Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - Ember Győző: Levéltári intézmények / 181–198. o.

186 Ember Győző A levéltártípusok A következőkben szólok a legáltalánosabb levéltártípusokról, lehetőleg olyan sorrendben, hogy bizonyos összefüggés legyen az egymás után következők között. Kezdem azzal a típussal, amely közel áll az irattárhoz, amelyet igazgatási levéltárnak lehet nevezni. Ez olyan levéltártípus, a levéltári intézmények olyan fajtája, amelynek két sajátos jegye van, mindkettő gyűjtőköri. Az egyik az, hogy az őrizetébe utalt levéltári anyagot nem véglegesen, hanem csak átmenetileg őrzi, végleges őrizetre, bizonyos idő elteltével, egy másik levéltári intézménynek adja át. Az igazgatási levéltárat éppen ezért átmeneti vagy előlevéltárnak. is nevezik. A másik sajátos jegye az igazgatási levéltárnak az, hogy nemcsak levéltári értékű, azaz történeti forrásértékkel rendelkező levéltári iratanyagot őriz, hanem olyat is, amelynek ilyen értéke nincsen. Az ilyen iratanyagot azután bizonyos idő elteltével, amikor arra az irat képzőknek ügyvitelükben szükségük már nincsen, kiselejtezi, s csak a levéltári értékűt adja tovább. Az igazgatási levéltár tehát lényegében inkább irattár, mint levéltár, az irattárnak ahhoz a fajtájához hasonló, amelyet régi irattárnak, registratura antiquának, sőt levéltárnak is neveztek. Napjaink ún. irat központjai tulajdonképpen igazgatási levéltárak. Az igazgatási levéltár gyűjtőkörébe tartozhat akár csak egy, akár több — egymással összefüggő — szervnek vagy személynek az iratanyaga. Egy város igazgatási levéltárába pl. a városi szervek és személyek iratai tartoznak. Igazgatási levéltárat nemcsak igazgatási, illetve kormányzati szervek tarthatnak fenn. Az igazgatási jelző nem erre vonatkozik, hanem arra, hogy az ilyen levéltár elsősorban a levéltárfenntartó igazgatási, ügyviteli érdekeit hivatott szolgálni, hogy az ilyen levéltárban folyó munka túlnyomóan igazgatási, és csak jóval szerényebb mértékben tudományos. Magyarországon a levéltári intézmények a feudalizmus egész ideje alatt tulajdonképpen valamennyien igazgatásiak voltak. Sőt, lényegükben a polgári korszakban is azok maradtak. Vonatkozik ez a megállapítás nem csupán a magán levéltári intézményekre, (az egyházi, családi, gazdasági levéltárakra), hanem az államiakra is, a törvényhatóságiakra (megyeiek, városiak), sőt az ország központi levéltárára is. Az 1756-ban szervezett magyar országos levéltár 1874-ben történt újjászervezéséig az országgyűlések, a nádorok és az országbírók szerves fondjait, valamint országos vonatkozású, vegyes provenienciájú egyéb iratok gyűjteményeit őrizte, az országgyűléseken felmerülő igények kielégítése volt a fő feladata, ennek érdekében lajstromokat és mutatókat készített, munkája semmivel sem haladta meg az uralkodói hatóságok irattáraiban folyó tevékenységet. E dicasteriumok megszűntével, ami véglegesen a kiegyezés után történt meg, egyes esetekben levéltáraknak is mondott irattáraikat azok személyzetével együtt átvette. Jeles történészek már korábban is voltak személyzetében, ezeknek a száma most jelentősen megnövekedett. A történettudománynak az egyetemek mellett a legfontosabb kutatóhelye lett, hossszú ideig egyetlen az országban, ahol a történészek alkalmazáshoz juthattak. Az a tény azonban, hogy egy levéltári intézmény levéltárosai jeles történészek, önmagában nem szünteti meg annak az intézménynek igazgatási, azt is mondhatjuk: irattári jellegét, ha azok a jeles történészek olyan témákkal foglalkoznak, amelyeknek azon kívül, hogy forrásaik részben vagy akár egész-