Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 1. - IRODALOM - Draskóczy István: V. Molnár László: Kanizsa vára. Budapest, 1987 / 152–153. o.

152 Irodalom V. MOLNÁR LÁSZLÓ: KANIZSA VÁRA Budapest, Zrínyi Kiadó, 1987. 166 p. Immáron tíz esztendeje, hogy a Zrínyi Kiadó útjára indította vártörténeti sorozatát. Nem építészettörténeti sorozatot terveztek, hanem az volt a cél, hogy az egyes kötetek a címükben szereplő erődítménynek mint katonai objektumnak a történetét mutassák be, mégpedig úgy, hogy széles olvasóközönség érdeklődését is kielégítsék. így tehát az olvasó együtt, egy kötetből ismerheti meg mindazokat a hadászati, építészeti, társadalmi vagy politikai vonatkozásokat, amelyek a múltban egy-egy várhoz kapcsolódtak. Ebből a szempontból könyvkiadásunk egyik hiányosságát pótolta ez a vállalkozás, amely egyben a tudományos hely történetírásnak tett szolgálatot. A sorozat 1987-ben megjelent tagja egy ma már csak emlékekben létező erőd, Kanizsa történetét dolgozza fel. A várral korábban is sokan foglalkoztak, legutóbb Müller Veronika készített monográfiát a Thury György kapitányságára vonatkozó korszakról. V. Molnár, aki a most megjelent könyv szerzője, a kiadói céloknak megfelelően arra törekedett, hogy a hadtörténetre vonatkozó adatokat gyűjtse egybe. Mint közismert, Kanizsa a XVI — XVTI. század egyik kulcsfontosságú erődítménye volt, és így ez a cél nem éppen könnyen valósítható meg. Sok forrás található szétszórva különböző kiadványokban. Ezeket a dokumentumokat a szerző lényegében összegyűjtötte. Lábjegyzeteiből kiderült, hogy levéltári kutatásokra is vállalkozott, azaz nem elégedett meg a kiadványokban olvasható anyaggal. A szerző elsősorban az Országos Levéltárban kutatott, de járt a nagykanizsai múzeumban is. Igazán sajnálatos, hogy a Zala megyei Levéltár jelzeteivel nem találkozunk a lábjegyzetek között. Az általa feltárt dokumentumok egyikét, a vár 1566. évi inventáriumát a könyv mellékletében publikálta. A dokumentum több szempontból érdekes. Egyrészt azért, mert akkor készült ez a leltár, amikor a vár még a Nádasdyak tulajdonában volt. Segítségével a királyi tulajdonba kerülés előtti korszak végének az állapotai rajzolhatok meg. Az erődítményt 1567-ben vette át az uralkodó. Az ilyen típusú források azonban azért is érdekesek, mert a vár felszereltségéről, az erősség épületeiről kapunk képet belőlük. Kár, hogy csak egy forrást publikált a szerző. V. Molnár az erődítmény történetét az 1526 előtti korszak eseményeinek az ismertetésével kezdi. A vár építését a XIII. század végére teszi. I. Károly király az eredetileg a Kőszegiek kezén levő helyet 1321-ben Kanizsai Lőrincnek adományozta. Ő nagyobbította meg az erősséget egy kisebb elővárral. így az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a Kanizsa patak az udvaron folyt keresztül. Az újabb építkezések az 1443 utáni évekre tehetők. Ebben az évben ugyanis a Rozgonyiak hadai megostromolták a várat. Végül is nem tudták bevenni, de jelentős károkat okoztak. A harcok tanulságaképpen új bástyákat építettek, s a patak új medrét úgy alakították ki, hogy a vízfolyás már ne az udvart válassza ketté, hanem a várat vegye körbe. Ezzel növelni tudták a biztonságot. A vár történetében új korszakot nyitott az 1532. év, amikor Kanizsai Orsolyával kötött házassága révén Nádasdy Tamás lett az erősség tulajdonosa. Az újabb építkezési munkálatokra a szerző a legkorábbi adatot 1555-bŐl idézte. Javításra szükség is volt, hiszen, mint a könyvből kiderül, az itt állomásozó katonaság 1532-től harcban állt a törökökkel. 1542ben próbálkoztak az oszmán hódítók először a lassan végvárrá váló hely bevételével. Mint ismeretes, 1556-ban itt gyülekezett a keresztény sereg. Az erődítmény igazi átépítésére azonban — mint V. Molnár kiemeli — csak 1567 után került sor. A munkálatokat eleinte Pietro Ferabosco és Sallustio Perruzzi olasz hadmérnökök irányították, majd pedig a vártartomány gazdasági felügyelője Poppendorf Ferenc. Űj olasz bástyákat építettek, s egy belső, középső és külső várból álló épületegyüttest hoztak létre. Az építkezések azonban később is folytatódtak. Azután, hogy az uralkodó lett a vár tulajdonosa, az Őrség létszáma 1000 — 1200 fő között mozgott, amelynek az egyharmada német katona volt. De 1571-ben például a 400 huszárból csak 100-at találtak a biztosok. Ekkora létszámú katonaság eltartására — a szerző véleménye szerint — a vártartomány 35 falujának, illetve birtokrészének a jövedelme nem volt elegendő. Ehhez igénybe vették a veszprémi, zágrábi és győri püspökség bizonyos tizedbevételeit, illetve a zalavári és kapornaki apátság birtokainak a hasznát. Zala megye hadiadója jórészt Kanizsára folyt be. Ugyancsak fokozta a bevételeket a hódoltsági területek adóztatása.