Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben 273 bizonyítottnak tekintette, hogy Márk Juon (Oláhdéllő) a vád tárgyává tett cselekményt elkövette és ezért őt 3 hónapi börtönre valamint 50 botra ítélte. Kötelezte viszont arra is, hogy „a megszeplősített szűznek hozományként valamint megsértett szemérme és elszenvedett fájdalmai megtérítéseként 25 ft összegű holtdíjat fizessen" ,

1Si d) Egyéb „bűncselekmények" Tanulmányom elején egy kis statisztikai táblázatban mutattam be, hogy az erdélyi nagyfejedelemség börtöneiben őrizetben lévő személyek csaknem egynegyede tartozott az egyéb okok miatti „börtönlakók" kategóriájához, a perkivonatok, illetve ítélet levelek tanúsága szerint azonban ezek többsége soha nem került bíróság elé. Miért ? Azért, mert — a magyarországi gyakorlattól eltérően — Erdély és a Partium (de főleg a szász székek és vidékek) börtöneiben igen sok olyan személy akadt, akit adósság miatt ,„a hitelezők biztonsága érdekében" (ad securitatem creditorum) vettek őrizetbe. Amennyiben a hitelező bizonyos jelenségekből úgy ítélte meg, hogy késedelmes adósa ki akarja játszani őt, sohanapján akarja csak teljesíteni kötelezettségét — kérte a hatóságokat, hogy rakják börtönbe és mindaddig tartsák ott, amíg tartozását meg nem cwdja. Ilyenkor az adóst őrizetbe vették és itt is maradt sokszor fél évig, egy évig — mindaddig, míg adósságát meg nem fizette. (A 80-as években ilyenkor már a hitelező fizette a „tartási költségeket", e forintokkal természetesen megnövelte az adósság eredeti összegét.) Van egy másik nagy réteg is az egyéb ok miatti börtönlakók között, amelynek tagjai soha nem kerülnek bíróság elé: a szökéssel (profugium) gyanúsítottak csoportja. Ezek vagy olyan jobbágyok, zsellérek, akik — megnyilatkozásaik alapján — megelégelték a földesúri szolgálatot és más földesúrnál akarnak szerencsét próbálni. De azok is e kategóriába tartoznak, akik valamilyen módon kifejezésre juttatták, hogy más országba kívánkoznak áttelepülni (Molduvába, Havasalföldre vagy Magyarországra), ahol úgy vélik — könnyebben megtalálják számításaikat. Ezek börtönbe vetésének célja ugyanaz, mint az adósoknál: ,,ad praestandas cautiones", tehát adjanak garanciát arra, hogy továbbra is földesurukat szolgálják, vagy fejedelmük élő kincstárának kívánnak gyarapítói lenni. Az ilyen őrizetbe vételek rendszerint azzal végződnek, hogy az adós vagy az eredetileg szökni szándékozó ember ígéretet tesz a maradásra, vagy kötelezettsége teljesítésére (meghatározott határnapig) és erre barátok, rokonok „kezességet" adnak, biztosítják, hogy kezesük állni is fogja szavát. Ha nem ezt teszi, — ők felelnek érte vagyonukkal és személyes szabadságukkal. Az egyéb kategóriába sorolt személyek közül legtöbben istenkáromlás vádjával kerülnek bíróság elé, igaz, többnyire nem csupán ez a vád ellenük: a 10., 16., 25. és 26. sz. forrás tanúsítja, hogy a verés, verekedés vagy a szülő (illetve más közeli családtag) sérelmére elkövetett gyalázkodás gyakran jár együtt attákkal-teremtettékkel, amit a bíróságok szankcionálnak, de olyanok is akadnak szép számmal, akik — rendszerint az ital nyomására — csupán az Istent káromolják. Aranyos-szék Állandó Táblája előtt ilyen bűntettel vádolta az alkirály bíró, mint ügyész a harasztosi Szilágyi Mihály és István nemeseket. A per során a vádlottak nem tagadtak, sőt az ítéletlevél szerint maguk is 152 „. . . defloratae virgini titulo dotís et reeompensationis perpessorum dolor um et pudoris mortuum summi homagium in 25 florenis persolvat." OL, F-46: 8852/1783.