Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Bertényi Iván: Címerváltozatok a középkori Magyarországon / 3–80. o.

• Címerváltozatok a középkori Magyarországon később Mérei Mihály nádori helytartó a pelikánt félholddal és csillaggal kísérő változatot használta, a későbbiekben azonban a címerállat a heraldikailag megszokottabb, másik alakot vette fel.

343 Ugyancsak nem esik egybe teljesen Dessewffy János 1525. évi címerbővítésének az ábrája és a szövege. II. Ulászló király a család ősi címerét, amely buzogányt tartó kart ábrázol, az uralkodó saját címerállatával, az egyfejű sassal bővítette, s az erről kiadott címereslevél nemcsak lefestette, hanem le is írta az új címert. Érdekes, hogy — az akkor még Cserneki nevet viselő — család első ránk maradt jelvénye egy 1444. évi pecsét, amely páncélos kar markában rövidnyelű, tüskés buzogányt ábrázol. 1509-ben a már Dessewffy nevet viselő Ferenc, pozsegai alispán pecsétjének a pajzsában hosszú, egyenes pallost tartó páncélos kar látható, a kar felső végénél csillag, a másik oldalon, a csillag párjakónt további kozmikus jelvény, a hold lehetett, de a pecsét töredékes változatát sikerült csak ismertetőjének megtalálnia.

344 Tehát voltaképpen itt is címerváltozatokkal állunk szemben, minthogy azonban nem azonos személy viselte a buzogányos és a pallosos változatokat, a Dessewffy-címer nem illik bele előbbi példáink sorába. Mindenesetre — amint láttuk — 1525-ben a régebbi, buzogányos változat jelenik meg a család ármálisában, amikor is a kék mezőben ezüst buzogányt tartó, ezüst vértezetű, csillaggal és holddal kísért karon egy barnának látszó, természetesnek ábrázolt sas áll, a sisak két oldalán pedig egyforma zöld bélésű, váltakozva kék és arany takaró hull alá. A pajzson lévő ezüst sisak ormába hét fehér strucctollat tűzött a miniátor, pajzstartóként egy tritont és egy nereidát alkalmazott. A leírás latin szövegében egy több évszázaddal korábbi eseményre utaló címermondát örökítettek meg a címer magyarázataként. Emellett a sisakról aláhulló virágokról van szó a szövegben sisaktakarók helyett, s végül a címerábrán barna változatban ránk maradt sast mint a király címeréből vett, arany koronás sast említi, s mivel a Jagellók sasa ezüst (fehér) volt, ezt itt is ilyennek kell felfognunk.

345 Érdekes, hogy a szakirodalomban a legtöbb vita a címerképként szereplő barna (természetes) és a leírás szerint a király örökölt címeréből adományozott sas értelmezése köpedibusque rubeis habens stellam lunamque aui-eas sub pedibus ispsis, prout in principio harum nostrarum litterarum arte pietoria figurata elarius existunt, distinctiusque expressata. . . damus ..." — M. H. H. II. 59. p., színes ábrája 59 — 60. p. közt. 343 OL Pecsétmásolatok, MDK - B- I. NRA. F. 597. No. 38. - Nyulásziné: 1987. 123. p. 344 pfejérpcUaky László]: A Dessewffyek czímere. — Turul XXI. (1903) (A továbbiakban: Fejérpataky, 1903.) 180—182. p. 345 ,,. . . acutum videlicet trianguläre eoloris celestini; cuius campi siquidem clipei centrum continet dextram manum hominis armatam tenentem clavam, cuius vera denotatio est, quod predecessor progenitorum vestrorum non perhorrens horrida bella Tartarorum adire dubireque amputationem manus sue dextre et alia vulnera mortalia ab eisdem hostibus suscepta benderium regni quod tenuerit salvum de medio cruentorum cedum reduxerit, cui quidemmanui innovendo superaddimus aquilam gerentem in eapite coronam auream, alys suis extensis, quo vos nostris hereditariis armís in signum singularis nostri amoris in vos fecimus participes. Pars superior clipei habet circa summitatem quadram lune et stellam a se distantes eorum splendoribus rutilantes; supra clipeaum stat galea erecta argentea fulgore radians, a cuius cervice flores hinc inde, veluti flatu violentiore agitati mutua sorté circumfunduntur; supra vertieem galee est crista, albo colore depicta, prout hec arma seu nobilitatis insignia in eapite présentium litterarum nostrarum suis appropriatis coloribus arte pictoria figui'ata sunt distinctius et expressata. . ." stb. — Éble Gábor: A Dessewffy-ek. A cserneki és tarkeői Dessewffv család. Genealógiai tanulmány. Budapest, 1903. 318. p. Vö. Vfarjú] E[lemér] ismertetését is: Txirul XXI (1903) 78 — 79. p.