Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

238 Hajdú Lajos tatrangi Mezei Márton és a hosszúfalusi Ilkóné Kotsis Ilona házasságtörési perében azt a tényt, hogy a férjével összekülönbözött és tőle huzamosabb idő óta külön élő Ilona asszony teherbe esett, így a bűncselekmény cáfolhatatlan (crimen manifestum est). Igaz, bevallotta mindkét vádlott, hogy kétszer is összefeküdtek a menyecske apjának házában (ahol a férfi szolgalegény volt) és ennek gyümölcse lett az asszony másállapotba kerülése. A bíróság azonban viszonylag enyhe ítéletet szabott ki: Mezei 1 hónap börtönt kapott (ennek felét kenyéren és vizén kellett eltöltenie) és búcsúként 15 botot vertek rá, a nőt pedig három hónap börtönre ítélték, ezt a szülés után kellett letöltenie.

41 Az is előfordult természetesen, hogy bűntárs tett partnere ellen feljelentést és a bíróság ennek alapján ítélt, mint a szász Nagysink székbírósága is tette a jakabfalvi Trausch János és felesége ellen természet elleni fajtalanság miatt lefolytatott perben. Az asszony ugyanis feljelentette urát, hogy a házastársi kötelezettségek teljesítése során férje 4 év óta nem cda helyezi a „hangsúlyt" (az „illetékes" helyre), amit a természet mutat, hanem máshova, amit ő azóta is tűrni kényszerül.

42 A férj neje állítását tagadta ugyan, a tanúk vallomása alapján azonban a bíróság megállapította, hogy súlyos gyanújelek terhelik a házaspárt, amely egyébként erkölcstelen életet élt és másokat is ösztönzött erre — ennek alapján mindkettőjüket örökre kitiltották a szék területéről. Sajnos — az olvasót nem tudom tájékoztatni arról, hogy a perben a tanúk vajon mit vallottak, egyáltalán — szemtanúk voltak-e, arról sem, hogy milyen gyanú jelek terhelték a hitvespárt, mert ezek az adatok az ítélet részletezéséből hiányoznak. A leggyakoribb bizonyíték azonban a bíróságok gyakorlatában a gyanújel (indícium), az olyan dolog, tény, adat, kijelentés, körülmény vagy bármi más, ami egy elkövetett bűncselekmény és egy személy közötti kapcsolatra utal. Leggyakoribb ilyen vétekjel az, ha valakinél lopott jószágot vagy dolgot találnak, mint a suki illetőségű 30 esztendős Szirb Dumitrunál: 2 lopott lovat találtak nála, „kezeinél". Ilyen esetekben nem biztos, hogy a lovakat ő maga tulajdonította el (lehetett orgazda is, aki a tolvajtól vette meg az állatokat, vagy esetleg bűnpártoló, aki a tolvaj részére „duggatta", rejtegette azokat egy ideig), de a hatóság számára ilyenkor a nyomozás már könnyebbé válik. Megkérdezhetik a lopott lovak birtokosától, hogy mikor, kitől, milyen körülmények között szerezte a lovakat? Az ügyletnek volt-e tanúja? Ki a „zavatyos" vagy szavatos, aki az eladó tulajdonjogát bizonyítani tudja, stb. Doboka Állandó Táblája is így járt el ebben az esetben, ugyanakkor utasította az illetékes kerület alispánját (az erdélyi megyék 2—3 kerületének külön főszolgabírája és alispánja volt, utóbbiak látták el a közvádló feladatát), hogy a börtönbe vetett Szirb Dumitru előéletét (anteacta vita) is derítse fel.

43 Kővár kerület Táblája is két csókási tolvaj nő közül az egyiket 25, a másikat két részletben kiadott 100 ostorcsapásra ítélte lopásért. Mindketten visszaesők voltak, mindkettőjüket kitiltották már a kerületből, a másodrendű vádlott viszont azért kapott 100 ostorcsapást, mert az ő lakásában találták meg a cselekmény elkövetésének tárgyi bizonyítékait, az ellopott tárgyakat.

44 (Hasonló esetek találhatók a közölt ítéletekben is, lásd pl. az 1. sz. forrást.) 41 Uo. 42 „non ut natura ferfc, in loco competenti, sed in ore quaerulantis utpote per decursum 4 anncrum contra naturam patiri soluerit". TJo. 43 OL, F-46: 8852/1783. 44 Uo.