Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

236 Hajdú Lajos a híres tolvajt, akiről sem a szomszédokat, sem a falu vezetőit nem értesítette, a bíróság számára elegendő volt ahhoz, hogy rendkívül súlyos ítéletet (karóba húzást) szabjon ki Bugye Gavrilára.

35 Ugyancsak sűrűn találkozik a kutató a forrásokban az eredményes nyomkövetéssel is: télen a hóban (vagy ha nagy esőzések voltak — a talajon) nyomon követik a károsok az elkötött lovat vagy elhajtott ökröket és gyakran idejében érnek oda az ellopott jószág rejtekhelyére, meg tudják még akadályozni, hogy elhajtóik eladják, kicseréljék vagy levágják azokat. De nemcsak a jószág, hanem az elkövetők nyomát is követni lehet: Bágy faluból egyik éjszaka lába kelt néhány lónak. Az ügyben szentpáli Bence Zsigmond nemes volt a vádlott, mégpedig azért, mert „reggel a nyom felvétetvén, a kantzákat etiópoknak nyoma, hogy merről jöttek, egyenesen az Inctus jószágára, udvarára kisértetett be". A nyomkövetők itt tehát nem azt keresték, hogy a tolvajok merre vitték az elkötött jószágot, hanem azt, hogy honnan jöttek a lókötők. A vizsgálat kiderítette, hogy Bencze a lopás előtti éjszakán két ismeretlennek adott szállást, ezek pedig „viratt előtt házátul elmentek" és „amint kimentek az Inctus iidvarárol, egyenessen nyomok ment a károsok jószágára, hol a kertet [kerítést] kihántok és a praetendált kantzákot el lopták." Azt is a letartóztatásban levő Bencze rovására írták, hogy Veres Simó, akit már elítéltek és büntetése kiállása után Udvarhelyszék területéről kitiltottak, többször is vendége volt házának, pedig „publicaltatot volt is, hogy Veres Simo, ha nemes székünkbe bé jöne, el fogattassék", ezen kívül 1782-ben körrendeletével a Tábla kihirdette, „hogy senki is idegen ismeretlen embereknek (hatsak jo passusok nintsen) szállást adni ne bátorkodgyék". A Tábla ezek alapján vétkesnek találta Bencze Zsigmondot és kötelezte, hogy 15 napon belül „azokot a tolvajokot az Inctus sistálja" [állítsa bíróság elé], mert ha nem teszi ezt, neki kell megtérítenie az ellopott kancák árát, ezen felül még holtdíjat (mortuum homagium) is kell fizetnie.

36 A nyomkövetésnek azonban volt egy harmadik formája is. Ennek lényege: ha valakinek ellopták a jószágát (nemcsak lovát, ökrét, hanem akár birkáját is), maga igyekezett felderíteni, hogy azokat merre hajtották és maga próbálta követni a tolvaj útját. Ha idejében fogott hozzá a követéshez és jó lován kívül szerencséje is volt (talált embereket, akik felvilágosítást tudtak számára adni), előfordult, hogy meglelte az elkötött állatokat. Ilyenkor hetedmagával esküt tett, hogy a megtalált jószág az övé és ennek után a barmokat azonnal hazavihette. Az erdélyi jog ezt a lehetőséget ,,elesküvés"-nek (abjuratio) nevezte. Ilyen per vádlottja volt a csíkcsicsói Bodor Mátyás, a gr. Káinoki család jobbágya, aki négy ökröt lopott el Csíkmindszentről és ezeket már el is adta, mégpedig úgy, hogy „nem vallotta meg magának igaz nevét is, hanem magát csíkszentgyörgyi Boga Istvánnak nevezte". A mindszenti károsultak közül kettő azonban ráismert marháira és „törvényesen elesküvén kezekhez is vevék azokot". Bár a vádlott sok mindent megpróbált felhozni a maga mentségére, a Tábla úgy ítélt, hogy „másoknak példájára és ragadozó kezei mián másoknak következhető karóinak ell távoztatására, hogy felakasztassék és meghalljon, s tulajdon jovaibol a károsok kielégíttessenek"'. Az ügy ezzel azonban nem fejeződött be, mert az elítélt egyszerű perújítással (nóvum simplex) élt és ezt a bíróság is engedélyezte.

37 35 OL, F-46: 8852/1783. 36 OL, F-46: 8852/1783. 37 OL, F-46: 3306/1783.