthatjuk, még ha előfordulhat, hogy (esetleg külföldről) lappangó oklevelek előkerülnek. A III. Andráshoz köthető anyag szerényebbnek tűnik, mint ahogy azt előzőleg gondoltuk volna. V. István király több mint 560 okmányt adott ki, amelyek közül 400 az uralkodási éveire (1270 — 72) esett. IV. László 18 évére 1350 oklevelet lehetett 1961-ben összegyűjteni. Utolsó Árpád-házi királyunk, III. András azonban mindössze 760 oklevelet adott ki. A Kritikai jegyzék IV. László kötetében az 1350-ből 245 oklevél teljesen ismeretlen volt, ami a teljes anyag 18%-át tette ki. Most a 760-ból 133 sorolható ebbe a csoportba, ami a 17,5%-os értékével megközelítette a IV. László időszak 18%-os értékét. Az újabban megjelent okmánytárak használatakor már megszokhatta a kutató, hogy mind kevesebb eddig kiadatlan Árpád-kori okmány kerül elő. Borsa munkája azonban azt mutatja, hogy utolsó Árpád-házi királyunk kiadványai közül is sok eddig nem volt ismert a szélesebb kutatói közvélemény számára. Ennek az egyhatodnyi résznek az értékét még csak növeli az a körülmény, hogy sokukat nem a Magyar Országos Levéltárban őrzik. Borsa a kiadvány hagyományainak megfelelően közli ezeket az oklevélszövegeket. Ugyancsali ebbe a csoportba sorolhatók a tartalmi átiratok és említések is, amelyeket eredeti latin szövegezésükben vehet most kézbe az olvasó. Borsa a munkálatok során az előző kötet készítésekor kikristályosodott szempontokat követte. Kár, hogy a rövid előszó az érdeklődőt a IV. László rész előszavához utasítja. Szükség lett volna a kiadási elveket ismét leírni, mert a Kritikai jegyzék eme könyve ma már ritkaságnak számít, s könyvtárban is csak nehezen lehet hozzáférni. Borsa regesztái részletesebbek, mint amilyeneket egykor Szentpétery készített. Szentpétery még csak arra törekedett, hogy segítségükkel az oklevél azonosítható legyen. Borsa arra törekedett, hogy minél több információt adjon a kutatóknak. így a regesztákba az összes nevet és helynevet is felvette, eredeti írásmódban. A nem latin szavakat ugyancsak megtaláljuk a tartalmi kivonatok között. A latin szöveget csak néhány helyen közli zárójelben, míg a latin nyelvű társadalmi terminológiát sehol sem találjuk meg. A dátumrészt ugyanúgy eredeti nyelven publikálta. Mivel a szerző az oklevelek mind több adatát igyekezett a tartalmi kivonatokba belesűríteni, el kellett térnie a regesztakészítós klaszszikus szabályaitól. Némelyik oklevél szövegkivonatában lehetetlenség lett volna az okmány összes lényeges információját egy mondatba összesűríteni, így az egyes regesztákat több mondatra kellett tagolni. Ha az elvek csorbát is szenvedtek, a kutatók ezzel a megoldással csak nyertek, hisz tanulmányaikhoz sokoldalúan tudják felhasználni a kiadványt. Természetesen a legtöbb esetben az eredeti forrást is kézbe kell venni. Szerencsés Borsának az a megoldása, hogy a helynevek azonnali feloldásával nem töri meg regesztáinak a szövegét. Aki valamelyik település múltjára kutat, úgyis előbb a névmutatót lapozza fel, ahol az általa vizsgált városra, falura vonatkozó adatokat egy helyütt találja meg, s ezután már csak a szövegeket kell visszakeresnie. A névmutatóban a helynevek mellett a szerző feltüntette annak a történeti megyének a nevét is, amelyben a helységek feküdtek, a mai elnevezést, ós azt is, hogy rna (ha nem Magyarországon találhatók) mely állam területén vannak. Áki a regesztákat olvassa, a névmutató utalásai segítségével könnyen megállapíthatja, hogy az okmányban melyik mai helységről van szó. A műnek a kutatók számára nélkülözhetetlen része a regesztákat követő kritikai apparátus. Ebben Borsa részletesen leírja az oklevelet, közli a méreteit, a pecsótelés módját, ha szükséges, az írás különlegességeit. Megtudjuk belőle azt is, ha csak a fényképfelvételt volt módja használni. A szerző az Országos Levéltárban használt jelzet mellett feltüntette az eredeti jelzetet is. A Diplomatikai Fónyképgyűjtemónyben talál-
