Levéltári Közlemények, 60. (1989)
Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.
256 Hajdú Lajos b) Az élet és testi épség elleni bűncselekmények 98 A korabeli börtönök befogottjai-elítéltjei között az erdélyi nagyfejedelemségben viszonylag magas az emberöléssel gyanúsított, vagy emiatt elítélt személyek száma, ez azonban nem jelenti azt, hogy az áldozatok száma is nagy, mert néha 5—6 személyt is elmarasztalnak egy-egy ügyben a bíróságok. Közép-Szolnok törvényszéke történetesen emberölésért halálra ítélte Puskás Tamást, Puskás Sándort (Menyő), Pap Györgyöt (Kisdoba), Tyirtye Jánost (Oláhbaksa), valamint Márjás Mihályt {Nagyszeg) — tehát összesen öt vádlottat. Marosán Demeter (akit csak a cigányok ütlegelésében talált a Tábla vétkesnek) 24 botot kapott. A perben elítélték még Orosz Jeremiást is (Magyarbaksa), aki tumultust robbantott ki a gyanúsítottak letartóztatásakor, ő 50 botot kapott." A vádlottak (a megszökött Nyikita nevű társukkal együtt valamennyien kanászok) 1783. május 5-én a székkuti csárdában iszogattak és kegyetlenül megverték az itt tartózkodó Krajcár nevű cigányt feleségével együtt: a garázda tevékenységüket elítélő, őket figyelmeztető Nagy Péter nemest pedig átkozódó szavak kíséretében megfenyegették és ő a túlerő elől kénytelen volt a menekülés útját választani, fiával és feleségével együtt gyorsan elhagyta a csárdát. Utánamentek azonban és mielőtt házába betérhetett volna, megtámadták, a kezükben lévő botokkal agyba-főbe verték, a földön fekvő áldozat minden tagját szörnyő kegyetlenséggel megsértették, fejét teljesen szétverték, mellét megtaposták, lábát eltörték, testét megszurkálták. Ennek következményeképpen a szerencsétlen Nagy Péter „életét egy órán belül a halállal cserélte fel". Ezt követően a kanászok visszatértek a csárdába, tovább ittak és táncoltak, közben hangosan, kérkedően dicsérték „bátorságukat". Az elítéltek közül (a többiek nevében is) Pap György perújítást kért, ezt a bíróság megtagadta, az ezzel kapcsolatos jogi „csetepatét" a 16. sz. j. előtti, valamint a 16—18. sz. j. közötti mondatokban mutattam be. Az emberölési pereknél azonban — a tanulmányozott források tanúsága szerint — az erdélyi bírósági gyakorlatban sok a tarkaság, az eltérőség és bizonytalanság. Akkor nincs semmi gond a minősítéssel, illetve az ítélettel, ha a szándék (praemeditatio) világosan bizonyítható: Hunyad törvényszéke lefejezésre ítélte Vizán (másképpen Nóvák) Janest, mert megölte á vajdeji Hirczeg Juon fiát. A vádlott nemcsak a cselekmény elkövetését vallotta békésen meg, hanem az okot is: „megesküdött arra, hogy megöli azt, aki számos házi eszközét tolvajmódra elsajátította" („saepius antea res ejus domesticas furtive contractantem occisurum juravisset"). A Tábla szerint azonban „magánbosszú az elkövetett lopásért tilos" („privata pro commissis furtis vindicta injusta sit"), ezért a fővesztésre szóló ítélet. 100 Küküllő törvényszéke is 98 Az élet és testi épség elleni bűntettek közül a legsúlyosabbat, a rablógyilkosságot ezúttal nem tárgyalom. Elsősorban azért, mert a rablóbandák kialakulásának, működésének, összetételének és felduzzadásának (némelyik effektív tagsága a félszázat is elérte — elsősorban a hátszegi völgyben), illetve felszámolásának, a lakossággal való kapcsolatának, valamint számos egyéb kérdésnek a megválaszolását külön tanulmányban kívánom megadni. Erre annál is inkább szükség van, mert a rablógyilkosban helyenként „osztályharcos" hőst lát a nacionalista politika és ezért elengedhetetlen követelmény szerintem az erdélyi nagyfejedelemség területén korszakunkban — 1760 ós 1800 között — virágzó, rendszeresen újjáéledő banditavilág történetének objektív, tudományos értékű bemutatása. "OL, F-46: 8852/1783. 100 Uo.
