Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben 269 tette (igaz — kéthavi vizsgálati fogság után) Nimisán Tógyert és Kiss Persit, akik huzamosabb idő óta férj-feleségként éltek együtt, anélkül, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően házasságot kötöttek volna. A törvényszék figyelmeztette is őket: „a továbbiakban ne merészeljenek együttélni, mert akkor nem kerülik el a súlyosabb büntetést" .

140 Olykor azonban szülői hatalom alatt élő személyek szeretnének „összekerülni", családot alapítani, ezt azonban valamelyik família (rendszerint a nagy vagyoni vagy társadalmi különbségek miatt) ellenzi. Az ilyen helyzetre jellemző bűncselekmény a nőrablás (raptus), amely tulajdonképpen nem rablás, hanem két fiatal közös akarattal elhatározott szökése abból a célból, hogy egymással házasságra lépjenek. Belső-Szolnok törvényszéke is a fűzkuti Huniban Dávidot Náprádi Borbála kisasszony (domicella) „elrablásáért" ítéltééi50botra (az ügyész az ApprobátákV. Részének 43. edictuma alapján halált kért rá), ezt két részletben, vásáron kellett elviselnie. Az ítélet szerint „nevezett kisasszonyt éjfélkor rabló [raptor] módjára hozta ki az atyai házból", majd Magyarországra, a máramarosi Jád faluba mentek, ahol megkísérelték a házasságkötést — eredmény nélkül. Innen a belső-szolnoki Felsőszőcsre jöttek, ahol a fiatalembert végül is elfogták.

141 A nőrablásnál sokkal gyakoribb e korszak erdélyi bírósági gyakorlatában a vérfertőzés (incestus) miatt indult per, ezekben körülbelül azonos arányban szerepelnek a vérrokonokkal, illetve a sógorsági kapcsolatban lévőkkel létesített nemi kapcsolat miatt vádolt személyek. (Előbbihez tartoznak a közös Őstől leszármazott, a levéltári anyag tanúsága szerint általában harmad-negyedfokú vérrokonok, akik többnyire nem is tudnak e családi kapcsolatról; a második kategóriába az anyósok-vők, mostohaapák és -lányok stb., akik egymással „testiképpen elegyülnek" — ahogy II. József Büntetőtörvénykönyve a nemi aktust [nevezi.) A magyarországi gyakorlathoz képest ezen a területen talán annyi az eltérés, hogy a bíróságok e bűntett vádlottjai (de elsősorban a kettős házasság miatt perbe fogottak) közé igyekeznek besorolni a görög-keleti pópákat is, mert az államhatalom elsősorban a lakosság többségét kitevő románság vezetőit igyekszik — a büntetőjog eszközeivel is — kordába szorítani, hogy a társadalmi feszültségek csökkenjenek. Ilyen egyebek között a felsőborgói Gyima (alias Száv) Juon ügye, aki a pópa hibájából házasságot kötött vérrokonával ós „véle vérfertőző módon élt együtt". Doboka törvényszéke elismerte ugyan, hogy e törvényellenes kapcsolat létrejöttében elsősorban a pópa a bűnös, ezért átirattal fordult a vikáriushoz, hogy a kánonokban előírt megfelelő büntetést szabja ki rá. Ennek ellenére Gyima 1 év börtönbüntetést kapott, negyedévenként 25 botot vertek rá (bár a bíróság úgy értékelte, hogy együgyűségóben ő joggal hihette törvényesnek a kvázi-házasságot) és arra is kötelezték, hogy e vérfertőző kapcsolatból született gyermeke eltartásáról (a költségek felével) gondoskodjék.

143 Aranyos-szék Állandó Táblája is vérfertőzés (valamint házasságtörés és kurválkodás) miatt vetette őrizetbe 1783. július 13-án a Felsőszentmihályfalvára való Téglás Mártont és egy hónap múlva perében meg is hozta az ítéletet. Eszerint „Gombinálván az Fatenseknek Fassioit nyilván ki jött az Indusnak törvénytelen gonosz conversatioja nem tsak SzigetM Mártonnéval 110 OL, F-46: 8852/1783. 141 OL, F-46: 4006/1784. *«OL, F-46: 3306/1783.