Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

244 Hajdú Lajos A bíróság tárgyilagossága többnyire még akkor is érvényesült, ha az íté­letlevél hosszan sorolja, hogy az elkövető mennyi minden gaztettet követett el, mint pl. a Medgyes-szók magisztrátusa által elítélt ingodályi Schneider Mihály. E 20 éves fiatalember „von seiner ersten Jugend an der Dieherey ergehen": lovat lopott földesurától bosszúból, azért, mert az megütötte őt; ezen felül számos betörést követett el és ezek során pénzt, élelmet, ruhaneműeket és különféle használati tárgyakat tulajdonított el. Olyannyira megátalkodott a magisztrá­tus megállapítása szerint, hogy a lopást még a börtönben sem tudta abba­hagyni. Ennek ellenére gondosan számba veszi a bíróság a másik oldalt is: az elkövető fiatalságát, nagyfokú ostobaságát („ihre grossen Dummheit"), de azt is, hogy keveset tud a vallási és törvényes kötelességekről („wegen seiner weni­ger Kenntniss von Beligions- und gesetzlich Pflichten"'). Mindezek alapján a bíró­ság a törvényes büntetés (halál) helyett „csak" 10 évi börtönre ítélte a fiatal­embert azzal, hogy büntetése időtartama alatt 5 évet lábvasban (im Fusseisen) kell közmunkán eltöltenie. 61 A leírtak ellenére azonban talál a kutató egy és ugyanazon bíróság ítéletei között olyanokat is, amelyek alapján nehezen tudja eldönteni, hogy a bírák milyen szempontokat érvényesítettek a szankció meghatározásánál. Csak egyet­len példa erre: Kolozsvár magisztrátusa perbe fogta Miskoltzi Kotsis Jánost istenkáromlásért és gyújtogatással való fenyegetésért. Az eljárás során bebizo­nyosodott, hogy valóban istenkáromló szavakat hangoztatott, valónak bizo­nyult az is, hogy „feleségire megharagudván azt mondotta, hogy orrát-fülit elvágja s az utánn réá gyujtya a házat". Kiderült azonban az is, hogy az elmúlt eszten­dőben a vádlottat három alkalommal is kezelték „elmebeli fogyatkozás és hábo­rodás" miatt, a börtönben pedig megvizsgálta őt a város orvosa, tanúsítva, hogy a vádlott nem épelméjű és amikor „illetlen szavait száján kibotsátotta, már akkor extraordinarius motussai voltak". Ennek ellenére a bíróság (amely figye­lembe vette ugyan hosszas raboskodását, ifjúi voltát, csak éppen a beszámító­képesség hiányát nem), úgy ítélkezett, hogy „a deresben 33 kemény páltza ütéseket szenvedjen". Ugyanez a bíróság néhány hónappal később Dániel Mihály fölött ítélkezett, aki „attázott-teremtettézett" és „a tiszteletes unitaria religio ellen illetlenül szollott". Igaz, hogy cselekménye elkövetésekor „felette részeg volt", a bíróság az ítélet meghatározásánál figyelembe vette azt is, hogy kezei hibásak — ezért úgy ítélkezett, hogy „a deresben 33 kemény páltza ütésekkel büntettessék", tehát ugyanazt az ítéletet kapta, mint június elején az elmeháborodott Mis­koltzi Kotsis. 62 Az erdélyi nagyfejedelemség bíróságainak ítélkezési gyakorlatát elemző vázlatot azzal kell lezárni, hogy a helyi körülmények és társadalmi előítéletek hatására azonban egyik-másik bíróság olykor az „elrettentő példa" megteremté­sére törekedett, úgy vélte, hogy a rendkívüli módon elsokasodott gaztetteket csak szigorú ítéletekkel lehet visszaszorítani. Ilyen esetekben a bíróság már nem mondja azt, hogy „félbizonyíték nem elegendő ahhoz, hogy az ember életéről dön­teni lehessen", hanem halálos ítéletet hoz akkor is, ha a bizonyítás nem teljes értékű. Ilyen ítélet több is akad a források között (lásd pl. a 26. sz. forrásban az id. Petritze Ferencre kirótt ítéletet). «OL, F-46: 8852/1783. 62 Az előbbi ügyet lásd: OL, F-4ß: 6980/1783. Az utóbbit: OL, F-46: 8852/1783.

Next

/
Thumbnails
Contents