Levéltári Közlemények, 60. (1989)
Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.
254 Hajdú Lajos gaztettre meg, ,,Ígérvén egy pár tsizmát égetésbeli tselekedetinek jutalmára" — mondja a guberniumnak felterjesztett perkivonat (arról azonban sehol egy szó nem esik, hogy miért nem állították törvényszék elé a felbujtót is). Bizonyos vizsgálati jelentések megemlítik ugyan a vádlott „gyenge együgyűséget", a bíróság véleménye szerint azonban „ezzel az actor keresete alól [...] nem menekedhetik", ezért a törvényes előírásoknak megfelelően „mások példájára feje vétessék, hogy meghallyon Ítéltetett"? 1 Az esetek többségében azonban a bíróság közvetett bizonyítékok (gyanújelek) alapján szab ki — rendszerint arbitrárius (azaz nem halálos) — ítéletet. (Viszonylag ritka a 26. sz. forrásban tükröződő gyakorlat, az ti., hogy halálra ítélnek olyan gyanúsítottat vagy másodrendű vádlottat, aki ellen csak közvetett — olykor erőltetett — bizonyítékok szólnak.) így járt el Maros Állandó Táblája is Koltsár Nyutzkully perében, akit azzal vádolt az alkirálybíró, hogy Kebeleszentivánon ő okozta azt a gyújtogatást, amelynek a nagy anyagi károk mellett három halálos áldozata is volt (Posztuláty Simon, Posztuláty Irimiás és ifjú Laboncz János gazdaember). A vádlott — ez bebizonyosodott az eljárás során — esküdt ellensége volt Posztuláty Simonnak ós hosszú évek óta állandóan fenyegette, gyakran szemtől szembe is. A 13. tanú szerint például „sok ízben veszekedvén, Posztuláty Simonnak mondotta; ne nézze kied kereszt apám uram, hogy kendnek most sokja vagyon, mert még lessz ollyan idő, hogy nékem lészen, de kendnek nem lessz". Mások szerint is ígérgette ellenségének, hogy „még majd megfizet" keresztapja magatartásáért, akadt azonban olyan tanú is, aki szerint a másik áldozat (Posztuláty Irimiás) fiát is megfenyegette: , ,héjjába bizol te a sok vagyonodba, mert fen az Isten s ha tettzik ő Felségének, töb lesz nékem holnap, holnap után mint néked", ekkor azonban részeg volt a vádlott. Több tanú vallotta azt is, hogy „midőn a gyulás esett, az Indus a mező felől jött egész öltözetiben szaladván be a faluba", ami nem sokat jelent, mert a tűz „késő vatsora után esett" ugyan, ilyenkor azonban mindig vannak olyanok, akik még nem alszanak. Olyan fátensek is voltak, akik azt vallották, hogy a vádlott odament az égéshez, de „ott is nem hogy a tűznek oltásán igyekeznék — mint mások ingben, lábravalóban lévén —, hanem egész öltözetiben ott állván nézte a tüzet, nagyon sajnálódván azon, hogy a szegény verebek mind el égnek". Aztán (az ilyen ügyekben szokásos módon) egyes tanúk elmondták, hogy a vádlott szokott verekedni, gyakorta káromolta Istent is részegen (tehát nem mindig beszélt olyan tisztelettudással a Mindenhatóról, mint Posztuláty Irimiás fia előtt), akadt tanú, a ki nősparáznaságáról vallott (mindezekért már vagy büntetést kapott, vagy „megbékéllett"). Akadtak olyan mentő tanúk is „felesen", akik istenfélő, rendes embernek ismerték a vádlottat (ezek tanúvallomását viszont azzal mellőzte a bíróság, hogy a vádlottal „nem egy falubéliek"), végül a Tábla úgy ítélte meg, hogy „az Inctus által inkább, hogy sem más által esett azon három gazdának tűz által való elpusztulások". Megállapította ennek ellenére, hogy a bizonyítékok nem elegendőek a halálos ítélet kiszabásához, majd úgy döntött hogy „egy esztendeig raboskodgyék, minden angarián [negyedévben] 25 kemény, pálcza ütésekkel meg verettetvén szabadon botsáttassék" l . 92 A tűzzel való fenyegetést azonban a bíróságok önmagában is büntették, akkor is, ha a vádlott még csak kísérletet sem tett elhangzott fenyegetése 81 OL, F-46: 5980/1783. 92 OL, F-46: 8852/1783.
