Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - IRODALOM - Draskóczy István: Az Árpádházi-királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta stirpis Arpadianae critico-diplomatica. II. k. 4. f. 1290–1301. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával. Sterk.: Borsa Iván. Bp., 1987 / 326–328. o.

326 Irodalom sített — sírkövére, 1487-ből. Ez utóbbit az ismertetett mű 22. oldalán, illusztrációként láthatjuk. A könyv második egysége pecséttannal foglalkozik. A XI. századi királyi pecséteket ismertető részt (74 — 75. old.) érdemes kiegészíteni. Mindenképp meg kell említeni Péter király ólombulláját, amely nemrég a Magyar Nemzeti Múzeumban is látható volt, ós a közelmúltban Jugoszláviában előkerült ólombullát, amely Salamon királyhoz köthető. A pecsétek selyemzsinóros függesztési módjának ismertetésekor a szerző úgy vélekedik, hogy „a kutatások során sem a színek váltakozásában, sem a sodort szálak számában nem lehetett szabályt vagy rendszerességet kimutatni, így egyiknek sem tulajdoníthatunk szimbolikus jelentőséget." (79. old.) A téma kitűnő ismerője, Kumorovitz L. Bernát két tanulmányában is megemlíti Hunyadi Mátyás vörös-fehér-zöld színű sodratait, melyeket túlnyomórészt titkos és bírósági pecsétek befüggesztésére használt a király, s ez mindenképpen megenged bizonyos feltételezést. (Mátyás király Pecsétjei. Turul 1932. 14. old; A magyar zászló és nemzeti színeink múltja. Hadtörténeti Közlemények 1954. 40. old.) Az uralkodók pecséthasználatának átfogó ismertetésekor (83. old.) meg kellett volna említeni a király bírói pecsétjét is. A királyi bíróságnak az 1444 — 52. évi interregnum alatt lett először önálló pecsétje. V. László külön pecsétet vésetett mind a királyi személyes mind a különös jelenlét bíróságai részére. A király bírói pecsétje 1464 óta „sigillum iudieale" néven szerepel, ezt szabályozza az 1507. évi IV. te., II. Ulászló és II. Lajos alatt pedig a pecsét körirata is kifejezi bírósági rendeltetését. (Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története 36. §.) A „Rövid magyar címertan és pecséttan" sok pontatlanságot ós ellentmondást tartalmaz. Ezekre, s a pontosító forrásokra a téma iránt érdeklődő tanárok, diákok és olvasók figyelmét fel kell hívni. Harsányi László AZ ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYOK OKLEVELEINEK KRITIKAI JEGYZÉKE REGESTA STIRPIS ARPADIANAE CRITICO-DIPLOMATICA II. kötet. 4. füzet 1290—1301 SZENTPÉTERY IMRE KÉZIRATÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL Szerkesztette: BORSA IVÁN (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 13.) Budapest, Akadémiai K., 1987. 336 p. A forráskiadvány elkészítésének a gondolatát 1885-ben még Fejérpataky László vetette fel. Majd harminc évnek kellett azonban eltelnie addig, amíg 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia megbízta tanítványát, Szentpétery Imrét ezzel a feladattal. O az anyaggyűjtéskor és a szövegközléskor nem ragaszkodott sem a Regesta imperii sorozatnak, sem pedig a pápai oklevelek regesztáit közreadó forráspublikációknak az elveihez. Nála a hangsúly nem annyira a szöveg, a tartalmi kivonat közreadásán volt, hanem inkább azon, hogy minden egyes oklevelet kritikai vizsgálat alá vessen. Ó tehát az Árpádkori oklevelek legfontosabb csoportjának, a királyi okleveleknek a megrostálását kezdte meg, nélkülözhetetlen segédeszközt adva a kutatók kezébe. Az első kötet első füzete 1923-ban, 10 évi munka után jelent meg, és 1943-ban az 1272. évig jutott el a vállalkozás. A II. világháború után a Magyar Tudományos Tanács, illetve az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia is fontosnak tartotta a munka folytatását, hisz addigra a mű már fogalommá vált mind a hazai, mind pedig a külföldi történészek körében. Szentpétery haláláig, 1950 nyaráig, IV. László király okleveleit 1279. augusztus 10-ig dolgozta fel. Halála után a Magyar Történelmi Társulat tanítványát, Borsa Ivánt bízta meg a munka folytatásával. Borsa az eredeti elképzeléssel szemben nem bontotta két füzetre a IV. László király okleveleivel foglalkozó részt. így ennek az uralkodónknak a kiadványai egy egységes kötetben láttak 1961-ben napvilágot. Ezután azonban majd negyedszázadot kellett