Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Bertényi Iván: Címerváltozatok a középkori Magyarországon / 3–80. o.
74 Bertényi Iván alatt álló területek jelvényeit pecsétjeiken, illetve más tárgyakon. Ehhez járultak még a királyi címernek, illetve esetenként az abban szereplő egyes területeknek a királynék családi címereiből merített, olykor ugyancsak rendkívül változatos címerábrázolásokkal alkotott különböző változatai a királynéi pecséteken és egyes használati tárgyakon, vagy a királyi (ország)címer egyes elemeinek más heraldikai mesteralakokkal, címerképekkel alkotott különböző kombinációi egyes királyi városok címerében. Ugy tűnik, a királyi címerek és a magánszemélyek címereinek a kivitelezésénél — ha nem is túl gyakran — egyaránt előfordulhatott, hogy (leginkább technikai okokból) bizonyos elemeket elhagytak az egyébként bonyolultabb kompozícióból. így nemegyszer mellékesnek ítélt részletek, másodlagosan fontos címer képek nélkül vésték — főleg a kisebb — pecsétek nyomóira a bonyolultabb címereket. így elmaradhattak esetenként a többi ábrázolás mellől a rigók, a tornyok egyes részletei a városcímerekből, „csökkentett számban" szerepelhettek, vagy teljesen el is tűnhettek a csillagok, egyéb kozmikus jelképek stb., stb. Ugyanakkor kétségtelen, hogy — amint erre már a régebbi szakirodalom is rámutatott — egyes esetekben (főleg a XV— XVI. században) nemegyszer találjuk pecséteinken a bizonyítékát annak is, hogy ügyesebb ötvöseink képesek voltak olykor a legbonyolultabb, jelenetes címereket is a pecsétnyomókra vésni. 354 Címer változataink tekintélyes része a heraldikai udvariasság szabályával magyarázható. Ezért fordíthatták a királyi pecsétek címergyűrűinek az első felében elhelyezett különböző címerpajzsok állatábrázolásait balra, a többi címer felé, ezért nézhettek egyes sírkövekre helyezett pajzsok címerállátai az elhunyt középen fekvő alakjára vagy az oltárra, s végül ezért fordíthatták meg az ármálisok élére festett címerek pajzsain az állati, emberi alakokat úgy, hogy azok az uralkodó neve felé, azaz balra nézzenek. Minthogy pedig a címereslevelekben adományozott, s ott balra forduló címeralakokat a leggyakrabban olyan tárgyakon használták, amelyekre helyezve nem kellett alkalmazni a heraldikai udvariasság szabályát, természetes, hogy ilyenkor ezek az alakok a leggyakrabban jobbra néző változatban fordulnak elő. Ugyanakkor természetesen ilyen esetekben sem zárható ki, hogy egy-egy címernyerő vagy vésnök pontosan ragaszkodott az ármálisban adományozott címerhez, s így egyes pecsétnyomókra a lenyomatban balra forduló alak kerülhetett. Többször is megfigyelhető, hogy politikai, érzelmi, vagy ma már kideríthetetlen egyéb okok miatt az ármálisban adományozott címert nem vették, vagy csak részben vették használatba: a címernyerő továbbra is korábban alkalmazott, címeres vagy nem címeres pecsétjével élt. Ügy látszik, a szobrászok esetenként további szabadosságokat is megengedtek maguknak. így történhetett meg az egyébként a címerpajzs fölé illő korona áttétele a pajzsfőbe egyes esetekben, vagy a sírkövön a halott feje alatt, illetve a sisakdíszben szerepelni szokott párnát így „emelhették be" a címerpajzsba. Mindezeknek a változatoknak a megszületését nagyban elősegíthette, hogy az élő heraldika korában még általában teoretikus megkötések nélkül viszonyultak a címerekhez. Nem az lehetett tehát a címerfestők, ötvösök, szobrászok fő problémája, hogy minuciózus pontossággal lemásolják az egyes címereket, inkább azon gondolkodtak, miként lehetne (alkotó módon) a né354 E. Kiss István: Természetes ábrázolás az 1526. év előtti magyar ezímerekben. — Turul XXI. (1903). 169. p.
