Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 1. - IRODALOM - Körmendy Gabriella: Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein. Budapest, 1987 / 153–155. o.

Irodalom 153 V. Molnár részletesen foglalkozik a végvári élettel, a szokásos portyákkal és lesvetésekkel. A nagyobb katonai akciókat részletesen ismerteti. Ilyen esemény szinte majd minden évre jutott. A kanizsai őrség katonái a tizenötéves háborúból is kivették a részüket. 1594-ben Zrínyi György parancsnoksága alatt részt vettek több dél-dunántúli török erősség visszafoglalásában. 1596-ban felmentették Babócsát a török ostrom alól. 1597-ben a kanizsai vitézek ott voltak Pápa alatt, amikor a keresztény seregek ezt az erősséget visszavették. A kanizsai várat a török — mint ismeretes — 1600 Őszén foglalta el. A vár parancsnokait és főtisztjeit, mert feladták ezt a fontos véghelyet, kivégezték. A szerző szerint a kudarc fő oka a török túlereje volt, A felmentő sereg nem tudta feladatát végrehajtani. Ráadásul az erősségben nem volt elegendő lőpor sem, mert az utánpótlást az oszmánok elfogták. A keresztény seregek többször tettek kísérletet a kulcsfontosságú erődítmény visszaszerzésére, de ez nem járt sikerrel. Az oszmán hódítók berendezkedése új korszakot nyitott nemcsak a vár, hanem a tágabb környék történetében. A szerző adatokkal bizonyítja, hogy a török hatósugarát Vas vármegye jórészére kiterjesztette így. Kanizsa vilajet központja lett. A helység történetének erre a korszakára egyelőre jóval kevesebb forrás áll a rendelkezésünkre, mint a korábbi időszakra. V. Molnár a kanizsai személyzet összetételére és létszámára egy 1619. évi deftert idézett. Ebből megtudjuk, hogy ekkor a török őrség létszáma 1372 fő volt. Jórészt musztahfizek, azaz janicsárok. Ezen kívül 584 ulufedzsit, 569 azabot és 62 martalócot találunk itt. 1630 és 1640 között renoválási munkálatokat is végrehajtottak a váron, de a korábbi időszakban kialakított formáján nem változtattak. Az erősségre és a török városra Evila Csel ebit idézi. Sok volt a fa épület ebben az időben a településen. V. Molnár részletesen tárgyalja az 1663 — 1664. év eseményeit, s ezen belül Zrínyi Miklós szerepét. Rámutat arra, hogy a bánnak mÜyen közvetlen érdekei fűződtek Kanizsa visszaszerzéséhez. Ismertette a Muraköz védelmi rendszerét. Vázolja az 1664. évi eszéki vállalkozás történetét, majd rátér az 1664. évi sikertelen ostrom bemutatására. A török felmentő sereg miatt — mint ismeretes >— az ostrom abbamaradt, sőt Új-Zrínyivár is elesett. A szerző a kudarc okaira idézi Zrínyi négy pontból álló emlékiratát. A könyv utolsó fejezete a vár visszafoglalásának a körülményeivel ismerteti meg az olvasót. Mint kiderül, 1690-ben hosszas tárgyalások előzték meg az erősség feladását. A törökök ezzel azt akarták elérni, hogy a felmentő sereg megérkezhessen. Csak azután adták át az erődítményt, amikor világossá vált, segítségre nem számíthatnak. A visszafoglalt helység első parancsnoka Batthyány Ádám lett. 1702-ben a császár a mindinkább funkcióját vesztett várat leromboltatta. Kanizsa a felrobbantásra ítélt erősségek közül az elsők között jutott erre a sorsra, úgyhogy a kuruc háborúkban már nem volt jelentő sszerepe. Köveiből épült fel az alsóvárosi templom és a kollégium. A fenti ismertetés során nem tudtunk kitérni a könyv minden részletére. Elsősorban azokat a fejezeteket emeltük ki, amelyek a vár felszereltségére vonatkoznak, illetve azokra a részletekre hívtuk fel a figyelmet, amelyeknek helytörténeti vonatkozásaik vannak. Draskóczy István NYULÁSZINÉ STRAUB ÉVA: ÖT ÉVSZÁZAD CÍMEREI A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR CÍMERESLEVELEIN Budapest, Corvina Kiadó, 1987. 302 p. A Magyar Országos Levéltárban eredetiben vagy hitelesített másolatban őrzött címereslevelek közül válogatták ki azt a 100 darabot, amelynek az eredetiről készült színes másolata a kötetben bemutatásra került. A kiválasztásnál — amint azt Straub Éva munkájának Bevezetőiében hangsúlyozza — a címertani, művészettörténeti és történeti érték szempontjából legjelentősebb címeresleveleket, illetve címereket részesítették előnyben. További szempont volt az is, hogy a kiválasztott címerek megfelelően tükrözzék a heraldikai és címerfestészeti fejlődést. Mivel a legjelentősebb heraldikai változások a XV—XVII. században zajlottak le, így a bemutatásra kerülő címerek zöme is ebből az időszakból származik. A XVIII—XIX. századi címerek közül csupán 1 — 1 típust tekinthetünk meg, amit a fentieken kívül a közölhető színes képek korlátozott számával ma-