Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

I 226 Hajdú Lajos A büntetőbíráskodásban alkalmazott jogszabályok A jozefinista évtized első harmadának ítéleteiben a bíróságok ritkán hivatkoznak jogszabályokra, amelyek az ítélkezés alapjául szolgálnak, vagy indokolják a kiszabott szankció nemét és fajtáját. A bírák rendszerint saját praxisukra támaszkodnak, a büntető fórumok évszázados gyakorlatában kialakultak már a normák, az Állandó Tábla tagjai tudják, hogy milyen cselekményt büntethetnek rendes büntetéssel (poena ordinaria), azaz halállal; az is megszilárdult már a gyakorlatban, hogy milyen cselekmény elkövetését szankcionálják pl. a halálbüntetés különböző fajtáival (a ,,nagy tolvaiokat" akasztják, a gyilkosokat lefejezik, a rablógyilkosokat többnyire karóba húzzák vagy kerékbe törik stb.) Ennek ellenére mind a négy bírósági területen akadnak ítéletek, amelyekben a bíróság valamilyen jogszabályra vagy tudósra hivatkozik a cselekmény minősítésében, vagy az ítélet indoklásában. A hivatkozott jogszabályok azonban eltérőek az erdélyi, illetve a partiumi megyéknél, valamint a székely és szász székekben. A feldolgozott hivatkozási anyag mintegy harmada (32,1%) az 1653-ban elfogadott Approbatae Constitutiones megfelelő szakasza, az esetek háromnegyedében a III. Részből a „Latrok büntetéséről" szóló XLVII. Cím valamelyik artikulusa, ebből is elsősorban a tolvajok büntetéséről szóló 2. cikkely. Érthető is ez, hiszen a bűntettek közel fele lopás, ezt a bűncselekményt követik el Erdélyben is a legtöbben évszázadok óta, ennek visszaszorítására törekedett már II. Rákóczi György idejében is a kormányzat. „Noha a' lopóknak büntetések felől az Országnak sok külömb-külőmb-féle kemény végezési voltának eleitől fogva; de mind a' szegénységnek majd el-szenvedhetetlen romlásával, sőt egyéb rendeknek is véghetetlen panaszával tapasztaljuk, hogy több vétkeknek nemek között a

y lopás annyira el-áradott ez Hazában, melly sem keresztyén sem egyéb nemzetek között, semmi egyéb Országokban ennyiben nem hattatik.^ A korabeli jogalkotó szerint viszont, ha „nevelkedik a vétek", akkor „nevelkedni kell a' büntetésnek is". Erre annál is inkább szükség van, mert az Approbáták e szakasza szerint „«' Lopó az Istennek nemsiak egy parantsolatja ellen láttatik véteni, hanem egyszersmind több parantsolatok ellen is". Hiszen „ki némelly, többnyire tsaknem koldulásával élő, magát 's háza népét alig táplálható embereknek metszi-meg a* torkát és juttatja avagy éhei halálra avagy valami rettenetes vétkekre való elvetemedésre: annak felette nemtsak kívánja felebarátjának marháját, de sőt ugyan el-is lopja; nem is szereti felebarátját a'Lopó, sőt inkább rontja; dolgait pedig sok hamis esküvésekkel enyegeti [palástolja], sőt másokat is maga mentségének alkalmatosságával kárhozatos hamis hitekre viszen."

12 Az ilyen ember tehát ,,reus est omnium", azaz mindenben bűnös. Ennek ellenére a 47. cím (22 szakaszban) nemcsak tulajdon ellen elkövetett bűntettekre vonatkozó normákat, hanem a többi bűncselekménytípusra vonatkozó szabályokat is tartalmaz: milyen legyen a büntetés akkor, ha az eltulajdonított dolog csekély értékű, a tettesnek ez volt az első botlása és a károsulttal a kár megtérítésére kiegyezett; milyen a szankció akkor, ha visszaeső követte el a bűncselekményt, hogyan kell megítélni az orgazdák, a tolvajok segítőinek magatartását stb. Ezen felül azonban akadnak ebben a Címben nősparáznák (21. szakasz), emberölést elkövető nemesek (20. szakasz) és istenkáromlók büntetésére vonatkozó rendelkezések is. 18 Erdély országának három részekre osztatott Törvényes Könyve . . . Kolo'sváratt, 1779, 223-224. pp. \