Levéltári Közlemények, 60. (1989)
Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.
Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben 257 halálra ítélte emberölésért Nemes (Papp) Áron szpini lakost — a guberniumhoz felküldött jelentés sajnos a részletekre nem tér ki, valószínűleg azért, mert az elítélt a Királyi Táblához fellebbezett, ez pedig azt jelentette a korabeli Erdélyben, hogy ilyen esetekben a teljes peranyag ,,átküldetik" (transmittitur) a fellebbezési fórumhoz. Ha viszont a fellebbezést a Királyi Tábla kapta meg, az ügyek rendszerint a guberniumhoz is eljutottak — az uralkodóhoz címzett folyamodvány vagy kegyelmi kérvény kíséretében. 101 Természetesen nemcsak az elkövetőket, hanem a felbujtókat is igyekezett a bíróság felelősségre vonni. Belső-Szolnok Állandó Táblája történetesen Szám Gavrila nemes megöléséért lefejezésre ítélte Gicz Stefánt, de felbujtóként akarta felelősségre vonni Kosztán István nemest és Pap Irimiu falusi bírót is (aki szintén nemes volt). A felületes vizsgálati munka miatt azonban a Tábla kénytelen volt felmenteni a felbujtással vádolt személyeket, Kosztánról ugyanis (akit azzal vádoltak, hogy 60 Ft-ot és egy bizonyos föld átengedését ígérte meg „bérként" a gyilkosnak) a tárgyalás során bebizonyosodott, hogy régóta ellenséges viszonyban van Gicz Stefánnal. A falusi bíró ellen sem sikerült e vádat bizonyítani, őt viszont a törvényszék — 6 hónap vizsgálati fogság után — 50 botütésre büntette azért, mert „a gonosztevő őrizetbe vételét elmulasztotta". 102 A korabeli társadalmi viszonyok ismeretében érthető, hogy nem mindegyik nemessel szemben volt szigorú a bíróság. Alsó-Fehér Állandó Táblája történetesen br. Kemény András, Salak Márton és Salak Ferenc (Csekelaka) emberölési perében Salak Mártont, a báró kocsisát, — egy évi vizsgálati fogság után — 25 botra, szökésben lévő testvérét (a bíróság szerint ő volt a főbűnös) 99 botra ítélte azzal, hogy ahol kézre kerül, azonnal rá kell verni ezt a csaknem száz botot, ilyen értelemben kell értesíteni az összes magyar, székely és szász törvényhatóságot is. A báró viszont „nemcsak hogy nem akadályozta meg az áldozat megölését, hanem maga is sajátkezüleg ütötte-verte egy fa-eszközzel és így halálára okot adott", a bíróság mégis mellőzte ellene a szankció kiszabását, mert 170 Ft-ban kiegyezett az áldozat családjával. 103 Más esetekben a bíróságok akkor is büntetést szabnak ki, ha a sértett családja és az elkövető „megbékéli" vagy „complanál", azzal az indokkal, hogy a közrend és köznyugalom, a törvények megsértését a „megbékélés" ellenére is szankcionálni kell, a báró esetében azonban Küküllő Táblája valamilyen ok miatt nem tartotta szükségesnek ezen elv alkalmazását. Az emberölési ügyek többsége azonban nem szándékos cselekmény, hanem egy elfajult vita következménye, amely rendszerint azért jár ilyen súlyos következményekkel, mert a felek bottal, fokossal vagy egyéb (halál okozására alkalmas) eszközzel adnak nyomatékot „érveiknek" és ilyenkor a bíróságok a cselekmény minősítésénél rendszerint nehéz helyzetben vannak. Háromszék Táblája előtt például Molduván Tódort pakulár-társa megölésével vádolta Kézdi-szék alkirálybírája, Benkő János úr és indítványozta a halálos ítélet kiszabását. A vádlott azzal védekezett, hogy „az megholt [őt] aggredialvan és hozzá is vervén, és futásával magát nem salválhatván [mentetvén, a maga] oltalmára hozzáütvén, abból következett légyen ámbár halála, de mivel hogy meg ölesére szándéka sem volt, mint történetéből esett haláláért, halállal nem is büntet101 OL, F-46: 3306/1783. 102 Uo. 103 Uo.
