Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Bertényi Iván: Címerváltozatok a középkori Magyarországon / 3–80. o.

4 Bertényi Iván Henri de Vianden gróf 1252-ben úgy halt meg, hogy túlélte idősebb fiát. Tartományát fiatalabb fia, Fülöp (f 1273) örökölte az idősebb fiú kiskorú gyermekei helyett. Ugyanakkor ez utóbbiak őrizték meg az atyai címert, a vörös mezőben ezüst pajzsot, míg az új comte anyja családjának, a de Namuröknek a címerét vette fel, s leszármazói is anyjuk, Marie de Perwez vörös mezőben ezüst pólyát mutató címerét viselték.

2 Burgundia grófjai eredetileg ezüst sast szerepeltettek pajzsuk vörös mezejében, amely a hagyomány szerint Étienne-re, Burgundia és Vienne 1102-ben meghalt grófjára volt visszavezethető. (A túl korai időpont valószínűsíti, hogy ez a hagyomány téves lehetett.) A grófság női ágon Barbarossa Frigyes németrómai császárra szállván leszármazói természetszerűen a fekete császári sast helyezték címerüknek most már arany mezejébe. Az ifjabb ágból származó Hugó, aki 1230-ban feleségül vette a grófság örökösnőjét, megosztotta címerpajzsát, s a vörös és az arany mezőben viselte a kétfejű sast, amely szintén változtatta mázait, az ezüstöt és a feketét. Hugó fia, IV. Ottó (f 1302) is ezt a címert használta először, később azonban a francia királyhoz közeledett, s ezért elhagyta a sast, amely túlságosan a német császársághoz fűződő vazallusi viszonyra emlékeztetett, s helyette újabb, oroszlános címert választott.

3 Minthogy a XIII. század végéig Németországban a sast leginkább a császár tisztségviselői és hívei, az oroszlánt legtöbbször ellenfelei viselték címerpajzsukon, nem számított ritkaságnak a Birodalmon belül más esetekben sem, ha valaki pártállását megváltoztatva címerállatját is megcserélte.

4 Érdekes pályát futott be az először pajzstartóként megjelenő sas a flandriai sénéchal család, a Wawrinok pecsétjein. I. Helie de Wawrin 1177-es pecsétje szembenálló, fejét balra fordító (egyfejű) sast ábrázol, amely karmaival egy legyőzött sárkányra tapos, a csőrében kis pajzsocskát tart. E kis pajzson címerképkónt másik, még kisebb pajzsocska látható. A jónak a gonosz feletti győzelmét szimbolizáló jelenetet a család leszármazói már újabbal váltották fel. Roland sénéchal pecsétje 1193-ban a sast már címerpajzsban mutatja, a sárkány eltűnt a lába alól, s a pajzsot ábrázoló címerpajzs az ellenpecsétre került. Lényegében ezt a két jelvényt viselte a család következő, még később élt tagja, II. Hélie de Wawrin is. Az ő 1214-ből ránk maradt pecsétjének az előlapján ugyancsak sas látható, de már ismét nem pajzsban, hanem csupán a pecsétmezőben, míg ellenpecsétjén ő is pajzsban viseli ősei pajzsát.

5 A német területek címerváltozásai közül a legérdekesebb talán IV. Ottó császáré (1209 —1218), aki — Mathaeus Parisiensis (f 1259) tanúsága szerint — kétfejű sasos császári címere mellett az angol leopárdokkal és a sassal hasított címerpajzsot is használt az angol király iránt érzett szeretet kifejezéseként.

6 2 Paul Adam: Notes sur quelques changements d'armoiries. — Archives Héraldiques Suisses, 1952. 38 — 39. p. 3 J. B. de Vaivre: La probable signification politique du changement d'armes des comtes de Bourgogne ä la fin du XIII

e siécle. — Recueil du XIV

e congres international des sciences généalogique et héraldique. Liege, 1972., 499 — 506. p. Galbreath—Jéquier 1977., 243. p. 4 Michel Pastoureau: Traité d'héraldique. Paris, 1979. (A továbbiakban: Pastoureau, 1979.) 139. p. s P. Feuchére: Contribution ä l'origine des armoiries. L'écusson en abime et ses brisures. Paris, 1948. passim, idézi: Galbreath—Jéquier, 1977. 30. és 246. p. 6

,,. . . scutum mutatum pro arnore regis Angiié. . ." Érzelmeit a rokoni kapcsolaton kívül nyilván az is motiválta, hogy Oroszlánszívű Richárd udvarában nevelkedett. — <Oalbreath—Jéquier 1977, 241. p., ábrája ugyanott, 185. p. 515. ábra.; Ottfried Neubecker: