Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Stefánia Mertanová: Jus tavernicale. Bratislava, 1985 / 349–350. o.

Irodalom 349 kutatásainak a lezárulását fogja jelenteni, hanem az egyes helységek történetének az elemzésére fog inspirálni. Ezekből a vidék speciális sajátosságait tartalmazó gazdaságos társadalomtörténeti monográfia születhetne. Draskóczy István • STEFÁNIA MERTANOVÁ: JUS TAVERNICALE Bratislava, 1985. 254 p. Immár másfél évtizede annak, hogy a középkori magyar jogtörténet nagy tudósa, Bónis György két utolsó klasszikus munkáját {A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon 1971; Középkori jogunk elemei 1972) megjelentette. Akkoriban úgy tűnt, hogy ezzel a középkori magyar jogtörténet fehér foltjainak apasztása huzamosabb időre be is fejeződött. A jog históriájának kutatói közül ugyanis senki nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megszerezze az ilyen feladatok végrehajtásához szükséges felkészültséget és jártasságot, inkább a közelebbi (és paleográfiai valamint idegennyelv-ismeret nélkül is feldolgozható) témák „kutatása" felé vette az irányt. Szerencsére a nagy elődök eltávozásával a középkori magyar jog kutatása nem maradt abba, bizonyság erre ez a kötet, a pozsonyi tudományegyetem docensének, Stefánia Mertanovanak a magyar tárnoki jogról írott monográfiája. Ez a könyv úttörő munka, elsősorban azért, mert eddigelé történészeink is (Szentpéteri, Veres Miklós és mások) csak a tárnoki szék kialakulásával és működésével foglalkoztak; annak vizsgálata viszont, hogy ez a (kezdetben 7, a XVIII. században viszont már 27 királyi várost átfogó) fellebbviteli fórum milyen jogi normák és eljárási szabályok szerint végezte ítélkezési feladatait — a történeti irodalomban az utóbbi 100 esztendőben háttérbe szorult. Azt már eddig is tudtuk, hogy a tárnoki városok állandó küzdelmet folytattak a rendi (nemesi) befolyás elhárításáért, azt is, hogy a tárnoki szék működésében és a jog fejlődósében is nagy törést okozott Buda és Pest (a két vezető tárnoki város) török uralom alá kerülése, valamint az addigi gyakorlat során felhalmozott iratanyag megsemmisülése. Azt is ismertük, hogy a tárnoki jog rekonstruálása és továbbfejlesztése a XVI. sz. derekán csak nagyon nehezen indult meg és e munka legjelentősebb állomását az „Articuli Juris Tavernicalis" tető alá hozása jelentette II. Rudolf uralkodása idején, 1602-ben. Mégis, Stefánia Mertanová monográfiája az első munka, amely ezt az egész folyamatot átfogja, a tárnoki jog kialakulásának kezdeteitől, a XV. századi „rendezéseken" (1479, 1489, 1499), a rekonstrukciós erőfeszítéseken (XVI. sz. közepe) és az 1602-es „kodifikáción" át egészen 1723-ig, a magyar bírósági szervezet újjászervezéséig. A szerző azonban nemcsak bemutatja ezt a folyamatot, hanem elemzi azt is, hogy mikor és milyen tényezők hatására, hogyan változott a tárnoki szék ítélkezési gyakorlata, és könyve a középkori magyar jogtörténeti kutatás jelentős eredménye. Elsősorban azért, mert hatalmas levéltári matériát dolgozott fel, az Országos Levéltár iratanyagából főképpen a bírósági levéltárak (O-szekció), valamint a Mohács előtti gyűjtemény anyagát tanulmányozta, de megfordult valamennyi tárnoki város levéltárában is. Recenzens azt is elismeréssel nyugtázza, hogy a szerző témája feldolgozásához megvallatta a többi szlovákiai archívum állagait is, teljes forrásanyagra kívánt támaszkodni tudományos kérdései megválaszolásánál. Ez természetes, a tudományos etika mindezt megköveteli a középkori élet bármely ágának kutatójától. Mertanová azonban ennél sokkal többet tett: átkutatta a számba vehető családok levéltárait (azokét, amelyek tagjai többször is betöltötték a tárnokmesteri tisztséget, mint például az Erdődyek), feldolgozta az alsó-ausztriai rendi levéltárban fellelhető kéziratokat, a bécsi Nemzeti Könyvtár, a budapesti Széchényi és Egyetemi Könyvtár — kutatási témájához kapcsolódó — manuscriptumait és minden forráspublikációt, tanulmányt, monográfiát, amely ezt a kérdést valamilyen formában érinti. Nemcsak feldolgozta mindezeket, hanem filológusi gondossággal be is mutatja búvármunkája eredményeit; összehasonlítja, hogy miben egyeznek meg és hol térnek el a tárnoki jog egészét vagy egyes részeit tartalmazó kéziratok (szám szerint 37 ! — az Országos Levéltárban őrzött 1456. március 9-én kelt, Dl. 44815 jelzetű oklevéltől kezdve az Országos Széchényi Könyvtárban található 37. sorszámú, 1794-es kéziratig). Mertanová munkájának értékét nagyban növeli, hogy könyve Függelékéhen közli az eperjesi kézirat alapján (amely a manuscriptumok „családfáján" G-2 jelzéssel szerepel)