Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 1. - Jakó Zsigmond: Az erdélyi papírmalmok feudalizmus kori történetének vázlata, XVI–XIX. század / 3–55. o.

32 Jakó Zsigmond készülhetett el akkor, vagy pedig nagyon rövid ideig állhatott fenn. Termelésére vonatkozóan ugyanis semmiféle adatot nem sikerült találnunk. Egyébként a probléma későbbi felmerülése is azt sejteti, hogy Besztercén a többszöri próbálkozás ellenére sem honosodott meg a papírkészítés. 1767-ben ugyanis Johannes Kremer középfalvi papiroscsináló mester és Christian Lehmann helyi polgár javasolták a besztercei tanácsnak, hogy „tekintettel a naponként emelkedő papírárakra" létesítsen a város magának papírmalmot, vagy pedig engedélyezze ugyanezt őnekik. E terv azonban egyik változatban sem kerülhetett kivitelre, mert 1771-ben még mindig csak kívánalomként tárgyaltak a tanácsban a papírmalom meghonosításáról. Nyolc esztendővel későbben Hans Michael Szamet papírcsináló mester állott elő azzal a tervvel, hogy a város a Regius-féle ványolómalmot alakítsa át 300 Ft költséggel kisebb méretű papírmalommá. E tervet 1781-ben Christian Lehmann újból felvetette. De hiába hivatkozott a bécsi udvarnak a papír iránti érdeklődésére, az általános papírhiányra, arra a merkantilista érvre, hogy a papír ellenértékeként pénz áramlana be a városba, mivel a szomszédos Moldvában és Lengyelországban is drágább a papiros, Beszterce polgárai a legkisebb anyagi áldozat vállalásától is visszariadtak. A borgóprundi manufaktúra felállításával (1787) aztán végleg lekerült napirendről a Besztercén létesítendő papírmalom kérdése. A beszterceieknél több vállalkozókedvet és mozgékonyságot tanúsítottak a papírkonjunktúra kihasználását illetően a szászsebesi polgárok. Szászsebes városnak a közeli Sztrungár község határában épült malmával legújabban két kutató is foglalkozott. Elena Limona és Ion Raica egy időben, de egymás eredményeiről mit sem tudva készített dolgozata együttesen nyújtja a szászsebesi sztrungári papírmalom történetének olyan részletes feldolgozását, amilyennel egyetlen más ilyen erdélyi üzemünkről sem rendelkezünk.

171 Az ő eredményeik alapján ismeretes, hogy a sztrungári manufaktúrát Szászsebes városa 1772— 73-ban építette 4650 Rft költséggel, s mindjárt elkészülte után bérbe adta Ferdinand ífeudörfer és Johann Rothmann papírcsinálóknak. 1778—1784 között a város a malmot saját kezelésében tartotta. 1784—1791-ig Peter Barth bérelte, hogy szebeni nyomdájának papírral való ellátását jobban biztosíthassa. Ezután újból Szászsebes kezelésében volt az üzem, de a dekonjunktúra következtében nem hajtott kellő jövedelmet. 1797—1799 folyamán a város igyekezett szabadulni a terhessé vált vállalkozástól, de — jellemzően az erdélyi papíripar helyzetére — éveken át nem akadt sem vevő, sem bérlő a sztrungári malomra. Végül is, talán 1800-ban Franz Joseph Hinni nevű szászsebesi polgár próbált szerencsét e manufaktúrával. Ennek örököseitől viszont, 1838-ban, Johann Erdt vásárolta meg. A fokozatosan elsorvadó üzem ettől fogva teljes megszűnéséig (1880) ennek a családnak a tulajdonában maradt. Közben 1812-ben Johann Barth szebeni nyomdász, 1826-ban pedig Georg Marienburg papírkészítő bérelte. Az 1778—1784 közötti időszakból fennmaradt számadások és kimutatások szerint e manufaktúra termelése ezekben az években 550—1960 kötés papír és 100—845 font papírlemez között mozgott. Technikai szakemberei közül — az előbbieken kívül — még Michael Dendörffert (1778/79) ismerjük. 171 Limona: i. m. In: Studii XV. (1962). 155 — 168. — Raica, Ion: Moara de hirtie de la Strungari. In: Acta musei regionalis Apulensis IV. (1961). 293 — 302. Alábbi adataink e két tanulmányból valók. — A manufaktúra magánkézre kerülése: Torda vm. lvt. Pol. 1005/1799. - Bogdán: i. m. 217.